Nehezen indul be az indiai chipbirodalom

India a világ chipgyártó központjává szeretne válni, de annak ellenére, hogy 2021-ben vázolták ezt a tervet, még egy chipgyáruk sincs. Most újabb befektetésekről egyeztetnek.

India Gudzsarát állama megbeszéléseket folytat japán, dél-koreai és amerikai chipgyárókkal, hogy a régióban fektessenek be.

India a világ chipgyártó központjává szeretne válni, első körben 10 milliárd dollárnyi kedvezményt osztottak volna szét, de az ígéreteket vagy visszamondták vagy megakadtak a folyamatok. Most igyekeznek magasabb fokozatra kapcsolni, és már japán vezetőket is meglátogattak. Neveket egyelőre nem közölhetnek.

Korábban a Foxconn és a Vedanta 19,5 milliárdos közös chipgyárat épített volna, de előbbi kihátrált a projekt lassúsága miatt. Most mindkettő külön utakon folytatja, de a Reliance Industries is beszállna. A Micron pedig ebben az államban igyekszik chipeket összeszerelő és tesztelő üzemet építeni.

Egy jövő heti konferencián fény derülhet rá, hogy a régióba rekordmértékű külföldi befektető áramlik, ami fontos lehet Modinak is, aki a harmadik elnökségére készülne a választások előtt. Elemzők szerint Indiának jó esélyei vannak, ugyanis egyre több cég állna több lábon, és építene másra is Kína mellett. A multicégek ellátási lánccal kapcsolatos stratégiájában egy ideje már jelen van a „Kína plusz egy”.

Azóta történt

Előzmények