Hirdetés

Kitilthatják a Vistát Európából

Hirdetés

Neelie Kroes versenyügyi biztos a múlt héten levélben arra figyelmeztette a Microsoftot, hogy a Windows Vistát nem hozhatja majd forgalomba Európában, ha az operációs rendszer bizonyos szolgáltatásai nem egyeztethetők össze az uniós versenyügyi törvényekkel – írja az AFX hírügynökség a Wall Street Journal beszámolójára hivatkozva. A gazdasági napilapnak nyilatkozva Kroes elmondta, hogy ostobaság lenne a szoftvervállalat részéről, ha a fejlesztés közben erről a szempontról megfeledkezne. Aggályait a biztos egy Steve Ballmer Microsoft-vezérnek címzett levélben foglalta össze.

A vállalat szóvivője közölte, hogy egyelőre nincs tudomásuk a március 20-án kelt levélről, ezért nem tudják kommentálni az uniós kifogásokat. Tom Brookes azt azonban fontosnak tartotta kiemelni, hogy a vásárlók biztonságosabb és jobban működő operációs rendszert várnak tőlük. A Vista fejlesztése során ezeknek az igényeknek a kielégítésére koncentráltak, miközben nem feledkeztek meg a törvényi kötelezettségekről sem – tette hozzá.

Neelie Kroes szóvivője a Wall Street Journalnek elmondta, hogy az Európai Bizottság a Vista esetében az internetes kereséssel kapcsolatos lehetőségek és bizonyos szoftveres biztonsági funkciók miatt aggódik, e homályos utalásoknál több részletet azonban nem volt hajlandó elárulni. Az első kifogás alighanem az operációs rendszer részét képező Internet Explorer 7 böngészőből közvetlenül indítható keresések esetleges monopolizálására vonatkozik, ugyanakkor tény, hogy már a Vista tesztváltozatában is több keresőmotor közül választhat a felhasználó, nem kell feltétlenül a Microsoft saját keresőjét használnia. A másik utalás célpontja lehet az integrált Windows Defender alkalmazás – ennek tesztváltozata AntiSpyware Beta néven már ma is számos windowsos felhasználó gépén megtalálható –, amely a kém- és reklámprogramok, valamint rootkitek eltávolításáért felelős. Mivel számos más it-biztonsági cég forgalmaz hasonló szoftvert, itt felmerülhet az erőfölénnyel való visszaélés gyanúja. Ismeretes, hogy két éve hasonló indokkal kötelezték a redmondi céget a Media Player nélküli Windows XP forgalomba hozatalára.

Amint az ismert, a szoftvervállalat a múlt héten jelentette be, hogy a Windows Vista – és ezzel együtt az Office 2007 irodai csomag – kiskereskedelmi premierjét a jövő év elejére halasztja.

Azóta történt

Előzmények