A nemzetközi helyzet fokozódik – idézhetnénk a klasszikust –, ha azt nézem, hogy Jeszenszky Zsolt – nem is tudom, mit írjak: nevetséges? vérlázító? – lopott(!) publicisztikája kapcsán miféle viták alakultak ki a mai napon.
Ám ez még messze nem minden. Herzog Edit EP-képviselő néhány órája közleményt adott ki, melyben örömmel tudatja, hogy az előadóművészek szerzői jogait az Európai Parlament a jelenlegi 50-ről 95 évre terjesztette ki.
Épp az általam egyébként nem igazán kedvelt, ám tisztelt Erdélyi Zsolt érveit emésztettem a kiadói ipar tisztességtelenségéről, amikor ezt a levelet olvastam. Se köp, se nyel. Hogy miről is beszélnek?
Az első probléma ezzel az, hogy a képviselőnő – meglep vajon? – első közleményében (később javították) nem emlékszik az uniós döntésre, pedig ma történt, s elfelejti megemlíteni (illetve előre elkészített szöveget adott ki), hogy az eredeti javaslatot, melyben a 95 éves kiterjesztés szerepelt, végül is nem fogadták el, helyette 50-ről 70 évre emelték a védettséget (377–178 arányban fogadták el az előterjesztést).
A legnagyobb meglepetést az okozta számomra, hogy a szerzői jogi kérdésekben eddig igen progresszív unió fő szerve hoz egy ilyen döntést. Hogy van az, hogy míg a kalózkodás tekintetében az Európai Bizottság az ilyen testülettől elvárható mérsékeltséget és kompromisszumkészséget mutatja, addig az EP egy olyan döntést hoz, melyről sugárzik, hogy úgy tesznek, mintha az internet és a digitális technika nem létezne?
A jelenlegi európai elvek szerint a szerzőket életük végéig – illetve örököseiket a halálukat követően 70 évig – megilletik a műveikhez kötődő vagyoni jogok, majd műveik közkinccsé válnak, de az előadók eddig nem részesültek hasonló kiterjedésű jogokban. A közel 40 ezer európai előadóművész aláírásával támogatott döntés értelmében a felvételtől számítva eltelt 70 évig minősülnek majd jogvédettnek a tartalmak, így termelnek jogdíjat a lemezeladás és nyilvános lejátszás után az azokon szereplő előadóművészeknek a zenei hangfelvételek. (És persze a kiadóknak...)
A képviselőnő szerint a döntést „a megnőtt európai átlagéletkor, illetve az indokolta, hogy a zenészek nem élvezhették a fiatalon elért sikerek gyümölcsét, éppen időskorukra estek el fontos jövedelemforrásuktól. A döntés segít elkerülni azt a visszás helyzetet, hogy például a 25 éves korára már számos felvételt készített és több díjat kapott Kocsis Zoltán 2020-tól nem részesülne jogdíjakban a 70-es évek elején rögzített felvételei után. Ugyancsak komoly veszély fenyegette a 60-as évek nagy magyar könnyűzenei generációjának tagjait: 1–2 éven belül lejárna Korda György és Koncz Zsuzsa 1960-ban készült több hangfelvételének védelmi ideje, de az első Bergendy, Metro, Illés és Omega felvételek védettsége is a végéhez közeledik."
Az uniós képviselő nem lát, nem hall, de beszél
A fentiekkel kapcsolatban is lennének nem a nyilvánosságnak szánt kifakadásaim, de végül is az verte ki a biztosítékot nálam, amikor a következőt olvastam: „Több európai ország neves művészei juttatták el támogató nyilatkozataikat az EP-képviselőkhöz, így Magyarországról a NOX levelét is megkapták a döntést előkészítő bizottság tagjai. A zenekar hangsúlyozta, hogy a védelmi idő meghosszabbítása nemcsak abban segít, hogy örököseik élvezhessék a művészek kemény munkájának gyümölcsét, de a magyar kulturális hagyományok átörökítésében is fontos szerepe lehet." Hogy mi van? Hogyan jön össze a NOX meg a magyar kulturális hagyományok? Jézusom.
De ez persze ízlésbeli kérdés, amiért majd kapok az arcomba a fórumban. Viszont van itt más is.
Most nem emlegetném azt, hogy az Egyesült Államok szakmai körökben igen sokat kritizált szerzői jogvédelmi gyakorlatát említi a képviselőnő mint követendő példát (arról persze nem tesz említést, hogy Európában nem az USA-ban használatos „fair use" elve alapján hoznak döntéseket). Azt sem, hogy a „foglalkoztatás bővülését célzó lisszaboni stratéga" emlegetése még nem teszi hitelessé az ilyen döntéseket.
Inkább azt vetném fel, hogy... De nem is mondok semmit, százszor lerágott csont. Úgy hoznak ilyen döntéseket felelős képviselők, hogy közben nem néznek ki az ablakon, sőt, a laptopjuk monitorjára sem tekintenek. Alapvető kérdés, hogy vajon látták-e ezek a képviselők valaha a YouTube-ot? Tudják-e, hogy mit jelképez, hogy milyen tendencia első számú képviselője? Van sejtésük arról, hogy a torrentet használókat a legkevésbé sem érdekli, hogy az előadás joga 10 vagy 500 év? Hogy jogszabályokkal nem lehet gazdasági-társadalmi-technológiai problémákat megoldani? Hogy először fel kéne ismerni az új helyzetet, konszenzusra jutni, s csak ezek után, az összes érintett bevonásával lehet érvényes és betartható törvényeket hozni?
Tiszta szívemből kedvelem Kocsis Zoltánt (még bakelitem is van tőle, igaz, ma már nem tudom min lejátszani), s úgy vélem, igenis joga van pénzt kapni azért a kiemelkedő produkcióért, melyet csak ő tud. De ez a történet nem róla szól.
Nem foltozgatni kéne már az elszakadt nadrágot, hanem újat varratni helyette.
