Matáv: határozott stratégia áldozatokkal

A vártnál jobb, 30 milliárd forintot meghaladó féléves nyereségről számolt be a Matáv Rt, amit beárnyékol, hogy a társaság most kihirdetett stratégiája csaknem 23 milliárdos rendkívüli kiadással számol idén.

A piac láthatóan egyelőre nem tudja, mit kezdjen a Matáv tegnapi bejelentéseivel. A társaság egyrészt a vártnál kedvezőbb, féléves szinten 30,3 milliárd forintos adózott eredményt tett közzé gyorsjelentésében, és cashtermelő képessége az éles verseny és a kedvezőnek cseppet sem nevezhető szabályozói környezet ellenére még kissé növekedett is. Másrészt a most bejelentett középtávú stratégia a költségcsökkentés jegyében 22,7 milliárd forint ez évi egyszeri kiadással járó létszámleépítést is tartalmaz. A részvény árfolyama ennek megfelelően hol 815 forintig ugrott, hol 800 alá esett, tette mindezt nagy forgalom mellett.

Pedig maga a stratégia markáns válasz az eddig főként kényszerű defenzívában lévő társaságot ért kihívásokra. Nyilván az anyavállalat adóssághegyeinek mérséklődésétől nem függetlenül a Matáv ismét határozottan állást foglalt a növekedés mellett, ami jól körülhatárolt feltételek mellett történő délkelet-európai akvizíciót jelent. A leendő célpontnak bővülő piacon, jó növekedési kilátásokkal kell rendelkeznie, az adott piacon nagyon erős pozícióval, és a Matávnak többségi vagy legalább ellenőrző részesedést kell tudni szereznie benne. A stratégia szerint fontos, hogy a tranzakció ne rontsa az EBITDA-szintet, az ország- és szabályozói kockázat elfogadható szintű legyen és a vállalatnál lehetőleg átszervezésre legyen mód. A Matáv meggyőződése, hogy a MakTelnél szerzett tapasztalatait máshol is kamatoztatni tudja majd, s bejelentette, hogy első lépésként indul a Montenegro Telecom közelgő privatizációjában.

A Matáv mindazonáltal azt is bejelentette, hogy amennyiben nem sikerül értékteremtő akvizíciót végrehajtani, úgy tovább növeli az osztalék mértékét, miközben a nettó eladósodottsági mutatót – ami jelenleg a 70 forintos rekordosztalék miatt megközelítette a 35 százalékot – a 30–40 százalékos sávban tartja.

A stratégia további két pillére az integráció és szinergiák kihasználása, valamint az eddig is követett stratégia radikálisabb megfogalmazása, ami az organikus fejlődés összefoglaló nevet viseli. Ez utóbbi egyrészt a vezetékes-előfizetők lemorzsolódásának megállítását, az ADSL-ellátottság radikális növelését (2006-ra 400 ezer ADSL-ügyfél a cél) tartalmazza. A T-Mobile számára a 47 százalék körüli mobilpiaci részesedés megtartása mellett az előfizetéses ügyfelek központba helyezése, a nemzetközi termékportfólió kihasználása, az ügyfélérték-alapú kiszolgálás lesz a feladat.

A legnagyobb áldozatokkal járó pont a működési hatékonyság javítása érdekében elhatározott létszám-racionalizálás. A Matáv célja, hogy 2006-ra az egy alkalmazottra jutó vonalszám 500-ra emelkedjen. Az anyavállalatnál egyelőre nem ismert nagyságú létszámleépítésre kerül sor, melyről jelenleg is tárgyalnak a szakszervezetekkel. Ennek 2004-re eső költsége várhatóan eléri a 16 milliárd forintot. További 6,7 milliárd forintot szán a társaság a leányvállalatoknál megvalósítandó, átlagosan 17,3 százalékos létszámleépítésre. A társaság főleg a vezetői pozíciók számának csökkentését szeretné elérni. Az intézkedések hatására 2006-ra 19,5 milliárd forint költségcsökkenés érhető el a Matáv számításai szerint.

A stratégiai program eredményeként a Matáv 2005-ben és 2006-ban alacsony egyszámjegyű bevételnövekedésre számít, miközben a csoport EBITDA rátája – az átszervezés költségeit leszámítva – mindkét évben meghaladja a 40 százalékot (az első félévben 43,2 százalék volt). Az idei évre a társaság – ugyancsak az átszervezés költségei nélkül – fenntartja 40 százalék körüli EBITDA-ra vonatkozó várakozását. A társaság célkitűzése szerint az árbevétel-arányos capex 2005-ben 15 százalék alá csökken, bele nem értve az esetleges akvizíciók és az UMTS költségeit.

Azóta történt

Előzmények