Hirdetés

A YouTube még mindig csak viszi a pénzt

Hiába van havonta egymilliárd látogatója a YouTube-nak, a Google videómegosztója több milliárdos árbevétele ellenére is veszteséges üzletág – írja belső forrásokból származó információkra támaszkodva a The Wall Street Journal újságírója.

Már a nullszaldó is eredmény

A YouTube tavaly a hirdetőbarát változtatások bevezetése következtében több nagy márkát is megnyert magának, így árbevételük a 2013-as hárommilliárd dollárról négymilliárdra nőtt. Ám ez az összeg mindössze hat százaléka a Google teljes bevételének, és ha a jogtulajdonosoknak kifizetendő összeget, valamint az infrastruktúra fenntartási és működtetési költségeit levonjuk, akkor „nagyjából nullszaldós” a divízió – állítja a belső forrás.

A fő probléma az, hogy a leglelkesebb felhasználók, a fiatalok nem látogatják a legértékesebb hirdetéseket tartalmazó főoldalt, hanem egyfajta videótárként használják a szolgáltatást: a beágyazott vagy linkelt videók hozzák a látogatókat. Így a bevételek nem elegendőek nagyszabású fejlesztések megindítására – a főoldalra kellene csábítani a felhasználókat. A versenytársak egy része pedig – mint például a Facebook vagy a Twitter – a beágyazásokkal forgalmat generál a Google szerverein, ám valójában ők profitálnak ebből. A konkurencia másik – fontosabb – része, mint az Amazon vagy a Netflix pedig saját fejlesztésekkel igyekeznek nagy és jövedelmező üzletet építeni az online videónézésre.

Az utóbb emlegetett cégek azért is veszélyeztetik a szintén a tévéképernyőt megcélzó YouTube-ot, mivel a jogtulajdonosokkal kötött szerződések alapján sokkal tisztább a kínálatuk – ahogy egy szakértő megfogalmazta a Journalnak: a YouTube tele van szeméttel, márpedig ha jövedelmező „tévés” szolgáltatássá akarják tenni, akkor be kell fektetni a tartalomba.

Próbálkozások

A cégnél már nagyon sok mindennel megpróbálkoztak. A 2006-os felvásárlás után négy évig alig termelt bevételt az oldal, ám annál több problémát okozott a kezdeti időkben a jogtulajdonosok szűnni nem akaró támadása. A Google évek alatt egymás után kiegyezett a nagy stúdiókkal, majd 2010-ben lódult meg a szekér anyagilag is, amikor bevezették az átugorható hirdetéseket a videókban: a lazítás bejött a felhasználóknak. De továbbra is veszteségesek maradtak, ezért 2012-től kezdve jöttek a további újítások: átalakították a honlapot, új, promóciós, ajánlókat kínáló algoritmusokat vezettek be, sőt több százmillió dolláros szerződéseket kötöttek nagy tartalomgyártókkal, hogy hozzanak létre televíziószerű csatornákat a YouTube-on. Mindegyik törekvés kudarcosnak bizonyult, de legalábbis nem hozta az elvárt eredményt.

A cikk szerint a nagy nyomás alatt álló menedzsmenttől további újítások várhatóak, melyek mind a látogatottság növelését célozzák. Az járható útnak tűnik, hogy a YouTube „saját sztárjait”, vagyis azokat, akik itt szerezték meg az ismertséget, kedvezményekkel vagy juttatásokkal megtartsák az oldalon, ám az már kétséges, amire a források utalnak: egyre több videóra ki akarják terjeszteni az automatikus lejátszás funkciót. Ez utóbbi nem feltétlenül nyeri meg majd a felhasználók tetszését.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • A Google kukázta a Flasht

    A cégnél elérkezettnek látták az időt, hogy megkezdjék az Adobe technológiájának teljes kivezetését.