A film címe igen provokatív, ámbátor ebből a szempontból nem egyedülálló; az első része is ezt a címet kapta, és anno a System of a Down nevű banda első albuma is hasonló címet viselt (Steal This ALBUM) a digitális kalózkorszak hajnalán. Ízlelgessük picit ezt a furcsa szókapcsolatot: digitális kalózkorszak… A „digitális” megjelölés nagy jelentőségű, hiszen kalózkodás körülbelül a 15. század óta létezik, akkor még a nyomdászokat, illetve a tiltott művek terjesztőit, dílereit, szállítóit tekintették kalózoknak. Nyilvánvaló, hogy akkor még szó sem lehetett a ma alkalmazott digitális technikákról. Az is egészen nyilvánvaló, hogy abból a korból csak történelmi forrásokra támaszkodhatunk, hiszen egyikünk sem élt még akkor, ahhoz viszont néhányan már elég idősek vagyunk, hogy emlékezhessünk a Commodore-éra „kalózkorszakára”. Akkoriban még a PeCsában ment a szoftverek – főleg játékprogramok – csereberéje, illetőleg az akkoriban megjelenő újságokban még legális volt rendelhető másolt szoftverek listáját leközölni. Ez az időszak már előhírnöke volt a mai jelenségeknek és folyamatoknak, a kazettás magnók és a videófelvevők megjelenésével pedig kibővült az akkori „kalóztevékenység”. Idézőjelbe tettem a kifejezést, hiszen akkoriban még a kiadók – főleg a szoftverek terén – nem voltak annyira erősek, mint ma, egy fejlesztő pedig semmi mással nem tudta magát jobban reklámozni, mint ha másolatokat készített a saját programjairól.
Azóta azonban megváltozott néhány dolog (nem hosszú időről beszélek, mintegy 20 évről). A számítástechnika, amit korábban csak néhány elvont figura olümposzi magasságú játszóterének véltek, óriási fejlődésen ment keresztül, és ez a folyamat még most is tart (gondoljunk csak a webkettes ügyekre), mindeközben azonban alászállt a földi halandók közé. Mindenki tudja, érzi, látja, tapasztalja, hogy digitális eszközöket, mobiltelefont, számítógépet, PDA-t, PNA-t, játékkonzolokat stb. már mindenki használhat – emberközelivé vált az informatika. Nem lehet e folyamatban elhallgatni a világ vezető technológiai cégeinek eredményeit, valamint az ARPA által kifejlesztett decentralizált hálózat jelentőségét. A 20 évvel ezelőtti állapotokhoz képest a teljesítmények megsokszorozódtak; mind a hardver, mind a szoftver fejlődése odáig jutott, hogy gyakorlatilag bárki alkothat otthon, a saját PC-jén, Mac-jén.
Éppen ebből fakad a mai digitális világ egyik legnagyobb feszültsége; ma már nem csak egy kiváltságos réteg alkothat, akik kiadókkal szerződtek, hanem bárki. A decentralizált Peer-to-Peer alkalmazások lehetővé teszik bárki számára, hogy saját alkotásaikhoz olyan értéket adjanak, amik nélkül ezek a művek nem lennének többek egy robot által kreált véletlenszerű hangzavarnál. Mostantól fogva bármilyen, az interneten elérhető zene, írás, film elemeire bontható, az alkotóelemek átrendezhetőek és újból összerakva azokat, új értéket teremthet bárki. Mindeközben ezek az új alkotók nem fizetnek azért, hogy a korábbi művek részeit felhasználják, ami egészen nyilvánvalóan nem tetszik a kiadóknak. Régebben (értsd: 10 éve) talán nem vitáztam volna az ügyben, hogy a kiadóknak jár némi kompenzáció, manapság azonban már nem így látom. Ők mostanra odáig jutottak, hogy mérhetetlen kapzsiságukban egy olyan üzleti modellhez ragaszkodnak, ami egyre inkább megmerevedik és mozdíthatatlanná torzul. Nem haladnak a technológiai fejlődéssel, hanem igyekeznek annak inkább gátjává válni, és gyakorlatilag az internet alapjait kérdőjelezik meg. (Nem lövöm le a poént, inkább nézzétek meg a filmet.) A nagyobb kiadók képmutatása azonban elképesztő: például a Sony mint konszern, gyárt mp3-lejátszókat, miközben a zenei kiadóvállalatuk rootkittel fertőzött CD-ket ad ki, védekezésül a másolások ellen; memóriakártyán azonban akkoriban nem lehetett még zenét venni (és ez még éppen csak elkezdődött manapság).
Adminisztratív eszközökkel azonban maguk alá tudják-e gyűrni a fejlődést? Egészen nyilvánvaló, hogy nem, de a történelem magával sodorhatja e társaságokat, hogy a helyükön olyanok fejlődjenek, amelyek a technológiai fejlődésnek megfelelő üzleti modellt alkalmaznak. Persze, most még van idejük váltani, de már nem sok. Egy másik írásomban említettem, hogy már az Egyesült Államokban is egyre növekvő gyanakvással szemlélik a RIAA és az MPAA tevékenységét a bíróságokon; szerintem nagyjából a 24. óra előtti utolsó két percben járnak e társulatok. Ideig-óráig még érhetnek el sikereket a „kalózok” elleni harcban, de a „kalóztömegek” erejével szemben tehetetlenek lesznek – lásd az olasz példát, amikor blokkolták a thepiratebay.org elérését, de a site, valamint a tömegek ellenlépéseinek következményeképpen kénytelenek voltak e szabályzást megváltoztatni.
A kiadók mélységes sajnálatára a szellem kiszabadult már a palackból, azt oda visszaterelni már nem lehet. A webkettes alkalmazások nagy része, azok környezete, használhatósága még nem kristályosodott ki a maga teljességében, néhány területen azonban már igen, lásd BitTorrent (nem azt állítom, hogy nem lehet már fejleszteni rajta, csak azt, hogy már csak apróbb finomításokat végeznek rajta). A decentralizált Peer-to-Peer a jelen és a jövő egyik alapvető információcserélő közege, harcolni ellene képtelenség, hiszen minden végpontot csak akkor lehet lekapcsolni, ha az egész világon beszüntetik az áramszolgáltatást.
