Hirdetés

Kevés konkrétum az Apple éves közgyűlésén

Tegnap volt az Apple éves közgyűlése Cupertinóban, a találkozón azonban szinte semmi információval nem szolgált a cég vezérigazgatója a részvényesek számára. Miközben Tim Cook szerint az elmúlt év az Apple történetének legerősebb éve volt – a bevétel növekedése magasabb volt, mint a Microsoft, Google, Nokia és más nagy technológiai cégek együttes növekedése -, a részvények árfolyama a tavaly szeptemberi 702 dolláros csúcshoz képest 37%-kal alacsonyabban, 444 dolláron van. Az öt hónap alatt elvesztett 240 milliárd dollárnyi befektetői vagyon több, mint a Microsoft jelenlegi piaci kapitalizációja. A részvényárak negatív alakulása miatt az utóbbi időben egyre többen próbálják rávenni az Apple-t, hogy többet juttasson vissza a részvényeseknek hatalmasra duzzadt készpénzállományából.

Cook a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy „sem neki, sem az igazgatótanácsnak, sem a menedzsmentnek nem tetszik” a helyzet, de „hosszú távon gondolkoznak, mert mindig ez volt az Apple sikerének titka”. Konkrét információkkal azonban az Apple-től már megszokott módon nem szolgált sem a várható termékeket, sem a készpénzállomány felhasználását illetően, bár ez utóbbiról elismerte, hogy ez állandó téma a cég vezetői között.

Hirdetés

Az Apple jelenleg elképesztő mértékű készpénztermelő képességgel bír. A tavaly bejelentett, és az októberben kezdődő pénzügyi évtől életbe lépett osztalékfizetés (2,65 dollár részvényenként) és saját részvény visszavásárlási program (10 milliárd dollár értékben) ellenére az Apple-nek évente több tízmilliárd dollárral nő a készpénzállománya.

David Einhorn, az 1,3 millió részvényt birtokló Greenlight Capital vezetője az elmúlt hetekben nyilvános hadjáratot indított az Apple ellen, amivel végső soron azt akarja elérni, hogy a cég a mostaninál több pénzt juttasson vissza a részvényeseknek osztalékemelés, további saját részvényvásárlás vagy rendkívüli osztalékfizetés formájában. Azt is javasolta, hogy az Apple 4%-os éves osztalékkal bíró „iPref” részvényt bocsásson ki, amivel jelentősen több készpénzt juttathatna vissza a készpénztermelő képesség veszélyeztetése nélkül. A befektető minden lehetőséget megragad, hogy a nyilvánosság előtt gyakoroljon nyomást a vállalat vezetőségére, és maga mellé állítson más nagybefektetőket is. Einhorn nem vett részt a tegnapi közgyűlésen.

Miközben az Apple-nek minden eddiginél magasabb a bevétele, az elmúlt években a befektetők által ünnepelt növekedési ütem lelassult. A kaliforniai vállalat bevételének közel felét az iPhone eladásokból szerzi, és az okostelefonok piacán nagyon erős konkurenciájává nőtte ki magát a Samsung. A koreaiak Android platformra épülő eszközei, de főleg a Galaxy S sorozat nagyon sikeres, és komoly veszélyt jelent az iPhone pozíciójára. A Samsung március 14-én mutatja be a Galaxy S4-et.

A látszólagos nehézségek ellenére a részvényesek továbbra is bíznak a cég vezetésében. A közgyűlésen elsöprő, 99,1%-os többséggel megerősítették Tim Cookot igazgatótanácsi pozíciójában, és az igazgatóság többi tagját is újraválasztották.

Cook emlékeztetett, hogy az Apple a minőséget, nem pedig a mennyiséget tartja szem előtt. „A legjobbat akarjuk csinálni. Ezért vagyunk itt.”

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények