Hirdetés

Mégsem kell lezárni a routerek szoftverét

Hirdetés

Szeptemberben írtunk róla, hogy véleményezési szakaszába ért az amerikai Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) márciusi javaslata, ami szerint le kellene zárni a Wi-Fi képes eszközöket, hogy külső féltől származó rendszerrel ne lehessen őket használni (OpenWRT, DD-WRT, egyedi androidos ROM-ok, stb). Miután számos visszajelzés érkezett, az FCC módosította a tervezetet. Eszerint nem tiltanák az egyedi szoftvereket, viszont a gyártóknak meg kellene akadályozniuk, hogy eszközeik az engedélyezett frekvenciákon kívül működjenek, illetve hogy a jelerősség ne zavarhasson bele más rendszerek működésébe.

Bár az útmutatás változott, a cél és az ahhoz vezető legrövidebb út nem. A legegyszerűbb megoldás továbbra is a harmadik féltől származó szoftverek telepítésének tiltása. Julius Knapp, az FCC mérnök-műszaki igazgatója blogbejegyzésben magyarázza a  változtatásokat, ebben leszögezi, hogy a felmerült észrevételek alapján módosították a rendelettervezetet, a bizottság nem blokkolná egyértelműen a nyílt forráskódú szoftvereket, a módosított szöveg azonban tiltja a hardveres módosításokat.

Ha a rendelkezést az eredeti formájában fogadták volna el, azzal a korábban módosított routereket is kizárták volna a használhatók sorából, legalábbis az USA területén. Ellehetetlenítették volna a független és nyílt forráskódú alternatívákat. A változtatással ezek a jövőben is használhatók maradnak, amennyiben a jelerősséget, illetve az eszközazonosítót nem módosítja a szoftver. Ez az elmélet, a gyakorlatban viszont még várni kell azokra a chipekre, amelyeket nem lehet külső forrásból modulálni, addig várhatóan a szoftveres blokkolást választják majd a gyártók.

Azóta történt

Előzmények