Hirdetés

Nem volt meg a reklámozott sávszélesség, megbüntették a UPC-t

Az év elején a legnagyobb hazai ADSL-szolgáltatót marasztalta el, most pedig a vezető kábeles társaságot bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azért, mert internetes csomagjainak letöltési sebessége nem érte el a reklámokban hirdetett értéket. A Magyar Telekomot akkor 75 millió forintos bírság megfizetésére kötelezték, a UPC Magyarországnak viszont „csak” 10 milliót kell fizetnie – elsősorban azért, mert példás gyorsasággal változtatott a kifogásolt gyakorlaton. Lapunk úgy tudja, hogy a GVH a nagyok után a kisebb szolgáltatókat is elő fogja venni, hogy érvényt szerezzen annak a korábbi gyakorlatot felülíró szabályozásnak, amely szerint a reklámokban az elméleti maximális értékek helyett a valós – a felhasználóknál mérhető – sebességadatokat kell közzétenni. (A probléma hátteréről lásd korábbi cikkünket: Hány megás valójában a 8 megás ADSL?)

Amint a hivatal közleményéből kiderül, tavaly kezdték el vizsgálni, hogy a UPC a széles sávú internetcsomagjait 2006-ban és 2007-ben megtévesztő módon hirdette-e. Az eljárás során kiderült, hogy jó néhány reklám alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. A szolgáltató hirdetéseiben az szerepelt, hogy a chello extreme csomag letöltési sebessége 10 240 kbit/sec, a chello professionalé pedig 20 480 kbit/sec. A GVH rendelkezésére bocsátott mérési eredményekből azonban az derült ki, hogy 2007. március 1-je után a letöltési sebesség egyszer sem érte el a reklámokban megjelölt sebességet, ezért a hivatal megállapította, hogy az erre vonatkozó reklámígéretek nem voltak megalapozottak.

A UPC a sávszélességen kívül az internetszolgáltatás áráról sem adott pontos tájékoztatást – áll a határozatban. A társaság arról ugyanis több reklámjában sem informált, hogy a 2006-ban és 2007-ben hirdetett árakon csak akkor lehet szerződni, ha a fogyasztó hűségnyilatkozatot ír alá. Ugyancsak hűségnyilatkozatot kellett aláírni akkor, ha az ügyfél hozzá akart jutni a reklámozott ajándékokhoz (telefonkészülék, hordozható DVD-lejátszó, játékkonzol stb.). A GVH szerint egy szolgáltatás lényeges tulajdonságának minősül, ha igénybevételéhez hűségnyilatkozatot kell tenni, egy ilyen szerződés esetén ugyanis a fogyasztó a meghatározott időtartam lejárta esetén csak kedvezőtlen feltételekkel mondhatja fel a szerződést, így a hűségnyilatkozat alkalmas a fogyasztók időszakos „fogva tartására”, és nehezíti a versenytársak közötti váltást.

A fogyasztók megtévesztése miatt a UPC-re 10 millió forintos bírságot szabtak ki. A büntetés összege végül azért lett viszonylag alacsony, mert enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az eljárás alatt a szolgáltató igyekezett kárpótolni a hibabejelentéssel hozzá forduló fogyasztókat. A társaság változtatott a hűségnyilatkozattal kapcsolatos kommunikációs gyakorlatán is, illetve a GVH álláspontjának megismerését követően módosított a hálózatán beállított sebességeken, például a letöltési sebesség maximumát a chello professional esetében 22 MB-ra emelte, így a fogyasztók számára elérhetővé vált a reklámozott 20 MB sávszélesség. A távközlési társaság ezen túlmenően a fogyasztói tudatosság erősítése érdekében vállalásokat is tett, ami a bírság megállapításakor szintén enyhítő körülménynek bizonyult – áll a versenyhivatali közleményben.

Azóta történt

Előzmények