A kormányszóvivő válaszolt a szóvivői oldallal kapcsolatban felmerül kérdésekre

Működik, és válaszolnak

Vegyes élményekkel telve zártam be délután fél négykor a sajto.kormanyszovivo.hu oldalát, miután részt vettem Daróczi Dávid kormányszóvivő online sajtótájékoztatóján. (A honlap és szolgáltatás költségeivel kapcsolatos elemzést még mindig halasztani vagyok kénytelen, mivel a Miniszterelnöki Hivatal egy lap kérésére kiadta ugyan a beszerzések listáját, de ez önmagában még nehezen értelmezhető. Szükség volna a megvalósítandó, megvalósított szolgáltatások listájára, a specifikációra is, hogy véleményt mondhassunk, illetve illetékes szakembereket megkérdezhessünk arról, hogy vajon elfogadható módon költötte-e el a kormány az adófizetők pénzét. A hírek szerint őszre ezek az adatok is nyilvánosak lesznek.)

De vissza a mai sajtótájékoztatóra. Meg kell mondjam, egyrészt kellemes meglepetés ért. Megszűnt a korábban rendszeresen tapasztalható hangprobléma (eddig gyakran hallhatatlan volt a szóvivő szövege), a sajtótájékoztató közben Daróczi Dávid folyamatosan figyelte az előtte lévő monitort, s a menet közben feltett újságíró kérdésekre a sajtótájékoztató végén reagált is. Ahogy vége lett a tájékoztatónak, a videó már újra is indult, vagyis már most visszahallgathatom. Emellett Daróczi Dávid megígérte, hogy ezt a láthatóan működő online sajtótájékoztatót szerda, azaz a hivatalos kormányszóvivői tájékoztató kivételével a következő időszakban minden nap megtartja délután háromkor. Ezek tényleg nagyszerű dolgok, habár mondhatnám azt is, hogy inkább elvárhatóak…

Daróczi Dávid

A sajtótájékoztató első része volt az IT café számára érdekes, mivel ekkor válaszolt Daróczi Dávid egy képviselőnek a kormányszóvivői oldallal kapcsolatos kérdéseire. Mivel ezeket nagyrészt már mi is felvetettük, a következő, szárazon leíró részben a rájuk adott válaszokkal együtt ismertetem őket. (Annyit azért hozzáfűznék, hogy a Képviselő Úr honlapja, ahonnan kimásoltam a kérdéseket, megkívánna egy jó ízlésű webszerkesztőt, ahogyan a kérdések maguk is elbírtak volna egy nyelvi és tartalmi ellenőrzést. Itt most a pontosság kedvéért betűhíven idézem őket.)

Auditálják-e független ügynökséggel a látogatottságot, vagy csak házi felmérést végeznek? Mennyire kifinomult a mérés? Mérik-e külön a látogatás-, a látogató-, illetve az oldalletöltéseket, illetve az egyes közlemények olvasottságát?

Daróczi Dávid válaszában kifejtette, hogy az auditálásra csak azoknak a honlapoknak van szüksége, amelyek reklámokat közölnek, ezért a szóvivői honlap nem tervez ilyen vizsgálatot, a látogatottsági adatokat ők maguk is fel tudják mérni. Ezzel a plusz kiadással nem kívánják megterhelni az adófizetőket.

Mit lehet tudni a szerkesztőség összetételéről? Kik dolgoznak a portálnál?

A külön, csak a szóvivői honlappal foglalkozó csapat összesen három emberből áll: két webszerkesztőből, illetve egy alkalmazottból, aki az állami tulajdonban lévő, a kormányzati oldalakat is működtető KOPINT-DATORG-nál, a háttérszolgáltatónál dolgozik.

Milyen viszony van a honlap és a Magyarország.hu, vagyis a kormányzati szolgáltatói portál között?

Semmilyen. Az előző ügyfélkapcsolati rendszer, a második a sajtót szolgálja ki.

Ha a portál egyértelműen a sajtónak szól, akkor ennek megfelelően milyen átszervezéseket, csökkentéseket végeztek a már meglévő miniszterelnöki kommunikációs szervezetben?

A feladat nem kevesebb lett, hanem több, így alkalmazni kellett a KOPINT-DATORG-nál az említett munkatársat, a Kormányszóvivői Irodánál pedig ugyanannyian dolgoznak, mint eddig. Az információáramlás gyorsítása és bővítése volt a cél.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények