Nem kell aggódniuk a Windows XP-t használók millióinak amiatt, hogy operációs rendszerüket a Vista jövő hétre időzített bemutatóját követően gyorsan nyugdíjazni fogja a Microsoft. A szoftvercég ugyanis bejelentette, hogy – története során először – otthoni felhasználóknak készült termékei esetében is biztosít ún. meghosszabbított támogatást. A mostani döntés a Windows XP Home Edition és a Windows XP Media Center Edition verziókat érinti, ezekhez a bevett támogatási ciklus lejárta, 2009 áprilisa után újabb öt évig ad ki ingyenes biztonsági frissítéseket a Microsoft – ezzel a két termék a Professional változattal kerül egy támogatási kalapba.
A vállalat támogatási gyakorlata szerint minden termékhez – akár üzleti, akár otthoni felhasználásra szánják – jár ún. alaptámogatás a kiadástól számított 5 évig. Ez alkalomszerűen díjtalan segítségnyújtást és fizetett támogatást, a biztonsági frissítéseket és a nem biztonsági jellegű egyéb javítások igénylését foglalja magába. A Windows XP Home és Media Center Edition esetében az alaptámogatás időszakát a Vista megjelenése utáni két évre meghosszabbították, így az 2009-ben jár le. Ezt követően a régi irányelv szerint a felhasználók csak az internetes tudásbázist használva, önkiszolgáló módon juthattak volna támogatáshoz és biztonsági frissítéseket sem kaptak volna.
„Az ügyfeleink visszajelzései alapján beláttuk, hogy nem lenne következetes magatartás, ha a Windows XP Professionalhoz készítenénk biztonsági frissítéseket, az XP Home-hoz és az XP Media Centerhez pedig nem” – indokolta a döntés a CNET News.com-nak a cég szóvivője, hozzátéve, hogy most gondolkodnak azon, hogy hasonló megfontolásokból az összes otthoni operációs rendszerre kiterjesszék ezt az irányelv-módosítást.
A meghosszabbított támogatás az ingyenes biztonsági frissítések mellett fizetős segítségnyújtást foglal magába, az egyéb gyorsjavításokért azonban – ha az ügyfél ezeket igényli – fizetni kell.
Ne temesd a Windows XP-t!
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Windows Vista: a forradalom elmarad
Bemutatjuk a Microsoft mai naptól megvásárolható operációs rendszerét. Látvány mindenek előtt.
Szoftver 186
-
Március közepétől vásárolható meg a magyar Vista
A Microsoft hazai leányvállalata február végétől indítja el az új termékeket népszerűsítő kampányát.
Szoftver 2
-
A következő Windowst 2009-re ígérik
A következő generációs operációs rendszernek egyelőre még a nevét sem hozzák nyilvánosságra.
Szoftver 63
-
Letölthető a Microsoft biztonsági frissítése a Windowshoz
A redmondiak tegnap óta letölthetővé tették a legújabb biztonsági hibát orvosló javítást.
Biztonság 21
Előzmények
-
Azt hiszi, eleget tud a Microsoft szoftvereiről? Tesztelje le ismereteit!
A TechNet Portál játékán értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Szoftver 5
-
Novell: üzletben nincs barátság
A Microsoft új szövetségese nem válogatja meg a szavait, ha kritizálni kell a Vistát.
Szoftver 2
-
Esélyt ad a Linuxnak a Vista
A magas átállási költségek miatt a vállalatok az új Windows helyett akár a nyílt forrású operációs rendszert is választhatják.
Szoftver 28
-
Márciusban lesz magyar Vista
A Microsoft Magyarország Mikulás napján nálunk is bemutatta a szoftvercég új programjait.
Szoftver 37
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
gp Két évvel ezelőtt nem várt sikert hozott a Stunlock stúdió számára a V Rising, és most minden földi jóval teletömve kiléptek a korai hozzáférés árnyékából is. Nézzük, mit is hoznak a teljes pompájú véres kalandok!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest