A kampány nyomán immár tízezernyi ügyfél ellenőrizte a jegybank gyanús cégeket felsoroló „feketelistáját” – nyilatkozta Kandrács Csaba MNB alelnök az MTI-nek.
Hirdetés
Tavaly november óta folytat világhálós fogyasztóvédelmi kampányt az MNB az itthon leggyakrabban használt keresőprogramon, az interneten hirdető jogosulatlan, engedély nélküli befektetési szolgáltatók, magánszemélyek ellen – mondta el a jegybanki vezető. Ennek keretében a befektetők által gyakorta keresett kulcsszavaknál adott esetben a csalók hirdetései közvetlen közelében az MNB befektetővédelmi tájékoztatóinak elérhetősége is megjelenik. Kandrács Csaba hozzátette: a lakosság tényleges keresései nyomán öt hónap alatt ezek immár 170 000-szer jelentek meg az érintett fogyasztók monitorjain.
Noha az MNB-nek számos egyéb hirdetővel is fel kell vennie a versenyt, a programnak köszönhetően az elmúlt időszakban a megszokottnál 11 ezerrel többen keresték fel a jegybank honlapjának Figyelmeztetések menüpontját, amelyen a gyanús, jogosulatlan társaságok adatai szerepelnek. A világhálós keresőprogram révén az engedély nélküli cégekről nyert friss adatok alapján pedig új jegybanki piacfelügyeleti eljárások indulhatnak – húzta alá az alelnök. Emlékeztetett, az MNB piacfelügyelési munkája során kiszűri az engedély, regisztráció nélküli pénzügyi tevékenységet végzőket. Nekik a jegybanki intézkedés, bírság mellett legtöbbször jogosulatlan pénzügyi tevékenység, továbbá csalás miatti feljelentéssel, és – ha a nyomozó hatóság munkája nyomán bebizonyosodik a bűncselekmény ténye – több évnyi szabadságvesztéssel is szembe kell nézniük.
Kandrács Csaba szerint az MNB tevékenysége ellenére időről időre feltűnnek a világhálón a – gyakorta nem magyarországi hátterű – jogosulatlan szolgáltatók „gyors meggazdagodást” kínáló hirdetései. Közülük most többen azt használják ki, hogy a vírushelyzet miatt sokan távmunkában dolgoznak, így a korábban megszokottnál jóval több időt töltenek otthon, számítógépeik előtt.
Ha egy fogyasztó nem tudja eldönteni, hogy az internetes befektetési ajánlat legális-e, még szerződéskötés, pénzbefizetés előtt célszerű ellenőriznie az MNB „feketelistáján” és a legális piaci szereplőket felsoroló regiszterében is az adott céget. A jegybank ügyfélszolgálata és a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó irodák elektronikus és telefonos úton a járványhelyzetben is elérhetőek és segítenek a szolgáltatók azonosításában – összegezte az MNB alelnöke.