Mélyrepülésben a szerverpiac

Az első negyedévben meredeken visszaesett a szerverek forgalma – derül ki az IDC múlt héten publikált jelentéséből. A piackutató szerint a gyenge számok nem foghatók kizárólag a gazdasági válságra, mert a virtualizáció terjedése is az új beszerzések ellen dolgozik.

A publikált adatok szerint a világszerte eladott kiszolgálók darabszáma a tavalyi első negyedévhez képest 26,5 százalékkal, 1,49 millió darabra, a gyártók árbevétele pedig 24,5 százalékkal, 9,9 milliárd dollárra zuhant a márciussal zárult trimeszterben. „Ilyen alacsony negyedéves szerverpiaci árbevételt még sosem láttunk az elmúlt 12 évben, amióta mérjük a piaci adatokat” – magyarázta a Reuters-nek Jean Bozman, az IDC elemzője.

A piac volumenét biztosító x86-os kiszolgálókból a negyedévben 1,42 millió darab fogyott világszerte, az egyéb rendszerű (többek között IBM Power és SPARC architektúrájú) gépekből összesen 64 450. Az előbbiek eladásából befolyó árbevétel csökkent meredekebben, 28,8 százalékkal, 5,1 milliárd dollárra, az utóbbi kategóriában (4,8 milliárd dollár) a visszaesés 19,4 százalék volt.

A gyártók mindegyike fájó forgalomcsökkenést volt kénytelen regisztrálni, miközben az élen a rangsor változatlan maradt. A piacot továbbra is a Hewlett-Packard vezeti 29,3 százalékkal; a vállalat szerverpiaci árbevétele 26,2 százalékkal, 2,91 milliárd dollárra esett. Az IBM gyakorlatilag ugyanekkora részesedést szerzett, 19,9 százalékkal, 2,9 milliárd dollárra apadó bevétel mellett. A harmadik helyen befutó Dell forgalma esett vissza a legmeredekebben: 31,2 százalékkal, 1,09 milliárd dollárra. Ez 11 százalékos részesedést hozott a gyártónak, nem sokkal többet, mint amit a negyedik Sun ért el (10,3%). Az ötödik legnagyobb gyártó a japán Fujitsu.

Hirdetés

Azóta történt

  • Mélyponton a magyarországi szerverpiac

    Az első negyedév többéves negatív rekordot döntött. Az IDC szerint idén markáns visszaesés várható mind az x86-os, mind a Unix-szegmensben, a mainframe-eknek pedig befellegzett.

  • Karácsonyra magához tér a PC-piac

    A Gartner optimistábban látja a termékkör jövőjét, és azt jósolja, hogy 2010-ben már 10 százalék fölötti növekedést láthatunk majd.

Előzmények

  • Rámozdul az x86-ra a Fujitsu

    Blade-szerverrel újít a kivásárlása óta első, már globális termékbejelentését abszolváló Fujitsu, amely azért nem építi le a PC-bizniszt sem. Kockák Londonban.

  • Az IBM lenyúlná a Sun ügyfeleit

    A céget végül nem szerezte meg a Nagy Kék, de az ügyfeleit még megszerezheti. Akciós migráció.

  • A Solaris és a SPARC el fog tűnni?

    Az Intel vezérigazgatója jobban örülne, ha független maradna a Sun. Szerinte nem a Cisco szerverpiaci antréja, hanem a nyomott ár miatt lép az IBM.

  • Betör a Cisco a blade szerverek piacára

    A California kódnevű, Intel-bázisú Cisco blade szerver a virtualizált számítógépek és alkalmazások automatizálási és karbantartási folyamataiért lesz felelős.