590 gyorshajtási bírságot vont vissza pénteken az ausztráliai Victoria állam rendőrsége, miután kiderült, hogy 55 kamera szoftverét fertőzték meg WannaCrypt vírussal. A csütörtöki bejelentés után további kamerákról derült ki, hogy fertőzöttek, így az állam 280 egységéből már 97 érintett. Pénteken újabb sajtótájékoztatót tartott a rendőrség, ahol arról beszéltek, június tizenötödikén már tudtak a problémáról, az akkor ismert hibákat azonnal javították is.
Hirdetés
A kamerákat három különböző cég tartja karban, 150-et a Redflex nevű, ennek az egyik munkatársa járt körbe fertőzött pendrive-val, amin keresztül a vezérlőszoftverek is benyalták a vírust. Bár a WannaCrypt linuxos rendszereket nem támad, a kamerák szoftverében olyan Windows komponensek is szerepelnek, amik miatt a rendszer minduntalan újra- és újraindult.
A tájékoztatás szerint június 6 és 22 között fertőződtek meg a kamerák, a teljes rendszert múlt hét péntekre takarították ki. Ebben az időszakban összesen 7500 bírságot szabott ki a rendőrség a kameraképekre alapozva, ezeket egyelőre felfüggesztették, a vizsgálat végéig döntenek majd róla, melyeket kell befizetni, és melyeket nem.
Bár a WannaCry vírust zsarolóprogramként ismerjük, az ausztrál rendőrség tájékoztatása szerint ebben az esetben nem volt váltságdíj-követelés, egyszerűen csak megbízhatatlanná váltak és rendszeresen újraindultak a szoftverek, melyeket megfertőzött. Más egységekre és berendezésekre nem terjedt át a kártevő, a kamerák ugyanis nincsenek az internetre kötve - közölte a hatóság.