Jövőre pihenőt tart a mobilpiac

Mindössze 5,8 százalékkal bővülhet 2005-ben a mobiltelefon-piaci kereslet a világban, szemben az idei év 12,9 százalékos növekedésével – vélik a Japan Electronics and Information Technology Industries Association (JEILA) szakértői. A világpiac 90–95 százalékát adó 46 országban készített felmérés szerint 2005-ben 599,4 millió készüléket adnak majd el világszerte, míg az idén összesen 566,5 millió mobiltelefont értékesítettek az öt kontinensen. Az idei fellendülés nagyrészt a mobiltávközléssel igazából csak most ismerkedő, dinamikus keresletet támasztó Kínának és Indiának köszönhető, de jót tett az értékesítési számoknak az is, hogy a magas penetrációs rátájú európai országokban a fogyasztók nagy számban cserélték le meglevő telefonjaikat újabb modellekre. A harmadik generációs szolgáltatások elterjedésének 2006 után lehet számottevő hatása az eladásokra – áll az elemzésben.

A JEILA szakértői pesszimistábbak a szektor vezető cégeinél: a finn Nokia Oyj szerint az idén 630 millió készüléket adnak el, a dél-koreai Samsung Electronics Co. pedig 620 millióra becsüli a 2004-es forgalmat.

Azóta történt

Előzmények