Új hozzászólás Aktív témák
-
Abu85
HÁZIGAZDA
A motor működése minden VGA-n ugyanaz. Az a baj, hogy minden VGA rengeteg felesleges számítást végez. Igazából sokkal értékelhetőbb módon is meg lehetett volna ezt oldani. El lehetett volna költeni az erőforrást látszódó grafikai extrákra. Egy büdös szót nem szólt volna senki.
A Crytek a fő bűnös. Az NV-re is lehet mutogatni, hiszen TWIMTBP programban született az alkalmazás, de az NV egy hardvereket szállító cég, ráadásul tudjuk, hogy az Intel tisztességtelen eszközökkel kirakta őket a PC-s piac zsíros szeleteiből. Csak az a céljuk, hogy valahogy eljussanak a Windows 8-ig, és akkor lesz saját platformjuk. Az NV általában elég agresszív stratégiát szokott fojtatni, így valószínű a Windows 8-nál is ez lesz érzékelhető. Szépen átviszik a technológiáikat a saját termékeikre. Hasonlóan az AMD-hez teljes szolgáltatás csak teljes platformmal jár majd, vagyis ha a proci és a VGA is NVIDIA lesz. Aki keveri a hardvert, annak is működni fog, de a terméktámogatásban ne várjon maximumot.(#897) jockas: Maximum ennyi történik majd hosszútávon, hogy "a nagyfokú warez miatt" nem lesz Crysis 3 PC-re. A konzolos eladások nagyon jók. A Crysis 2 az eladások alapján, csak PC-n tekinthető gyengének.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
jockas
senior tag
Attól, hogy az Intel arcon vágta az nv-t (akár mondhatjuk azt is, hogy azt kapta az nv, amit eddig másokkal tett) még nem tehet meg mindent és nem kell elnéznünk nekik mindent. A crytek a főbűnös ezzel egyetértek, de azzal nem, hogy el kellene néznünk az nv hozzáállását azért, mert ez nekik cégérdek!
Érdekes módon az nv mindig ilyen eszközökhöz nyúlt, amikor valami gondjuk van a termékükkel vagy éppen a profitjukkal...ezért még csak azt sem lehet mondani, hogy egyszer elnézzük!
Szerk: Hát igen...erre tippelnék én is! Vagy az egész Crysis 3-at dobják vagy a Crysis 3 PC-s verzióját, esetleg kiadják PC-re, de a warezt okolva azt mondják, hogy csak egy konzol átirat lesz és ne várjunk semmi extrát meg maximum képminőséget.
[ Szerkesztve ]
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Nem kell elnézni nekik, de a helyzetükben sok más megoldás nincs. A tableteladások nem úgy alakulnak, ahogy azt előre sejteni lehetett. A Sandy Bridge április óta szállítás alatt van, a mérések szerint Kínában 40-45% kevesebb VGA fogyott májusban. Az AMD is elmondta, hogy globálisan 30%-os visszaesés érzékelhető a VGA-piacon, holott az elemzők 10-15%-ot mondtak. A VGA-piac szarban van, és valahogy ki kell húzni belőle, különben nem sokáig lesz VGA-piac. Meggyőződésem, hogy nem a magas gépigény a jó megoldás, de többször mondtam, hogy kell valamilyen reform, ráadásul gyorsan. Maga a dolog a Crysis 2 DX11-es gépigénye az AMD-nek sem feltétlenül rossz. Ha nem tudnák lefedni a GPU-piac 80%-át IGP-kkel, akkor ők is ugyanezt a stratégiát folytatnák. IGP-kkel viszont ez túl kockázatos, mert közel sem biztos, hogy a Crysis 2 DX11 módjának új VGA-k vásárlása lesz az eredménye. Lehet, hogy páran egy konzolárt nyúlnak majd zsebbe, megelégelve a PC-s szívatást. A játékok minőségét tekintve most már tényleg el lehet mondani, hogy a konzol lelépte a PC-t.
... csak egy konzol átirat lesz és ne várjunk semmi extrát meg maximum képminőséget. - Ezt most tették meg a Crysis 2-vel. A Crysis 3-tól eleve nem várnék többet. A Crysis 2 esetében komoly csalódásfaktor volt, hogy mindenki PC-s játékot várt, oszt kezdésnek kaptuk a kikapcsolhatatlan autoaimot.
[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
xtremez
aktív tag
Csinálják meg amit elrontottak(direkt) és mindenki örül ! Tőlem ezt hívhatják majd a listában mint " dx 11 optimalizáció" nem érdekel, hogy nem vallják be,csak legyen jó...
-
jockas
senior tag
A SB-ek sokkal hamarabbi startja miatt lesz az AMD is nehezebb helyzetben. Ha már valaki bevásárolt egy SB-et, akkor nem fog sem Bulldozert, sem pedig Llanot venni, hogy lecserélje. Az nv helyzete meg siralmas...de majd kimászik belőle, csak idő kérdése.
A gépigény feljebb tolása meg a lehető legrosszabb megoldás, főleg ha még ki is derül...de hiba azt is feltételezni, hogy nem derül ki.A Crysis 2-nél azért úgy volt, hogy PC-s fejlesztés lesz...már azzal is szembe köpte a vásárlókat a crytek, hogy egy konzol átiratot adtak el nekik. Aztán még pluszban a DX11-es patch...
Lehet az első rész PC-s eladásai közben módosították a PC-s fejlesztést átiratra, de attól még ugyanúgy hülyének nézték a vásárlókat és átverve őket bezsebelték a pénzüket. A 3-nál már gondolom tervbe se lesz véve PC-s fejlesztés, amennyiben lesz egyáltalán PC-s verziója. -
gantum
aktív tag
ilyen az, amikor a paraszt rájön, hogy vakítják.csak gratulálni tudok nekik, úgy is azt csinálnak amit akarnak.
---
a vga piac meg szerintem teljesen rendben van, hihetetlen olcsón lehet már marhajó kártyákat venni... éshogy egy régebbi kijelentést visszafordítsak az iparra, el lehet attól szokni, hogy évente vesz majd mindenki új vga-t, cpu-t.
merthogy ők mondták, hogy lassan kezdjünk elszokni attól, hogy évről-évre egyre olcsóbbak lesznek a hardverek.
[ Szerkesztve ]
-
Eagl3
veterán
"a vga piac meg szerintem teljesen rendben van, hihetetlen olcsón lehet már marhajó kártyákat venni... "
Ez mondjuk elég relatív. Egyrészt, hogy kinek mi az olcsó, másrészt pedig kompromisszumok nélkül (mai játékokat a többség szereti minél jobb grafikával játszani) már nem is olyan olcsó az a marhajó VGA, 60K körül kapsz olyan kártyát, ami viszonylag minden játékot maximum beállítással visz.
-
Eagl3
veterán
És ez hogy jön ide?
Téged spec nem érint, ezért vettél ilyen kártyát, mert ez téged kiszolgál. Ezért is írtam feljebb, hogy a kompromisszum mentes játékra azért kell áldozni, nem keveset.rumolka: valószínűleg az dobja a legtöbbet igen, de azért van látható különbség DX10 és DX11 között.
MOD: lol... több éve rumolkának olvasom a nicked, erre most végigolvasva (hogy valóban kis r-el írod-e) jövök rá, hogy valójában rumkola
[ Szerkesztve ]
-
lizRRR
őstag
-
MZperX75
addikt
Néhány év elmultával,keveset változtak,a játékok,hárdver igenyei,így a néhány éves csúcs gépeken jól elfutnak az új játékok.
lásd GTX2*** sorozat vagy HD48***-sorozat ,vagy akár HD58***sorozat már aprópénzért van szinte.
Ezt megköszönni a konzolportnak 5éves cucra optimalizálásnak,persze tisztelet a kivételnek...
Új konzolport,aztán már megint "akad"[ Szerkesztve ]
-
bozont
veterán
Ha valaki fullhd-ban gondolkozik akkor igen, de öcsém most vett 20eFt-ért egy 5830-at, ami szinte mindent jól visz 1440x900 mellett. Nekem még a 4870 is elég korrekt 1920x1200 mellett, igaz van néhány játék ami már nem megy olyan jól maximum beállítás mellett, de mediumon viszont elég jól. Ebből kiindulva egy 6870 vagy 560Ti (esetleg 6950) már bőven elég lenne, még élsimítással is és ezeknek már 40k körül hozzá lehet jutni.
-
gantum
aktív tag
temészetesen egy 8800 gtx nem jó fullhds crysis2-re, de nem arról van szó, hogy fullhdban játszon az ember. szomszédnak ilyen vgaja volt, minen játék ment neki, nem hd-s monitora volt, így nem kellett magas felbontáson játszani. napokban néztem 4780 hihetetlen jó áron kapható HASZNÁLTAN, lizRRR is írt egy jó példát. ez az átlag játékosnak jó.
aki fullosan akar játszani, annak persze hogy 60k-s vga kell.
---
MZperX75: teljesen igaz. én személy szerint pár éve már nem láttam csúnya játékot (1-2 kivétel persze akad ), a dx9 jól teszi a dolgát.
[ Szerkesztve ]
-
Dyingsoul
veterán
Tisztában vagyok vele, hogy itt pont hogy szándékosan bonyolították túl a dolgokat.
Dark Archon: Én csak azt mondom, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a szoftverfejlesztésre. Érdekes, annak idején, a hőskorban meg tudták az oldani, hogy leprogramoztak mindent f*szányosan és nem is ismerték azt a szót, hogy "szaggat, akad". Nyilvánvaló, hogy azóta többféle platform van, többféle architektúra, részletesebb fizika és törekszünk a valósághű ábrázolásra, megjelenítésre. De szerintem ott kezdődik a gond, hogy nem szórakoztatni akarnak a mai játékokkal, hanem bemutatni azt, hogy ez már egy hangyaf*sznyival közelebb áll a való élethez, mert itt már a falevelek lehullanak ha hozzájuk érsz a kisujjaddal, persze még mindig nem lehet őket valósághűen összegyűrni a markodban, de az is benne lesz majd a következő motorban...
- Szakmai kérdésekre privátban nem válaszolok, mivel másoknak is hasznos lehet. Erre való a szakmai fórum! -- YT: youtube.com/dyingsoulgaming -- FB: facebook.com/DyingsoulGaming/ Stream: http://twitch.tv/dyingsoul
-
persil
nagyúr
"60K körül kapsz olyan kártyát, ami viszonylag minden játékot maximum beállítással visz."
A crysis 2 kivételével minden általam pórbált (ez nem 2...) 2010-2011es játékkal 1440*900ban röccenés nélkül tudok játszani high-max közötti beállításokkal(aláírom, hogy élsimítást nem használok)
Csendben jegyzem meg, hogy hd4870em van...Persze, ha valakinek orbitális problémát okoz az, hogy le(jjebb) kell venni 1-2 olyan beállítást a maxról, amit sok esetben még csak észre sem vesz, és rinyál, ha nem stabil 60 fps-el megy a játék, hanem csak 45-el, akkor már igaz a felvetés, hogy 60 ezres kártya kell játszani.
Eladó: https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/persil/index.html
-
Pikari
őstag
sztem felesleges ezt az aaa hülyeséget erőltetni már
A Dunning−Kruger-hatás az a pszichológiai jelenség, amikor korlátozott tudású, kompetenciájú vagy képességű emberek rendkívül hozzáértőnek tartják magukat valamiben, amiben nyilvánvalóan nem azok.
-
tombar
senior tag
"5 éves driver, gratulálok, akkor elavult már amikor felraktad." érdekes. netezésre meg koca játékra aztán meg mié kéne állandóan legújabb drivert felrakni te csávó?
a hosszú win élet titka a kevés keygen+crack oldal meg a kevés pornóEverybody knows, you dance like you fuck. So let me see you dance!
-
addikt
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz Dark Archon #935 üzenetére
Elolvastad a hszt, amire válaszoltál?
Miért kell kérdőjel, ha bizonyítva van? Nem, hiszem, hogy a Crytek valaha is beismeri, hogy pár nokiás doboz ennyit érhet. Amit el tudok képzelni, az az, hogy lesz egy javítás, de ahhoz mindenképpen nagyobb visszhangot kell, hogy kapjon a francia cikk. Másképp túl kevés emberhez jut el az információ, és a többiek nem fogják tudni. Következésképpen minden maradhat így.[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
addikt
Mértél valaha is valamit életedben (elektronikára gondolok)? Mert akkor biztos hallottad a szlogent, hogy egy mérés nem mérés, két mérés fél mérés, három mérés az már mérés. Na, valahogy a véleményekkel és a bizonyítékokkal is így van
szerk.: az is igaz, hogy nem fogják beismerni, ha így is van és igyekeznek eltussolni, kérdés megéri-e az abba ölt pénz.
szerk2.: oké, ha tényleg olyan elismert ember ez a Damien, mint mondod, hogyhogy nem terjed a cikk a futótűzként? Azért az utópia, hogy az nVidiának annyi pénze és befolyása legyen, hogy mindent megakadályozzon.[ Szerkesztve ]
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 | Canyon Endurace 7 | BF4: DarkArchonHUN
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz Dark Archon #937 üzenetére
Ez komoly? Programozást még nem hallottam elektronikai hasonlattal leírva. Szerény véleményem szerint hihetetlenül kicsi az esélye, hogy másodjára, és harmadjára másképp fut majd le a kód. Ha kiderül, akkor a Crysis 2 önmagának változtatja a forráskódját, így mérésre alkalmatlan lesz. A Google-től vártam először az első mesterséges intelligenciát, de a Crytek is tehetséges bagázs.
Kurva sok pénzbe kerülhet majd. Egyelőre két oldal hozta le. Mi és a Hardware.fr. A Hardware.fr-t szerintem nem tudják majd megkenni, és minket sem. De nem is szükséges, ugyanis egyelőre egyetlen játékokkal foglalkozó fórumba nem linkelték a Hardware.fr cikket. A többség boldogan él tovább tudatlanságban, és vagy vesz egy új VGA-t, vagy besokall, és vesz egy konzolt.
A nagyobb szakmai (Beyond3D, SemiAccurate) fórumokon beszélnek Damien cikkéről. Egyelőre eléggé hátrányos tényező, hogy nincs angol fordítás. Szerintem az NV nem gondolkodik lefizetésben. Ez az egész maximum a Cryteknek rossz. Az NV majd rájuk mutat, hogy ők akarták/csinálták. A megjelenésekor meglehetősen lassú Stalker: Clear Sky-jal már egyszer megtették, megteszik újra. Persze gyanítható, hogy ezzel a Crytek bizalmát elvesztik.
A GSC például az AMD partnerprogramjába menekült, hogy rakják rendbe a Stalker: Clear Sky motorját. A 1.5.07-es patchel kb. 40-60%-ot gyorsult a játék. Én is csak ezután a patch után tudtam elkezdeni játszani, mert ezelőtt csak a szopás volt. A 9600GT és a HD 3850 sem volt elég. A patchnek hála mindkettőt futott a játék, nem maxon, de számottevő volt a változás. A HD 3850 CF pedig vitte majdnem maxon, a D10.1 támogatás ezen sokat segített. [link] - erre egy interjúban reflektáltak is. Az eredeti játék bugos, és lassú volt, így a Bit-tech leértékelte, de négy patch után eltűntek a bugok. Szám szerint a negyedik patchnél váltott a GSC partnerprogramot. A hatodik patch mellett már óriási volt a változást. Sokáig készült, de az eredmény tekintetében megérte.[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
Def26
félisten
válasz Dark Archon #937 üzenetére
Én ezt úgy ismerem, hogy: "egy sör nem sör, két sör fél sör, 4 sör egy sör, na de egy sör nem sör..."
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
-
addikt
Akkor leírom utalás nélkül, direktbe, mert úgy látom, így nem ment át: egy vélemény nem vélemény. Egy ember bizonyítéka nem bizonyíték. Én is kiállhatnék ezzel az erővel egy tudományosnak látszó baromsággal, attól még nem bizonyítana semmit. S bármennyire is fura, a programozás eredményét bizony elektronika végzi
szerk.: ha te le tudtad fordítani franciából, mi gátol meg egy angol fordításban?
Def26: ez is arany igazság
[ Szerkesztve ]
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 | Canyon Endurace 7 | BF4: DarkArchonHUN
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz Dark Archon #940 üzenetére
Te is megnézheted, ugyanazt mint Damien. Ugyanazt fogod látni. Ja, csak te nem tanítasz 3D-s grafikát egy egyetemen, így nem biztos, hogy komolyan vennének.
Rég rossz, ha egy program futtatását befolyásolni tudja a chip. Ez azt jelenti, hogy a hardvered konkrétan rossz. A legtöbb esetben ilyenkor jönnek a lila-kék csíkok, és a fekete képernyő.Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
#93794560
törölt tag
Az már egyértelműen bizonyítva van, hogy a Crysis 2 DX11-es módjában az engine sok mindent kétszer számol ki, vagy a kitakart objektumokat is kiszámolja, ez bizonyított tény. Engem inkább csak az érdekelne, hogy mennyire van egyértelműen bizonyítva, hogy erre az Nvidia vette rá a Crytek-et? Vagy ez a "The Way It's Meant To Be Played" programban való részvétel miatt csak feltételezhető? Csak azért kérdezem, mert a topikot így visszaolvasva elég sok hsz-ben az Nvidia mocskolása zajlik. Ha valóban bizonyítható, hogy kifejezetten ők vették rá erre a Crytek-et, akkor valóban megérdemlik a negatív kritikát, de addig nem.
-
MZperX75
addikt
Szia!
A lényegtelen vagdalózások közepette ,valaki kérdezte tőlled?
Miből vetted észre,Crytek Crysis2 DX11-es ,bővitményén ,hagy valmi nem stimmel?
Persze ,amit írtál az számomra teljesen érthető,és nyomon követhető.
De mi volt az a pont,hogy hoppá,ezt nézzük csak meg,ez nekem nem stimmel?
(Vagy ,ha már ezt kérdezték,akkor sry,nem volt kedvem több száz,hozzászolást végiolvanom,de kb 400ig! elolvastam azért)
Volt valami hivatalos cikk,ami utalhatott erre?
Szerinted az elmúlt évek során,fordulhatott , ilyen más játékgyártóknál ,studióknál is elő?
Vagy ez függöt az adott grafikus kártya gyártó cég játék támogatotságán?[ Szerkesztve ]
-
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz #93794560 #942 üzenetére
Semennyire, csak valószínű, pontosan a TWIMTBP miatt, ahogy a cikk írja. Pontosan ezért nem jöhet ki ebből rosszul az NV. Ha nagyobb közönség előtt kiderül, akkor rámutatnak a Cytekre, oszt el van intézve.
(#943) MZperX75: Nem én vettem észre, hanem a Hardware.fr. Az ő cikkük alapján van írva ez.
A Mafia 2 után szvsz sokan másképp néznek a TWIMTBP játékokra. Ott is kiderült, hogy a hardveres PhysX egy VGA mellett nem működik a legmegterhelőbb számításokból álló clothra. Erre szerencsére reagált az NV, és elmondták, hogy ezt így tervezték meg ... egészségünkre ugye. A miértre nem adtak választ. Talán most ne is firtassuk.A STALKER: Clear Sky volt régebben érdekes játék. Az első verziók bugosak, de főleg nagyon lassúak voltak. A GSC később bejelentette, hogy elhagyja a TWIMTBP programot, és az AMD-t kérik, hogy segítsenek patchelni a játékot. Az 1.5.07-es patch volt az első olyan javítás, amiben az AMD rengeteg programkódot átírt. Ez minden kártyán jó 40-60%-os boostot eredményezett, és lett DX10.1 támogatása is a programnak. Erre tisztán emlékszem. Az eredeti játék a 9600 GT-s gépen futott, de közepesnél nem nagyon mehettem feljebb, mert rossz lett a sebesség. Persze a HD 3850 CF-hez képest, még így is jó volt. Játszani viszont nagyon nem lehetett, mert véletlenszerűen esett az FPS 1-2-re, és ez szinte gépfüggetlen volt. Az 1.5.07 után már a közepes beállítást 40-50 fps-sel vitte a 9600 GT, és a HD 3850 CF-en a highot is simán lehetett alkalmazni. Jelentős optimalizálás történt.
Igazából abból semmi sem bizonyított, hogy az NV rendelte szarra a gépigényt, vagy csak szimplán trehányok voltak a kiküldött programozók. A GSC vezetői sem reagáltak, ezekre a kérdésekre. A TWIMTBP program elhagyására volt egy fórumos nyilatkozat, vagy beírás, hogy a közösség számára értékelhető játékokat akarnak csinálni, és ezt úgy vélik az AMD-vel tudják kivitelezni. Ennyi megkérték az embereket, hogy ne kérdezősködjenek tovább. Ezóta Gaming Evolved partner a GSC. A Call of Pripyat esetében a motor sebessége szintén jelentősen nőtt. Ekkorra már eladtam a HD 3850 CF-et, de a 9600 GT, még megvolt. Nagyon meglepődtem, hogy high fölé tudtam rakni a grafikát, és gyönyörűen ment. Sokkal jobban, mint a javított Clear Sky. Gondolom ekkorra ért be a munka gyümölcse. A Clear Sky esetében kevés volt az idő, mindent normálisan átírni. a GSC azóta sem mutogat senkire, szépen békésen elváltak az NV programjától. Gondolom érzik, hogy két fél kellett ahhoz, hogy ilyen legyen megjelenéskor a Clear Sky, hiszen lényegében a GSC bízta a programozást a TWIMTBP csapatra. Benne van a felelősségük, még ha nem is ilyen eredményt akartak.
A dolgot azóta senki sem hozta elő. Mindenki elégedett. A játékosok kaptak egy játszható játékot, a GSC pedig pereskedés nélkül el tudott szakadni a szerződéstől.[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
Új hozzászólás Aktív témák
- NVIDIA Dell RTX 2080 Ti 11GB GDDR6 - Beszámítás: OK
- BESZÁMÍTÁS! Bontatlan RADEON RX 6600 8GB / RX 6700 XT 12GB videokártyák számlával 3 év garanciával
- ASUS DUAL RTX 2080 SUPER
- ASUS ROG Strix GeForce GTX 1060 OC 6GB GDDR5 192bit /Gyári állapot/Csavarmatrica/Beszámítás/
- ASUS TUF RTX 3070 8GB OC - eladó!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs