Olcsóbb lehet a távközlés

Január elsejétől várhatóan a Vodafone-ra is kiterjed az a kötelezettség, amely ma egyelőre csak a Pannon GSM-et és a T-Mobile-t terheli, vagyis hogy a fix hálózatból indított és mobilban végződtetett hívás nagykereskedelmi díját költségalapon kell meghatároznia. Erre jutott a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) piacelemzése, amely mostani határozattervezetében azt is megállapította, hogy immár a Vodafone-t is jelentős piaci szereplőnek kell tekinteni ebben a szegmensben, vagyis a végződtetések piacán. Emellett a későbbiekben nemcsak a fix-mobil hívások nagykereskedelmi díjainál, hanem a mobil-mobil hívások esetében is érvényesülhet ez a fajta díjmegállapítás – ismertette az NHH határozattervezetét Pataki Dániel, a szervezet elnöke egy tegnapi sajtóbeszélgetésen.

A tervezetet a szolgáltatóknak is véleményezniük kell, majd ezután a hivatal mérlegeli, hogy a cégek javaslataiból mit emel be a szövegbe. Ezt követően Brüsszelnek is jóvá kell hagynia a határozatot, amely így várhatóan jövő év elejétől léphet érvénybe. Pataki bízik abban, hogy ennek hatása, vagyis egy mérsékelt díjcsökkenés, megjelenik majd a kisfogyasztói oldalon. A hatóság egyébként a mobil hozzáférés és kezdeményezés piacán nem tart szükségesnek beavatkozást, itt nem állapított meg jelentős piaci szereplőt – tette hozzá Hidasi István, az NHH tanácsának tagja.

Pataki elmondta még, hogy az NHH döntött a vezetékes szolgáltatók előfizetői hurok átengedésére vonatkozó referenciaajánlatairól is. (A hurokátengedési referenciaajánlat lényegében arról szól, hogy a jelentős piaci erejű szolgáltatók kötelesek költségalapon átengedni a tulajdonukban és használatukban lévő, az egyes előfizetőig terjedő úgynevezett helyi hurkokat az ezt igénylő szolgáltatók számára, ami a digitális adatszolgáltatás terjedését segíti elő.) Az NHH három átengedési szolgáltatás díját állapította meg, s ezeket augusztus 15-től kötelesek alkalmazni a szolgáltatók. A teljes hurokátengedés díja átlagosan 3 százalékkal, a részleges átengedés 58,5 százalékkal csökken, a Matávnál 62 százalékos a mérséklődés, vagyis havi 2844 forintról 1071 forintra csökken ez a díj, az úgynevezett bitfolyam-hozzáférés díja pedig a Matávnál 3955 forint.

Azóta történt

Előzmények