Az észak-karolinai Raleigh-ben élő Jeremy Jaynest a virginiai törvények alapján találták bűnösnek, minthogy az állami szabályozás korlátozza az egy adott időszak alatt küldhető reklámlevelek számát és tiltja a hamis e-mail címek használatát. A férfi húgára – aki anyagilag támogatta a vállalkozást – 7500 dolláros bírságot szabtak ki – írja a Reuters.
Jaynest – aki Gaven Stubberfield néven küldte leveleit – a spammereket katalogizáló Spamhaus Project a világ nyolcadik legtermékenyebb szemétküldőjeként tartotta nyilván tavaly decemberi letartóztatása idején. Leveleiben filléres részvényeket, alacsony jelzálogkamatot és szoftvereket kínált, és a vádak szerint ajánlataiból 30 napon belül 100 000-nél is többet szórt szét a világhálón – ez pedig Virginia törvényeibe ütközik.
Az ügy azért került virginiai bíróság elé, mert az üzeneteket az államban található szervereken keresztül küldték az egyébként észak-karolinai testvérek. A világ internetforgalmának nagyjából fele áthalad Virginián, ahol olyan internetes óriásvállalatok találhatók, mint az MCI és az AOL.
Kilenc év spamküldésért
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Olvasás nélkül érdemes törölni a kéretlen leveleket
Idegrendszerünket és pénztárcánkat is védi a 'delete' gyakori használata.
Biztonság 0
-
A magyar postafiókokban több a kéretlen levél
A szabályozás mellett a tájékoztatásban is szerepet kellene vállalnia az államnak.
Biztonság 12
-
Kipróbálható spam- és vírusaudit
A filter:max két hétig ingyen vizsgálja az érdeklődő cégek e-mailforgalmát.
Biztonság 2
Előzmények
-
Kétszázmillió e-mail ötvenezer dollárért
Rengeteg elektronikus levelet kell küldeni ahhoz, hogy ezzel keressen is a feladó.
Mérleg 0
-
Elkapták az első spamküldő frakkját
Fizet a DC Entertainment a spamellenes jogszabályok megsértése miatt.
Társadalom 6
-
Spam- és tartalomszűrés az Axelerótól
A betárcsázó programok ellen is véd az Internet Biztonság szolgáltatás.
Távközlés 0
-
Nyáron sikamlósabbak a spamek
Június óta 350 százalékkal nőtt a pornográf jellegű levélszemét forgalma.
Biztonság 1
Percről percre
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
ph A cég E-ATX méretű sorozatának legújabb tagja egyszerre próbál az RGB-fanatikusoknak és a szellőzéspártiaknak a kedvében járni.
ma Óra mellé? Óra helyett? Ékszer helyett? Mire jó egy okosgyűrű a gyakorlatban? A Samsung termékével kerestük erre a választ.
ph A DGF, azaz Dense Geometry Format ráadásul teljesen kompatibilis a szabványos kódokkal, illetve a mai hardverekkel.
ph A raktérben notebookok és monitorok mellett egy processzor és egy kormánykészlet utazik.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
- Vezetékes FEJhallgatók
- Milyen notebookot vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- bohlnorbi károsultjai
- Samsung LCD és LED TV-k
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Gaming notebook topik
- Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Házimozi haladó szinten
- Androidos fejegységek
- További aktív témák...