Mark Zuckerberg kínai cenzúra helyett nyugati szabályozást akar

A Facebook vezetője szerint az EU-nak vezető szerepet kell betöltenie a technológiai óriásvállalatok szabályozásának kialakításában.

Az adatkezelési gyakorlata mellett a legtöbb kritika azért éri a Facebookot, mivel sokak szerint túl nagy a befolyása a véleményformálásra, és ezt ki is használják. Épp ezért Mark Zuckerberg igen gyakran megszólal ez utóbbi ügyben nyilvánosan is.

Hirdetés

Ahogy tegnap is tette, amikor egy egyórás, az új technológiák jövőjéről szóló videókonferencián vett részt, ahol Thierry Bretonnal, az EU belső piacért felelős uniós biztosával vitázott. Zuckerberg hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak vezető szerepet kell betöltenie a technikai óriásvállalatok szabályozásának kialakításban, ugyanis: „Sok országban azt gondolják, hogy a kínai modell működik, és így kormányuk is nagyobb ellenőrzéshez juthat. Én viszont úgy gondolom, hogy igen veszélyes lenne, ha több országban hasonló szabályozást vezetnének be.” Elmondta azt is, hogy a technológiai óriásvállalatoknak szüksége van egy olyan „egyértelmű szabályozási keretre, amely a nyugati demokratikus országokból származik és az egész világon szabvánnyá válhat”.

A hamis hírek, a dezinformációk és az online gyűlöletbeszéd és terrorizmus elleni harccal kapcsolatban a vezérigazgató megjegyezte, hogy a Facebook nem dönthet a tartalomszabályozásról, ehhez kormányzati segítség van szüksége. Kijelentette azonban, hogy a közösségi portál egyre aktívabban lép fel az említettek ellen.

Thierry Breton szerint a technikai nagyvállalatoknak alkalmazkodniuk kell az uniós szabályokhoz: „Ha a technológiai platformok a jövőben is fontos szerephez akarnak jutni, akkor meg kell tanulniuk, hogy velünk is tárgyaljanak.” A biztos arra is felhívta az óriásvállalatok figyelmét, hogy fizessék be adóikat, és ne adóparadicsomokba mentsék ki a megszerzett profitot. Breton hangsúlyozta, hogy Európában demokratikus érték a dezinformációk és félretájékoztatás elleni harc: „Csak azért, mert valami nincs megtiltva, nem azt jelenti, hogy engedélyezve van” – tette hozzá.

Hirdetés

Előzmények