A múlt pénteki Magyar Közlönyben jelent meg a 1449/2018. (IX. 21.) kormányhatározat, melynek lényege, hogy Magyarország Európai Unió melletti állandó képviseletén egy új, kiberbiztonságért felelős szakdiplomata álláshelyet hoznak létre.
Hirdetés
A „munkaköri leírás” kissé homályos, mivel úgy fogalmaznak, hogy az állást betöltő feladata „a kiberbiztonság témakör diplomáciai feladatainak színvonalas ellátása, valamint az Európai Unió intézményeivel való kapcsolattartás és eredményes érdekérvényesítés érdekében”, ugyanakkor leszögezik, hogy „a katonai és védelmi együttműködés és képességfejlesztés kivételével” történik mindez.
A határozat szerint 2018. november elsejével jön létre az álláshely, megvalósításáért a Miniszterelnökséget vezető miniszter a felelős. Mindennek megvalósítására költségvetési átcsoportosításokra volt szükség, idén valamivel több mint hatmillió forintot biztosítanak, jövőre januári határidővel mintegy 55,3 millió forintot rendeztek át e célra, és hasonló összeget határoztak meg a még tervezés alatt álló 2020-as költségvetésben is.
Egy általunk megkérdezett neves magyar kiberbiztonsági szakértő kérdésünkre elmondta, hogy meglepetésként érte a hír és a határozat, és úgy véli, valószínűleg nem szakember, hanem karrierdiplomata kerül a pozícióba.