Hirdetés

A Microsoft visszavonta a Vista-frissítést

Hirdetés

A Microsoft visszavonta azt a bő egy hete kiadott frissítést, amelynek megléte feltétele a Windows Vista első szervizcsomagja (SP1) telepítésének. A szoftvervállalat azután törölte a patchet a Windows Update szolgáltatásról, hogy a múlt héten felhasználói panaszokkal teltek meg a terméktámogatási fórumok: a visszajelzések szerint az operációs rendszer folyamatosan újraindul vagy nem töltődik be a frissítést követően.

Nem kompatibilis

A Microsoft kedden közzétette azoknak a programoknak a listáját, amelyek egyáltalán nem vagy csak korlátozott funkciókkal működnek az SP1 telepítését követően. A felsorolásban szerepel több internetbiztonsági csomag – például a BitDefender vagy a Trend Micro Internet Security – is.

„Amint befutottak a hibáról szóló jelentések, ideiglenesen felfüggesztettük a frissítés automatikus terjesztését, amíg fel nem tárjuk a lehetséges okokat” – írta Nick White programmenedzser a hivatalos Vista blogban. Ő állítja: az eddigi vizsgálat azt mutatja, hogy a probléma csak egyedi esetekben jelentkezik, és csak kevés felhasználót érint. „Dolgozunk a lehetséges megoldásokon, és amint sikerült kijavítani a hibát, ismét elérhetővé tesszük a frissítést” – ígérte.

A problémát a KB937287 jelölésű patch okozza, amely a Windows Vista szervizalrendszerét frissíti – ez felel a szoftverfrissítések, nyelvi csomagok és szervizcsomagok telepítéséért és eltávolításáért. Egy ugyancsak február 12-én kiadott másik pakkal – illetve a Vista Ultimate és Business esetében egy még januárban telepített harmadikkal – együtt ez készíti elő a talajt az SP1 eljöveteléhez. (A régóta várt szervizcsomag a jelenlegi ütemterv szerint opcionális letöltésként március közepén kerül fel a Windows Update-re, majd egy hónappal később kezdődik meg az automatikus terjesztés.)

A felhasználók beszámolói szerint a patch egyes konfigurációkon nem települ: a Vista a „Configuring Updates Step 3 of 3 – 0% Complete” üzenetnél lefagy, a rendszer újraindítása pedig egy végtelen újraindítási ciklust indít el. Másoknál egyszerűen nem bootol be az operációs rendszer. A Computerworld beszámolója szerint az a sajátos az esetben, hogy már decemberben, a Vista SP1 kiadásra jelölt változatának megjelenése után is érkeztek ugyanilyen panaszok. Annak a verziónak a telepítéséhez ugyancsak szükség volt a KB937287 számot viselő frissítésre.

Azóta történt

Előzmények