Hirdetés

Márciusban lesz magyar Vista

Hirdetés


Microsoft-Mikulás head-settel

Szellemes ötlet volt a Microsoft Magyarországtól, hogy az új operációs rendszer és a hozzá kapcsolódó programok hivatalos bemutatóját december 6-ára időzítették, s a dramatizált sajtótájékoztatón egy szerepjáték keretében a Microsoft magyarországi képviselői a Windows Vista és 2007 Office segítségével az érdeklődő Mikulás összes gondjára találtak megoldást.

Az újdonságok vázlatos bemutatása után Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója hivatalosan is bejelentette az amerikai szoftvervállalat új programcsomagjának megjelenését. Külön felhívta arra a figyelmet, hogy bár elsősorban a Vistát és a 2007 Office-t szokás kiemelni – mint a nagyközönséget leginkább érdeklő programokat –, az egységes koncepcióban folytatott majd egy évtizedes fejlesztés után valójában körülbelül 30 frissítés, illetve vadonatúj szoftver tartozik a csomagba, körülbelül azonos arányban kliens-, illetve szerveroldali programok. Kiemelte azt is, hogy a Vista kialakítása során – eltérően az időközben leállított XP-fejlesztéstől – kezdettől fogva a biztonságosságra helyezték a legnagyobb hangsúlyt, s – az igazgató véleménye szerint – ezek a programok nem csak a jelen, hanem a közeljövő biztonsági kihívásainak is megfelelnek.


Csak stílusosan

Vityi Péter a programcsomag előnyeinek ecsetelésekor utalt arra is, hogy a tesztek során például az új „…Office rendszer felhasználói a munkafolyamatok automatizálása, az információ könnyebb elérése, az eredményesebb közös munka és az előírások olcsóbb teljesítése révén komoly megtakarításokat értek el”. Jelzi ezt a törekvést az XML-alapú megoldásokra történő áttérés, valamint a Vista és a különböző alkalmazások integratív fejlesztése – a gyakorlatban ez azt jelenti, ahogyan a bemutatón is láthatták az érdeklődők, hogy a fejlesztők a feladatmegoldás hatékonyságát tartották szem előtt, ezért ezek a programok roppant egyszerűen elérhetőek egymás felületéről, egy probléma megoldásához kész javaslatokat tartalmaznak, s nem a felhasználónak kell – mondjuk egy képes blogbejegyezés elkészítéséhez és közzétételéhez – programról programra vándorolnia. A Microsoft nagy reményeket fűz ehhez a megoldáshoz, hiszen több mint egymilliárd felhasználói akciót elemeztek ki a leggyakoribb viselkedési és feladat-megoldási minták kidolgozásához és támogatásához.

A magyar változatú programok munkálatai már folynak, s Vityi Péter elmondta, hogy a mennyiségi licenccel rendelkező ügyfelek február közepén, a végfelhasználók pedig március közepén-végén juthatnak hozzá a Vistához és a többi programhoz.

Azóta történt

Előzmények