Hirdetés
A Magyar Telekom a hálózat üzemeltetőjeként szerdán megkezdte az ADSL-internetszolgáltatást a pécsváradi kistérségben – jelentette be a távközlési vállalat. A kistérségi társulás még 2005 decemberében nyert el 250 millió forintos támogatást széles sávú hálózat kiépítésére a Gazdasági Versenyképességi Operatív Program (GVOP) keretében, de csak mostanra készült el az önrésszel együtt több mint félmilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel, amely Pécsvárad vonzáskörzetében 70 településen 36 ezer háztartást és mintegy 90 ezer lakost érint.
Dr. Wekler Ferenc, a Pécsváradi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke szerdán a Baranya megyei Mecseknádasdon – az érintett települések polgármestereinek jelenlétében – ünnepélyes keretek között átadta Winkler Jánosnak, az üzemeltető Magyar Telekom vezérigazgató-helyettesének az elkészült hálózatot. A hálózat tulajdonosa és a beruházás megvalósítója a Társulás, üzemeltetője egy hosszú távú szerződés keretében pedig a Magyar Telekom, amely a közlemény szerint nyitott – a pályázat és a hatályos jogszabályok figyelembevételével – további kiskereskedelmi internetszolgáltatók kiszolgálására is a hálózaton.
A Magyar Telekom egy bevezető akció keretében a térség településein az új lakossági előfizetők részére (egyéves hűségidő vállalása esetén) 7 százalékos kedvezményt biztosít minden T-Home DSL Easy, Happy és Medium internetcsomag havi díjából – közölte a cég.