Hirdetés

A magyar GVH is nekiugrott a TikToknak

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a TikTok videomegosztó közösségi oldal üzemeltetőjével szemben a felhasználók hiányos és megkésett tájékoztatása miatt.

A GVH tegnap jelentette be, hogy vizsgálatot indítottak a népszerű közösség platform működésével kapcsolatban.

Hirdetés

Mint a hivatalos közleményben írják, a TikTok egy széles körben elérhető videomegosztó közösségi hálózati szolgáltatás, melynek Magyarországon is jelentős számú – gyermekeket is magában foglaló – felhasználói köre van. A GVH azért indított vizsgálatot az Egyesült Államokban bejegyzett, kínai tulajdonú szolgáltatóval szemben, mert azt valószínűsíti, hogy a vállalkozás nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható szakmai gondossággal tájékoztatja a fogyasztókat az online platform működésére vonatkozó lényeges információkról – így például a szolgáltatás igénybevétele során kezelt adatok köréről és azok felhasználásáról.

Jogsértés gyanúját veti fel az is, fogalmaznak, hogy az eljárás alá vont nem tette magyar nyelven hozzáférhetővé a magyarországi, egyébként magyar nyelvű kereskedelmi kommunikációival megcélzott fogyasztók számára a platform működésének és a TikTok szolgáltatásai igénybevételének legfontosabb feltételeire vonatkozó tájékoztatásokat.

A GVH azt valószínűsíti továbbá, hogy az eljárás alá vont nem az elvárható szakmai gondossággal jár el annak érdekében, hogy a gyermek- és fiatalkorúak reklámoknak való kitettségét moderálja a TikTok platform és szolgáltatás igénybevétele során.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények