A Pentagon az Apple és a Samsung telefonjait is biztonságosnak tartja

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma a következő hetekben várhatóan engedélyezi két cég, a Samsung (Galaxy okostelefonok), illetve az Apple (iPhone és iPad) legújabb operációs rendszereket használó termékeinek az adott biztonsági protokollok betartásával történő használatát a kormányhivatalokban, vagyis ezek a készülékek feleltek meg a biztonsági előírásoknak – tudta meg a The Wall Street Journal.

Hirdetés

A híradás megemlíti, hogy ugyan kiemelt, ám viszonylag kis felvevő képességű piaci szeletről van szó, melyet még mindig a Research In Motion (RIM) BlackBerryje ural, így a két másik cég számára kedvező döntés aligha jelent döntő változást a közeljövőben. Ami miatt fontos a a várható engedélyezés mégis: a Pentagon ilyen típusú választásaira különösen figyelnek az üzleti szférában is, és mivel megbíznak a Védelmi Minisztérium szakembereiben, az üzletemberek szívesen követik a mintát.

A Samsung is tisztában van ezzel, ezért alakították át vállalati értékesítési üzletágukat, többek között épp a RIM-től csábítottak át tapasztalt szakembereket, hogy a nyugati világ kormányzatai számára megfelelő ajánlatokat tudjanak tenni. A kampány részeként a múlt hónapban Londonban tartott konferenciát a Samsung, ahová meghívták a legfontosabb szereplőket, például a legnagyobb súllyal bíró amerikai nemzetbiztonsági szerv, az NSA képviselőit is, hogy megnyerjék őket a Galaxy, főként a Galaxy S 4 számára. Tették ezt nem titkoltan azért, mert ők is úgy látják, hogy ha szigorúan védett kormányzati szektorban megjelenhetnek, az utat nyit számukra az üzleti világba is. (A találkozón az egyik Samsung-vezető félig tréfálkozva azt is megjegyezte, hogy végső céljuk az, hogy az NSA jóváhagyja, hogy Barack Obama a BlackBerry és az iPad helyett az ő termékeiket használja.)

A nagy vesztes a RIM lehet, mivel bár még mindig a nemzetbiztonság maximális bizalmát élvezik, a jelenleg használt készülékek már elavultaknak mondhatóak, viszont az új modelleket, a Q10-est és a Z10-est az új operációs rendszer miatt nekik is engedélyeztetniük kell. A cég erről csak annyit nyilatkozott, hogy ők is közel állnak már a megegyezéshez a Védelmi Minisztériummal.

Azóta történt

Előzmények