Hirdetés
Az elmúlt három év legnagyobb árbevétel-növekedését produkálta az IBM, amelynek árbevétele az idei második negyedévben felülmúlta az elemzői várakozásokat, a felhős és a tanácsadással foglalkozó ágazatok miatt.
James Kavanaugh pénzügyi igazgató szerint az észak-amerikai és nyugat-európai gazdaságok újranyitásával egyre többen utaznak, közlekednek, az ipari és a fogyasztói szektor is elkezdett felpörögni. Állítása szerint több ügyfelük költött a működésük digitalizálására is.
Sok cég például hibrid felhőre állt át, vagyis saját adatközpontokat és bérelt erőforrásokat használt az adatok kezelésére és feldolgozására. Az IBM felhős üzletága 13 százalékkal nőtt, és már 7 milliárd dollárt hozott a negyedévben. A teljes árbevétel 3 százalékkal, 18,75 milliárdra nőtt. Az IBM a hibrid felhőben 1 billió dolláros piaci lehetőséget lát, ezért agresszív módon költ a felhőre és az AI-rendszerekre is. Felvásárlásokra idén 3 milliárd dollárt költöttek (nyolc cégre).