Hirdetés

A LeEco bekebelezte az olcsó tévéiről híres Viziót

Hirdetés

A kínai LeEco és LeTv nevével olvasóink gyakran találkozhatnak a Mobilaréna oldalain, hiszen idehaza főként erről a termékvonalról ismertek. Valójában saját földrajzi területükön, Kínában meglehetősen kiterjedt termékskálával rendelkeznek, ezen felül pedig szolgáltatásokat is kínálnak – hogy mást ne említsünk, a cloud és straming szektorban is jelen vannak – és a tartalomkészítés sem idegen számukra. A vállalattól nem állnak távol a különféle fel- és bevásárlások, és most is e taktika segítségével próbálnak meg terjeszkedni a televíziókészülékek piacán. Ez abból a szempontból érdekes, hogy a cégnek már vannak tévékészülékei, de ezekkel nehéz betörni olyan piacra, mint az Egyesült Államok. Noha kint voltak az idei CES-en, úgy tűnik nem is próbálkoznak komolyabban saját márkanév alatt, inkább bejelentették, hogy kétmilliárd dollárért felvásárolják az olcsó készülékeiről ismert amerikai Viziót, amely egy jól bejáratott márkanév.

LeTv X60
LeTv X60 [+]

A tervek szerint a negyedik negyedévben lezáruló felvásárlás a Vizió életében egyelőre nem hoz változást. A cég továbbra is különálló egységként működne a LeEcón belül, helyén maradna a vezetőség és a dél-kaliforniai iroda, sőt az értékesítő csatornák is. Egyedül a Vizio alapítója és vezérigazgatója, William Wang hagyja el a vállalatot, aki a továbbiakban a szóban forgó cégekhez köthető Inscape-nél lesz elnök-vezérigazgató (az Inscape 49%-ban a LeEco-é, 51%-ban pedig Wangé, és a Vizio adatgyűjtő- és elemző részlegét adja).

Noha a Viziót most nem variálják át gyökeresen, nyilvánvalóan a LeEco célja a felvásárlással a terjeszkedés és a saját termékek szélesebb körű terjesztése az USA-ban, amellyel eddig nem nagyon sikerült boldogulniuk, így nyilvánvalóan előbb vagy utóbb lesznek változások. A 2004-ben alapított LeEco vezérigazgatója, Jia Yueting viszont egyelőre nem számolt be részletesen az útitervekről, de reményei szerint hamar kézzel fogható eredményei lesznek a mostani akvizíciónak, amiben nyilvánvalóan segítségükre lesznek a már meglévő szolgáltatások, köztük a tartalomgyártásra szakosodott Le Vision Pictures is.

Azóta történt