A BalaBit IT Security a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai tanszékével karöltve június 7-én ismét megtartja az Open Academy névre keresztelt szakmai képzést, melyre olyan szoftverfejlesztéssel foglalkozó szakembereket várnak, akik kíváncsiak a szakmájuk legfrissebb újdonságaira és szeretnék szaktudásukat frissen, naprakészen tartani.
A szervezők szerint az esemény létjogosultságát támasztja alá a BalaBit több mint háromszáz szoftverfejlesztő közreműködésével készített felmérése, melynek keretében azokat a kompetenciákat próbálták feltárni, amelyek hiányt jelentenek a munkaerőpiacon mozgó informatikai szakemberek körében. A felmérés egyik szembetűnő megállapítása az volt, hogy a szoftverfejlesztés területén dolgozó szakemberek kisebb hányada az, aki rendszeresen és tudatosan foglalkozik szakmai ismereteinek fejlesztésével. Mindez komoly problémát jelenthet napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő iparágában.
Hirdetés
A kkv-k informatikusai vannak igazán lemaradva
Különösen a kkv szektorban dolgozó szakemberekre igaz ez a megállapítás, multinacionális környezetben ugyanis sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a munkatársak folyamatos képzésére. De az elmúlt egy-két évben még ebben a szegmensben is számos vállalatnál volt tapasztalható, hogy a szükséges keretek hiányában jelentősen csökkentették, vagy rosszabb esetben teljesen felfüggesztették a dolgozói képzéseket.
A BalaBit felmérésének fontosabb tapasztalatai
A felmérés során több mint háromszáz szoftverfejlesztői álláshirdetésre leadott pályázat (interjúk, önéletrajzok) tapasztalatát elemezték ki. A részletes eredmények közül az alábbiakban csak néhány érdekesebb adat szerepel. A kutatás nem reprezentatív.
- a minimum kétéves tapasztalattal rendelkező szoftverfejlesztők 56 százaléka nem vett részt az elmúlt egy évben szakmai képzésen
- a minimum kétéves tapasztalattal rendelkező szoftverfejlesztők 68 százaléka elvárná a munkahelyétől, hogy finanszírozza a szakmai képzését
- a minimum kétéves tapasztalattal rendelkező szoftverfejlesztőknek csak 38 százaléka dolgozott korábban linuxos környezetben
- a szoftverfejlesztők (pályakezdők és tapasztalattal rendelkezők egyaránt) 67 százaléka érdeklődik a mobilfejlesztés iránt
- a szoftverfejlesztők (pályakezdők és tapasztalattal rendelkezők egyaránt) 65 százaléka beszél angolul
- a pályakezdők 73 százaléka nem ismeri az agilis módszertanokat
Ebben a tendenciában a szakképzési hozzájárulás rendszerének megszüntetése is szerepet játszik. A munkavállalók egy jelentős része ugyan nyitott az önképzésre, de nem képes saját maga finanszírozni a sokszor méregdrága tanfolyamokat, vagy nincs ideje részt venni ezeken. De vannak olyanok is, akik kötelező tréning híján nem is keresik a tanulási lehetőséget. Az ebből eredő problémát pedig legjobb esetben is csak akkor ismerik fel, amikor a korábban jól megszokott környezettől eltérő közegben, eddig nem használt technológiákkal kellene helytállni.
Jó pálya az informatikusi, ha képzett a munkavállaló
Magyarországon jelenleg komoly túlkereslet van az informatikai munkaerő-piacon. Ez kifejezetten igaz akkor, ha a jól képzett, gyakorlott, hatékony csapatmunkára képes szakemberekre gondolunk, hiszen a birtokolt kompetenciák tekintetében fejlesztő és fejlesztő között óriási különbségek vannak. Azok a szakemberek, akik odafigyelnek és időt fordítanak arra, hogy tudásukat folyamatosan fejlesszék, frissen tartsák, az átlagnál jóval magasabb keresettel rendelkezhetnek.
Ezt a célt támogatja az Open Academy nevű nonprofit kezdeményezés, amely lehetőséget biztosít új szakmai ismeretek megszerzésére és törekszik az élethosszig tartó tanulás fontosságának tudatosítására is. Az eseményen minden érdeklődő ingyen vehet részt. A program pedig délutántól késő estig tart, kifejezetten azért, hogy azok is ott lehessenek, akiket munkaidőben nem engednek el egy hasonló rendezvényre. Az előadásokat az iparág meghatározó hazai szakértői és egyetemi oktatók tartják, a témák között az agilis módszertanok, a Ruby, a Windows 8 és Android-fejlesztés, a Test Driven Development, valamint a többszálú adatfeldolgozás is szerepel.
Helyszínül a BME Q épületében található Simonyi Károly előadóterem szolgál majd, mely az ország egyik legmodernebb auditóriuma. Ingyen süti és kávé nem lesz, ahogy a szponzorált előadások is teljes egészében hiányozni fognak, hiszen kifejezetten azokat várják, akik tanulni szeretnének. A rendezvényen való részvételhez mindössze egy regisztrációra van szükség, melyet a rendezvény weboldalán lehet leadni.