Perzisztens vagy nem?

A Live Linuxok évekig csak olvasható, írott CD-n és DVD-n voltak használatosak, mint telepítés nélkül használható rendszerek. Céljuk pusztán annyi volt, hogy a felhasználó belekóstolhasson használatukba, kipróbálhasson pár programot, aztán ha gondolja, akkor telepíthesse is a rendszert a merevlemezre. Az is cél volt, hogy a gépet érintetlenül hagyja a Live OS, így az nem nyúl a merevlemezekhez és a felhasználói mappákat is RAM meghajtón tárolja. Éppen ezért minden újraindítás és újbóli rendszerindítás szűz terepet eredményez, a futás során elmentett állományok elvesznek, a beállítások semmissé válnak.

Csakhogy azóta elterjedt az USB 2.0 és a pendrive, ami nem csak sokkal gyorsabb hozzáférést biztosít, mint egy optikai lemez, de írható is. (Egy operációs rendszer rengeteg apró állományt vesz igénybe működéséhez, így a rövidebb hozzáférési idő sokkal lényegesebb, mint az adatátviteli sebesség. Az USB 2.0 ugyan lassabb az optikai meghajtóknál szokásos SATA vagy ATA vezérlőnél, de CD/DVD alapú Live rendszereknél mindenképp lendületesebb élményt biztosít, hiszen az elérési idő nagyon alacsony, és konstans.) Ezzel együtt felmerült az igény, hogy a Live kialakítás előnyeit megőrizve operációs rendszerünk mégiscsak testre szabható, amolyan bittarisznyaként használható legyen, a felhasználó beállításait (megjelenés, alapértelmezett jellemzők, Wi-Fi hálózatok) ugyanaz az eszköz tárolja, mint magát a rendszert. A perzisztencia (azaz tartós fennállás) teszi mindezt lehetővé.

A Live USB Ubuntu indítómenüjében az alapértelmezett mód a perzisztens

Ezért aztán a rendszerbe építettek egy olyan réteget, mely kezeli a visszaírást. A különféle disztribúciók eltérő részletekkel, de hasonló módszert használnak, egy-egy speciális fájlba vezetik fel a változásokat, ezzel a felhasználónak nem kell foglalkozni és a szoftverek számára is átlátszó (a szokásos fájlkezelő rendszerhívásokba ágyazott) folyamat.

Számos rendszer viszont ezt egyáltalán nem támogatja, de ebben az esetben is van megoldás. Cikkünkben a későbbiekben részletezett LiLi telepítő hozzáadja saját rétegét az USB indítórendszerhez, mely még a Live ISO lemezkép-állomány előtt betöltődik és gondoskodik arról, hogy a változások tárolódjanak. Ez ugyan kevésbé rugalmas megoldás, de sok Linux disztribúció csak ilyen módon tehető testre szabva hordozhatóvá.

Mit lehet egy perzisztens Live rendszerben és mit nem?

Egy perzisztens rendszerben mindent megtehetünk, amit egy szimpla Live OS-ben, de nyilván az a kérdés, hogy használata milyen mértékben áll közel a gép merevlemezére fixen telepített operációs rendszerekéhez. USB 3.0 esetében az élmény nagyjából ugyanaz, mintha egy hagyományosan telepített operációs rendszert kezelnénk. Ha USB 2.0-át használunk, akkor érezhető a sebességbeli hátrány, ezért válasszunk minél gyorsabb meghajtót, ügyelve a magas írási sebességre.

Ezek az operációs rendszerek úgy töltődnek be, hogy a rendszermagot alkotó állományok szigorúan csak olvasható státuszt élveznek. Ennél fogva nincs lehetőség a kernel frissítésére, azaz a teljes rendszer továbbfejlesztése egy következő verzióra nem lehetséges. Meghajtóprogramokat sem telepíthetünk, a rendszer az eleve adott generikus (számos hardverrel kompatibilis) driverekkel áll fel, ha nem sikerül szóra bírni például a Wi-Fi-t, akkor kereshetünk egy módosított ISO image-et vagy másik disztribúciót. A generikus driverek előnye, hogy kis méretűek és számos konfiguráción beválnak, ami egy hordozható rendszer esetében nagyon hasznos tulajdonság. Nem mellesleg így a laptopgyártók körében kiirthatatlanul kedvelt felesleges szoftvercsomagok (bloatware) sem foglalják le a gép erőforrásait.

Live USB alapokon is frissíhetünk szoftvereket, de a rendszermagot nem cserélhetjük újabbra

Azért a rendszermaghoz nem kötött komponensek frissíthetők, így feltelepíthetünk a szoftverboltból egy másik böngészőt, Office klónt, játékokat vagy akár egy fejlesztői keretrendszert is. Ezek a frissítéskezelővel naprakészen is tarthatók, amíg telepítésük újabb kernelhez nem kötődik. Menthetünk állományokat, dokumentumokat, képeket vagy akár videókat (ez nagy méretük miatt nem javasolt) személyes mappáinkba, azok legközelebb ott várnak majd minket.

Természetesen, ha egy ismerős gépén használjuk Live USB meghajtónkat, akkor tanúsítsunk önmérsékletet. Ugyanis nyitva áll a lehetőség, hogy feltelepítsük a Linuxot az adott gépre – ezzel esetleg akaratlanul, figyelmetlenségből legyalulva a rajta lévő adatokat –, de ilyet jól nevelt vendég nem tesz. Rendszerünk sem turkál mások dolgai között, de azért hozzáférést biztosít a gépben lévő merevlemez partícióihoz és a rajtuk levő fájlokhoz, hiszen adatmentés céljából erre szükség lehet. A nem titkosított kötetekbe így néhány kattintással belenézhetünk, de ne tegyük.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!