Gyorskeresés
Főszponzorunk
A kormányzat csökkenti a közösségi internet támogatását
Az infrastruktúra fejlődésével, illetve a kihasználatlansággal indokolják a döntést.
Hirdetés
Bizonyos mértéig leépítik a 2004 februárjában beindított KözHáló programot, amelyet péntektől a Baja Ferenc vezette elektronikus kormányzati központ felügyel a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium helyett – írta meg mai számában a Magyar Nemzet.
A lap szerint a többek között a kistelepülések, a közösségi házak internethez való hozzáférését támogató projektben ezentúl nem vehetnek részt a tízezer lakosnál nagyobb lélekszámú települések, de megvonják azoktól a végpontoktól is a támogatást, ahol például egy hónapja nem használták a világhálót. A Független Hírügynökség értesülései szerint Zeke László, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) osztályvezetője közölte: ha hosszabb ideig nem használják a kormány által finanszírozott szolgáltatást, akkor az eljárásrendnek megfelelően az igénybevétel korlátozható. Eddig a hivatal adatai szerint 69 végpontra van leszerelési döntés a 7200-ból.
Ugyancsak a Magyar Nemzet közölte, hogy a közelmúltban több közfelhasználó is megkapta a KözHáló ügyfélszolgálatának körlevelét, amelyben arról tájékoztatták őket, hogy a kabinet nem kívánja meghosszabbítani a programra vonatkozó internet-támogatási szerződéseket, s a telepített eszközök leszereléséről és elszállításáról a közhálóban részt vevő szolgáltatók gondoskodnak majd.
A KözHáló program az akkori kormányzat által elindított több tízmilliárd forintos, informatikai infrastruktúra-építési program, amely a hivatalos honlap szerint több mint 2500 településre jutott el. Ennek keretében körülbelül 7300 széles sávú végpontot adtak át, s ebből 5000 végpont a KözHáló alhálójaként működő Sulinet keretében valósult meg. További 2300 végpont a KözHáló program Köznet nevet viselő alhálójának keretében épült ki, amelynek elsődleges feladata a közösségi internet-elérések infrastruktúrájának biztosítása.
Azóta történt
Lezárult a vizsgálat az Ügyfélkapu ügyében
-
Fejek hullanak az Ügyfélkapu üzemzavara miatt
A vizsgálat még folytatódik, de a Kopint-Datorg vezérigazgatójának lemondását Baja Ferenc már elfogadta.
Franciaország 2010-re széles sávú netet ad minden polgárának
-
A kormányszóvivő válaszolt a szóvivői oldallal kapcsolatban felmerül kérdésekre
Az üzemelés egyre jobb, de ezt egyelőre még nem követi a válaszok minősége.
Percről percre
Aliens: Colonial Marines - csak jövőre
Megjelenési dátumot kapott az Aliens: Colonial ...
Steamplanet steampunk PC mod egyenesen Argentínából
Pablo Suarez, alias Arg0s „gőzhajója” a neovikt...
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
Új tartalmak a PlayStation Store-ban
Frissült a Playstation Store, ami már hazánkból...
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.






