Hirdetés

Mély benyomást tett Nadellára egy nyolcéves

Az indiai programozópalánta kerek perec megmondta, a vezérigazgatói székre fáj a foga.

Hirdetés

A Microsoft első embere legutóbbi indiai látogatásán egy Mumbai városában élő fiú, Medansh Mehta magabiztosan odaállt Satya Nadella elé, majd bemutatta neki a "Let There Be Light" című játékát, amiben a játékosnak egy város gazdasági növekedését kell menedzselnie úgy, hogy a fenntarthatóságra és az ökológiai lábnyomra is odafigyel. Plusz pontokat lehet szerezni például a megújuló energiaforrások használatával, miközben a város lakóinak jólétét sem lehet a háttérbe szorítani.

Nadellát annyira mélyen érintették az események, hogy a hivatalos előadásában is megemlítette a fiút, aki egyébként azt is közölte vele, hogy a Microsoft következő vezetője kíván lenni, amihez várja a konstruktív javaslatokat. A jelenlegi vezérigazgató mosolyogva azt válaszolta, hogy már most is bőven elég ambiciózus ahhoz, hogy az álma egyszer valóra válhasson.

Beszédében Nadella kiemelte: bár Medansh még csak nyolc múlt, szociális érzékenységére nagy szükség van, elismerően beszélt a gondolkodásmódjáról és arról, hogy edukációs céllal egy égető társadalmi problémára reflektál, amikor pluszpontokat oszt a különböző termelő- és gyártó létesítmények áramigényét szél-, nap-, vagy vízenergiával kiszolgáló játékosoknak.

Azóta történt

Előzmények