Hirdetés

Elektronikus pénztárca a MasterCardtól

A vállalat ma bejelentette, hogy a 2012-es tesztidőszak után most széles fogyasztói rétegek számára is elérhetővé válik a MasterCard elektronikus pénztárca szolgáltatása. A tesztelt és továbbfejlesztett terméket MasterPass néven vezetik be elsőként Ausztráliában, Kanadában, az USA-ban és Nagy-Britanniában, majd még ebben az évben több európai országban.

masterpass

A MasterPass elektronikuspénztárca-szolgáltatás a PayPass Wallet elektronikus pénztárca továbbfejlesztett változata, egyesíti az NFC-n keresztüli vagy QR-kódos bolti fizetést, a távoli mobilfizetést, valamint az internetes fizetést. A kibocsátó szerint legfőbb előnye, hogy a fogyasztók a fizetési és kiszállítási információkat egy biztonságos, könnyen kezelhető felhőben tárolhatják. A MasterPass elektronikus pénztárca nyitott rendszer, melybe a MasterCard mellett számos nemzetközi bankkártyatársaság bankkártyáit lehet regisztrálni.

Hirdetés

„A jövőben szinte minden kommunikációs eszköz fizetőeszköz is lesz egyben, ezért a MasterPass egy olyan globális szolgáltatás, amely integrálja és minden eszközön elérhetővé teszi a ma létező fizetési módszereket” – nyilatkozta a bevezetés kapcsán Ed McLaughlin, a MasterCard fejlődő fizetési megoldások üzletágának vezetője.

masterpass

A technikai részletekről annyit mondtak el, hogy a MasterPass nyílt fejlesztői környezete (API) lehetővé teszi, hogy a partnerek összekapcsolják saját elektronikus tárcáikat a MasterPass elfogadói hálózattal, kihasználva a MasterCard-fizetések, a visszaélés-figyelő és az azonosítási szolgáltatások minden előnyét. Mindemellett a MasterPass alkalmas arra, hogy a bank az ügyfél számára rendelkezésre bocsássa a számlaegyenlegét, azonnali értesítéseket küldjön és tájékoztassa különböző hűségprogramokról valamint akciókról.

A MasterPass szolgáltatásait a 2013. márciusi induláskor az alábbi partnerek támogatják:

  • Pénzintézetek:

BBVA Bank, BMO, BNLPOSitivity, BNL Italy, BNP Paribas Fortis Belgium, Banco Sabadell, Banca Sella, Citi, Commonwealth Bank, Deutsche Bank Italy, EMS, EnterCard, EURO 6000, Fifth Third, Handelsbanken, ICS, Intesa Sanpaolo, Lake Trust Credit Union, ME Bank, NAB, Santander, SEB Kort Bank AB, SIA, Swedbank, TMG Financial Services, UniCredit és a Westpac

  • Kereskedelmi partnerek:

AHL, American Airlines, Argos, Barnes & Noble, Boots, Grocery Gateway, Harvey Norman, Hikingboots.com, JB Hi-Fi, LogiTRAVEL, Mediamarket Spa Italy, MLB.com, Park Avenue Coffee, Roses Only Group, Runningshoes.com, Vodafone Italy és a Wintercheck Factory. Mindemellett különböző szolgáltatókon keresztül a MasterPass további 3800 kereskedőnél lesz használható

  • Technológiai vállalatok:

Adyen, Buckaroo, Cardinal Commerce, Cart32, CO-OP Financial Services, DataCash, ICBA Bancard inc., Merchant Warrior, mFoundry, Moneris, OPENTECH.com, Paycorp Holdings, PSCU, Reply, SIA, The Members Group, Usablenet, és a VeriFone Systems, Inc.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények