Gyorskeresés
Főszponzorunk
IVSZ: földtől elrugaszkodottak a szerzői jogdíjak
A szakmai szervezet sérelmezi, hogy az érintettek nem szólhatnak bele a jogdíjak mértékének megállapításába.
Hirdetés
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) levélben fordult az oktatási és kulturális miniszterhez, együttműködését kérve annak a visszás helyzetnek a felszámolásában, mely a szerzői jogdíjak mértékének megállapításában alakult ki. A jogdíjak kialakításának folyamatában a cégek többsége és az érdekvédelmi szervezetek sem fejthetik ki álláspontjukat, mivel a szerzői jogi törvény irreálisan magas mértéket határoz meg a véleményalkotási jog gyakorlásához.
Ma Magyarországon a jogdíjfizetési kötelezettség az üres adathordozók – CD-k, DVD-k, memóriakártyák stb. – gyártóira, forgalmazóira is kiterjed. Az egyes adathordozókra vonatkozó díjszabás évente változik, amelyet jogdíjközleményben tesz közzé az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM). Az ilyen termékek gyártásában, forgalmazásában részt vevő piaci szereplők élni kívánnak azzal a jogukkal, hogy véleményüket már a díjszabás elkészítésének folyamatában jelezzék. A szerzői jogi törvény tavaly őszi módosítása azonban a jogdíj befizetők számára kedvezőtlen eredménnyel zárult. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint ugyanis az a szervezet jogosult véleményezni az évente változó jogdíjakat, amelyik adott termékkategóriában az előző évben keletkezett összes jogdíjbevétel legalább 10 százalékát befizette. Mindez azt eredményezte, hogy az IT-piac meghatározó szereplői sem gyakorolhatják véleményalkotási jogukat a jogdíjközlemény-tervezettel kapcsolatban, mivel egyenként nem érik el az irreálisan magas, 10 százalékos küszöböt – áll a szervezet közleményében.
„A jelenlegi szabályozás szerint az IVSZ, a szakma legjelentősebb érdekvédelmi szervezete sem jogosult arra, hogy a jogdíjak mértékének megállapításakor véleményét kifejthesse. Az érdekvédelmi szervezetek számára a törvény 25 százalékos részesedést ír elő a jogdíjbefizetésekben ahhoz, hogy azok véleményt alkothassanak a díjszabásról. A közös jogkezelést végző Artisjus adatai alapján érintett tagjaink jogdíjbefizetései nem érik el ezt a mértéket” – mondta el Keresztesi János, az IVSZ elnöke. „A tagságunkat érintő szerzői jogdíjak jelentősen befolyásolják a piacot, az egyes szereplők üzletmenetét, hiszen például egy DVD esetén a gyártási vagy forgalmazási ár több mint 200 százalékát kell jogdíjként megfizetni, míg Szlovákiában 6, Romániában 3 százalékát.”
„A részvétel, a véleményalkotás lehetősége azért is különösen fontos ezekben a folyamatokban, mert jelenleg a közös jogkezelők elszámolása nem transzparens, azaz a befizetők nem látják tisztán a befizetett jogdíjak felhasználását. Másik oldalról viszont a jogdíjak megfizetésének elmulasztása bűncselekménynek minősül. Ezt a kiegyenlítetlen helyzetet szeretnénk felszámolni, melyhez a szerzői jogi törvény érintett pontjainak felülvizsgálatát kezdeményeztük” – tette hozzá Keresztesi.
Azóta történt
Átadták az idei Gyurós Tibor-díjakat
Új főtitkárt választott az IVSZ
Új elnököt választott az IVSZ
-
Az Artisjus válaszol 2.
A szerzői jogdíjakról és a fájlcseréről szóló interjúnk kapcsán a fórumban felvetett kérdések második felére válaszol a jogvédő egyesület jogásza.
-
Az Artisjus válaszol
A szerzői jogdíjakról és a fájlcseréről szóló tegnapi interjúnk kapcsán rengeteg kérdést vetettek fel, ezek első adagjára válaszol most a jogvédő egyesület jogásza.
-
És Magyarországon mi lesz a fájlcserélőkkel?
Bár már évek óta kell jogdíjat fizetni a zenék és filmek internetes felhasználása után, ezt csak kevesen tudják. Erről és persze a fájlcsere kezeléséről kérdeztük az Artisjus jogi osztályának vezetőjét.
Az Artisjus megkapja a magáét az internetes letöltésből is
A szolgáltatók kreatívabb reklámokat akarnak
Előzmények
Egy magyar párt kiállt a fájlcsere mellett
A jogkezelő perelte a kalózokat, de közben ellopták a jogdíjakat
Jogdíjat kérnek átalányban a mobilok csengőhangjáért is
-
Zenéért fizetni? Minek?!
Bezárja online zeneboltját az Origo, amely öt évvel ezelőtt elsőként lépett be erre a piacra. Profitot a többiek szerint sem lehet kivenni ebből a bizniszből.
Drágábbak lesznek a pendrive-ok az Artisjus-matrica miatt
Percről percre
Steamplanet steampunk PC mod egyenesen Argentínából
Pablo Suarez, alias Arg0s „gőzhajója” a neovikt...
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
Új tartalmak a PlayStation Store-ban
Frissült a Playstation Store, ami már hazánkból...
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az ...
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.






