Új hozzászólás Aktív témák
-
efi99
senior tag
Üdv.
Jól sejtem ugye, hogy OTP Lakástakarékpénztárnál a 10 évre megkötött szerződést bármikor meg lehet rövidíteni felmondással vagy szerzősésmódosítással úgy, hogy az állami támogatáshoz is hozzájussak, feltéve persze, hogy a minimum 4 év meglesz?Annyit dolgozom, hogy lassan már az ivás rovására megy.
-
efi99
senior tag
Alapvetően azért lett 10 éves, mert akkor 10 évig garantált, hogy 30%-ot rak mellé az állam, ha mégis tovább kéne. Ha 4 évre kötöttem volna, majd 4 év múlva hosszabbítok, akkor már lehet, hogy változik és csak pl 10%-ot tesz hozzá a 4. év után, ki tudja mi lesz itt akkor éppen. Továbbá, ha csúszik a kivitelezés, akkor addig is rakja mellé szépen állam bácsi, nem kell pontosan belőnöm a kezdést.
Annyit dolgozom, hogy lassan már az ivás rovására megy.
-
canniball
nagyúr
-
Gabesz1019
senior tag
OTP-s számlámról ha most utalok egy másik OTP-s számlára, akkor az csak holnap reggel fog megérkezni? Vagy bankon belül azonnal megjelenik az összeg a másik félnél hétvégén is?
-
Keem1
addikt
válasz Gabesz1019 #2211 üzenetére
Holnap reggel fog. Ha mindenképp most kell átérnie, akkor 7*24 órás bankkártyák közötti utalás. Vigyázz, itt nem számlák, hanem bankkártyák között megy a mozgás, ezért kell a célkártya száma. Ez viszont rögtön teljesül.
-
Vesztor87
senior tag
-
Ryder1
senior tag
Sziasztok!
21 éves vagyok junior számlával. Milyen formában tudnék félretenni havi 10-20 ezer forintot?
Kamat szerintem lényegtelen ilyen kis összegnél, úgyhogy szerintem az nem szempont. Ami fontos lenne, hogy ha úgy van, akkor fel tudjak venni belőle mindenféle bünti nélkül. Havi fix összeg sem rossz, de jobb lenne ha tudnék rajta bármikor változtatni, adott hónapban semennyit/többet/kevesebbet.Köszi.
-
dptrsk
addikt
Juniorról is ingyen utalsz rá, nem sok ami kamatot kapsz, de hosszabb távon esetleg jól jön az a kicsi plusz.
Érdemes (legalább) 2 ilyen számlát nyitni, ha van/lesz fix 40.000 forint, akkor minden hónapban megkapod a maximum "kamatot".
példa(persze lehet kisebb összegeket is ráutalni, ez csak egy példa)
1. hónap: T1-re teszel be 20.000 forintot
2. hónap T1-re utalsz még 20.000 forintot, s utolsó munkanap átutalod T1ről T2-re a 40.000 forintot, így 3. hónapban T2. max. kamatot fizetAzért is jó a 2 Takarékszámla, mert így, ha pl. már van 100.000 forintod, de kellene pl 30.000 forint, akkor sem bukod el 1 hónapig azt a kis kamatot se.
Ilyen Takarékszámláról havi 1 utalás ingyenes OTP-n belül, így arra is jó lehet, hogy más (rokon, stb.) OTP-snek ingyen tudj utalni.
Betétlekötés esetén se buksz, ha feltöröd, csak nem kapod meg a kamatot, de tudtommal nem vonnak le semmit feltöréskor. Szerintem a takarékszámla jobb konstrukciókkal rendelkezik.
Szerintem ez a két alternatíva van OTPn belül, amit a leírtak alapján mondanék.
Több macera, de ha nem használod ki a havi 150e-s ingyen kp-t, akkor esetleg gépkocsi nyereménybetét(ha jól tudom OTP direkten utalási díjat számol fel, ami rendszeres havi vásárlás esetén elég sok.), így is el van különítve, esetleg autót nyerhetsz. -
saelin
veterán
Hogyan kell belépni otp direktbe? Teljesen megváltozott a felület mióta utoljára voltam fent. Próbáltam az otp főoldalán az "Internetbank belépés" gombra kattintani, de csak újra bedobja a főoldalt. Legfrissebb Opera, Firefox 32 és Edge, ezekkel próbáltam.
Szerk.:
Végül találtam rá egy félmegoldást... mobil nézetből működik. Másnál is ilyen?[ Szerkesztve ]
"It is only with heart that one can see rightly; what is essential is invisible to the eye."
-
canniball
nagyúr
Nálam bejön a belépős oldal.
https://tinyurl.com/ycoexz4o *** Only the good die young...
-
Jhonny06
veterán
Ha ilyen formában adtak meg külföldi számlaszámot, akkor erre netbankból hogyan tudok utalni? Valami BIC szám is van hozzá. Thx!
IBAN: DE11 XXXX XXXX XXXX XXXX XX
-
dptrsk
addikt
Simple szolgáltatáscsomag, SMS csomag kedvezménnyel a fő Simple számláról, kártyáról kapott SMS-ek díjmentesek, de arról van-e valakinek tapasztalata, hogy a Simple Takarékszámla, Simple Devizaszámla számlakontroll/kártyakontroll üzenetei benne vannak-e a havidíjban?
Esetleg, ha van mellette AMEX Blue kártya, annak a kártya/számlakontroll SMS-ei díjmentesek-e Simple SMS kedvezménycsomag esetén?
-
Gabesz1019
senior tag
JUMP WebKÁRTYA számláról ugyan úgy tudok utalni mint a fő számláról? Vagy a Webkártyával csak a neten tudok fizetni? Vateránál kellene megadni számlaszámot amiről utalnám nekik a jutalékokat, gondoltam utalok a Webkártyához tartozó számláról így mindig csak annyit teszek rá amennyit át kell utalnom. Ez így lehetséges, vagy csak a fő számláról tudom ezt megtenni?
-
dptrsk
addikt
válasz Gabesz1019 #2225 üzenetére
Webkártyáról csak a hozzá tartozó (JUMP) számlára tudsz (vissza)utalni.
-
Peti78
őstag
Sziasztok!
Egy angol ismerősöm szeretne Magyarországon pénzt felvenni forintban a NAtwest Visa kártyájáról. Lehetséges ez az OTP-ben?Blackberry Bold 9900, Blackberry Classic, Blackberry Key2 O1G
-
Spet
addikt
All debit cards provided by NatWest should work at any international ATM displaying the Visa logo. (itt hitel kártyáról van szó igaz, de bankkártya esetében, ha nem regisztrálja be a kártyát, hogy külföldön használni akarja tiltani fogják neki)
Ha jól emlékszem van VISA-s OTP kártya is így a válasz igen.
[ Szerkesztve ]
Eladó Seiko 7016-5000 Seiko Monaco
-
MaciG
addikt
Azt hol tudnám megnézni hogy az értékpapírszámlának mennyi az éves költsége, Sehol sem találom... Állampapírok "vannak rajta"
BANZAII
-
Imilenni
addikt
Sziasztok!
Minap leszerettem volna kérdezni az egyenlegemet interneten, de ez fogadott :
"Hiba a bevitt adatokban!Sajnáljuk, de az Ön által megadott TeleKód letiltott."
Mi lehet a hiba? A kód teljesen biztosra jó!!!Press "F" to pay respects.
Új hozzászólás Aktív témák
- alza vélemények - tapasztalatok
- Helldivers 2 (PC, PS5)
- PlayStation 5
- Motorola Edge 40 neo - színre és formára
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- EA Sports WRC '23
- bitpork: 2024 phautós tali ?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Megjött az Arctic Liquid Freezer AIO-k új nemzedéke
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- További aktív témák...
- nVidia RTX 3080 Ti 12GB Founders Edition + GARANCIA
- Dell Latitude 3310, 13,3" HD Kijelző, I5-8265U CPU, 8GB RAM, 256GB SSD, WIN 10/11
- GameBoy Advanced SP (AGS-001) + Final Fantasy V és némi ajándék.
- Samsung Galaxy TAB A8 /// Szinte ÚJ // Számla + GARANCIA
- Acer játékra is,15,6", FullHD,6.gen.core i7,GT940 4!!/6GB VGA,8GB Ram,SSD+HDD,jó akku
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen