Hirdetés

Szoftvervásárlás letöltéssel

Hirdetés

A november 16-án a boltokba kerülő Half-Life 2 című játékot – melynek első részét minden idők egyik legnépszerűbb számítógépes játékaként jegyzik – fizikai adathordozó nélkül is meg lehet vásárolni. Mi több, a fejlesztő Valve Software internetes terjesztési rendszerének köszönhetően már a megjelenés előtt számos rajongó PC-jén megtalálható a szoftver (illetve annak nagyobb része), melyet a premier napján azonnal aktiválni lehet. Fizetni hitelkártyával lehet, de csak az aktiválás után kell.

Noha javítócsomagokat és kisebb méretű szoftvereket korábban is le lehetett tölteni az internetről, a több gigabájt méretűre hízott alkalmazásokról – mint amilyen például a Microsoft Office programcsomagja – kevesen gondolták, hogy akár széles sávú kapcsolaton keresztül is terjeszthetők lennének. A Valve a Half-Life 2 esetében úgy ment elébe e problémának, hogy a 4,5 GB-nyi játékot részletekben kínálta letöltésre Steam névre keresztelt on-line terjesztési rendszerén.

Az IDC egyik kutatási vezetője, Cushing Anderson úgy látja, hogy az internetes forgalmazás számos PC-s szoftver esetében működni fog. Idővel, a széles sávú hozzáférések elszaporodásával a nagyobb kiskereskedelmi láncok is kínálnak majd programokat letöltésre, noha még jó néhány évnek el kell telnie addig, amíg a szoftvereladásokból nagyobb szeletet hasít ki az on-line terjesztés – mondja.

Addig is van még mit csiszolni a módszeren. A Steam bétatesztjének idején például több rajongó is panaszkodott amiatt, hogy a letöltés gyorsan bedugult, ha sokan ugrottak rá a szoftverre. A Valve szerint azonban a rendszer március óta problémamentesen működik, és nem csupán a Half-Life 2, de két korábbi játék is megvásárolható rajta keresztül. A fejlesztő ígéri: az új játékhoz – akárcsak a Microsoft a Windowsokhoz – automatikusan küldi majd a frissítéseket.

Azóta történt

Előzmények