Szárnyait próbálgatja itthon a QR-kódos fizetés

Hirdetés

A jövő év végéig a QR-kóddal fizetni képes vásárlók száma elérheti azt a kritikus határt, azaz a mintegy 200 ezer okostelefon-felhasználót, ahonnan a hazai kereskedőknek üzletileg is megtérülő befektetést jelenthet a QR-kódok kihelyezése, a QR-kódos fizetés megvalósítása – hangzott el a MasterCard Mobile fizetési alkalmazást jegyző vállalatok közös sajtótájékoztatóján tegnap. Az elmúlt hónapok fejlesztései lehetővé tették, hogy ma már QR-kód és mobiltelefon segítségével fizethetünk taxiban, bevásárolhatunk utcai plakáton lévő termékek QR-kódját lefotózva, vagy civil szervezeteknek küldhetünk adományt az app legújabb verziójával.

A MasterCard Mobile QR-kódos fizetése során olyan bankkártyás fizetést kezdeményez a vásárló, amihez meg kell adnia egy csak általa ismert kódot, mely hasonló a hagyományos bankkártya-műveleteknél használt PIN kódhoz. A kártyabirtokos ebben az esetben is minden vásárláskor kaphat SMS-értesítőt a vásárlásról. A MasterCard Mobile QR-kódos fizetésnél nem kell minden egyes alkalommal megadni a bankkártyaadatokat, és a telefon sem tárolja azokat.

„A mobilfizetésben is az jelenti az igazi mobilitást, ha földi eszköz, tehát ebben az esetben kártyaelfogadó terminál nélkül, csak a mobiltelefon és a kommunikációs hálózat segítségével tudunk fizetni. Ez tökéletesen megvalósul a MasterCard Mobile alkalmazásban regisztrált bankkártya és annak QR-kódos fizetési funkciója segítségével. A felhasználónak csupán annyit kell tennie, hogy okostelefonjával beolvassa a termék kihelyezett QR-kódját, majd a telefon képernyőjén jóváhagyja a fizetendő összeget” – magyarázta Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetésért felelős regionális vezetője

A QR-kódos vásárlás a mobileszközökön végzett internetes vásárlás kiegészítője lehet, hiszen a QR-kód éppen az okostelefonokra, táblagépekre szabott technológia, míg a hagyományos internetes vásárlás fizetését jellemzően nagyobb képernyőkre találták ki. Jóllehet egy PC-n vagy egy laptopon kényelmes az internetes böngészés és vásárlás, a kisebb képernyővel ellátott okosmobilon ez nehézkesebb. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy QR-kódos megoldás szinte minden fizetési környezetben elképzelhető a hipermarkettől a benzinkúton át a fogorvosig, de elterjedése leggyorsabban olyan kereskedelmi környezetben várható, ahol nagy szerepe van a mobilitásnak, gyorsaságnak és az egyszerűségnek.

A nagy szolgáltatók közül jelenleg a Magyar Telekom teszi lehetővé az ügyfelei számára, hogy QR-kód beolvasásával és a MasterCard Mobile használatával fizessék ki a számláikat. A cég közlése szerint a QR-kódos csekkbefizetés lehetőségével eddig több mint 8 ezer alkalommal éltek az ügyfelek.

A magyarországi kiskereskedelemben a G’Roby házhozszállításra specializálódott webes szupermarketlánc, a Rádió Tele5 Taxi vezette be a QR-kódos fizetést, valamint három jótékonysági szervezet javára lehet ilyen módon adakozni. Ezekkel a lehetőségekkel a Magyar Telekom és a Telenor ügyfelei egyaránt élhetnek a MasterCard Mobile alkalmazás segítségével.

Azóta történt

Előzmények