A Nokia és az Opera kiállt a Flash mellett

A Nokia és az Opera Software vezetői csütörtökön egy szakmai találkozón állást foglaltak az a Adobe Flash technológiájának támogatása mellett – tudósított a bejelentésekről a Reuters.

Az eredetileg az Apple és az Adobe között kirobbant háborúban egyre több cég jelzi álláspontját. Mint ismeretes a Flasht legélesebb kritikával illető Steve Jobs, az Apple vezetője már hosszú ideje keresetlen szavakkal nyilatkozik erről, az internetes videotartalmak területén abszolút vezető termékről, s mind a technológia minőségét, mind a fejlesztők munkáját, hozzáállását keményen bírálja, szerinte a Flash a múlt terméke, PC-kre szánták, ám ma már a mobil eszközökön nincs keresnivalója. Az eddig állást foglalók közül a Microsoft visszafogottan jelentette be, hogy bár a Flasht továbbra is támogatják, a HTML 5-re koncentráló fejlesztés során az Internet Explorer 9 csak a H.264-es formátumot támogatja natív módon. A Google lépése is kiszámítható volt: nemrég nyílttá tették a tulajdonukban lévő VP8 videkodeket.

A múlt héten tartott londoni Open Mobile Summit konferencián megszólaltak a Nokia és az Opera irányítói is. Jon von Tetzchner, a nyílt megoldásokat pártoló Opera Software társalapítója és vezetője kijelentetette: „[a Flash] Az egyetlen szerzői joggal védett része a webnek, melyet támogatunk”. Hasonlóképp, a támogatást megerősítve nyilatkozott Alberto Torres, a Nokia üzleti megoldásokkal foglalkozó részlegének vezetője is.

Azóta történt

Előzmények