-
IT café
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
mikrofon
veterán
válasz rgranc #20326 üzenetére
A wd40 elég spéci folyadék. Tisztít, kenést biztosít és még kontaktok is javít. Egy vékony film réteget is létrehoz bizonyos anyagok felületén ráadásul nagyon kis helyekre is csak úgy bejut a viszkozitása és molekula mérete miatt. Ez szándékosan így lett kifejlesztve. Ezért emlegetik néha csodaszerként. Pont ezek a hátasok miatt sosem fújnám be elektronikus eszközbe csak úgy. Bárhová bejuthat és nem várt mellékhatásai lehetnek. Inkább levegő, vagy egy ügyes szaki, aki szét tudja szedni, úgy hogy megtisztítsa a gombot.
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
Azt a mindenit milyen kicsi ez a az új Sony GM 24/1.4 Gondoljatok bele ugyan ez Sigma-ból mekkora....
Specifikáció sem semmi:
size 7.62 x 9.27cm / 3.0 x 3.64 inches
weight 445g / 15.7 ouncesSigma ART:24/1.4: Weight : 780 gr; Length : 115mm; Filter : 77mm
Zeiss Batis 2/25: 81 x 78 mm; Wight: 335 g; Filter: 67mmHa ez igaz, és az ár mondjuk 1500EUR környéki lesz, akkor azt hiszem a Batis 2/25 és Batis 2/40 helyett átállok a Sony GM 24/1.4 és Sony-Zeiss 50/1.4 együttesre. Alatta meg felette majd kitalálom. Annyira nincsen jó alternatíva 100mm környékén és 20mm környékén sem. Mondjuk felette esetleg 90/2.8 G lencse. Alatta még nincs tippem a Batis 2.8/18 helyett.
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz Ixion77 #20341 üzenetére
Ez így igaz. 35/85 egy igen jó párosítás....
De most a hétvégén nagyon bejött a 24mm és 50mm páros.
Csak az ötvennel tényleg az a bajom, hogy a Sigma Art 50/1.4 kb egy kg....Ráadásul a 24mm-en az F1.4 azért igen sokat számíthat háttérmosásban, mert ugye ott elég nagy a mélység élessége is.... Szerintem 85mm-en sokkal kevesebbet számít az F1.4 és F2 közötti különbség...
Lehet, amíg kapható lesz kipróbálom a Sigma Art 24-et, a Batis 25 mellett, ad-e annyival többet az F1.4 mint amennyibe kerülni fog....[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
Meg is van a bejelentés! Sony FE 24mm F1.4 GM (model SEL24F14GM) 1400USD és októbertől jön is már!!!
Pár cikk:
Albert Dros
dpreview[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
MA meg infók a Zeiss Batis 2/40 CF objektívról. Ez is októberben jön. Itt az árazás is szimpatikusabb 1300USD/1300EU
Ha ilyen 1EUR/1USD-s áron lenne a Sony 24/1.4 akkor az is szimpatikusabb lenne.....Lehet mégiscsak megvárom ezt a Zeiss objektívet.
Ez azért így egy nagyon szép sor:Ugye azt mondják, hogy még egy ~100mm környéki makró lencse és egy 58mm-es speckó portré lencse hiányzik ebből a szettből. Akkor lenne igazán teljes. De hát számomra ezek nem relevánsak így.....
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz konyi79 #20361 üzenetére
tegnap még így gondoltam, de nem tudom ma már
igazából nagyon jó a Batis 2/25 úgyhogy szerintem várok míg ez a GM lencse is normalizálódik (akciók vagy használt piac keretében), akár árban, akár véleményben. Ez olyan mint a GM85/1.4 brutálisan jó, lőttem már vele párat, de igazából nem indokolt....[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz mikrofon #20349 üzenetére
Már meg is nyílt az előrendelés. BHP oldalán október 26-ra ígérik az első szállítmányt, így október végén lehet nálunk is. Még egy hónap.
"Due to the manufacturers restriction, we are unable to accept orders with the provided shipping address"
Tehát mindenki csak a saját országába/területére rendelheti elő...Adorama oldaláról elküldenék 87USD-ért. Tehát a végösszeg: 1.485*1.27=1886USD (~520eHUF) lenne....
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
Letölthetőek a Sony 24/1.4 GM lencsével készült nyers raw képek INNEN
-
mikrofon
veterán
Sony workshop lesz Budapesten 2018.10.18-án.
Vajon melyik újdonságokat lehet majd kipróbálni? Sony 24/1.4 esetleg Batis 2/40.EU-ban még mindig nem rendelhető elő... Ez vajon azt is jelenti, hogy az USA piacra előbb is osztják majd?
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz konyi79 #20422 üzenetére
Ezek szerint igaz ;(
Az a hír járta, hogy nem lesz semmi újdonság bejelentés a Sony-tól október közepéig, mert most annyi mindenki annyi nagy dologra készül, hogy megvárják, hogy nekik mit is kell bejelenteniMondjuk ez a két bejelentés érdekes:
1) They announced they will release twelve more E-mount lenses…soon (whatever that means)
2) They also announced they are working on AI technology and on updating the EyeAF to make it work with animalsNah mindegy marad a két nap múlva esedékes Zeiss bejelentés.
Meg ugye a mai OFF Pana bejelentés....
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz konyi79 #20424 üzenetére
Hát igen szerintem is ez a bejelentés inkább a még drágább pro cuccokról szól... Még azt mondják, hogy letörték a Sony beképzelt MiLC hozzáállását, majd most megmutatjuk.....
Gondoljunk bele egy A9 mkII és egy A9R mkII az állatfotósoknak állatszemkövető algoritmussal. (Vagy a sportfotósoknak bukósisak követéssel ) Ezzel le mosnák az összes konkurenst. AZ AF és gyors sorozat már megvan hozzá, de még biztos tudnak hozzá rakni, meg még beleraknak az elmúlt időszakból pár újítást aztán be is jelentik az új csodafegyvert 5-6.000 eurós áron....
Szerintem az összes természetfotós átállJöjjenek csak az F1.2-es fix objektívek, hagy legyen teli a használt piacon a GM Zony 1.4-es lencsékkel. Egyszerűen ilyet nem nagyon találni jelenleg a használt piacon még EU-ban sem....
F2-es zoom számomra vicc kategória sosem hordoznám.... Már a 24-70/2.8GM is nehéz nekem.
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz konyi79 #20424 üzenetére
Kezdjük el a 12-es listát felépíteni
Én az alábbiakat szeretném:
18/2.8 vagy 18/4 vagy 14/4 vagy 14/2.8
20/2.8 vagy 24/1.8
28/1.4 GM
135/2.8
200/4
400/4 vagy 400/5.6Vagy aps-c-re ha ezek jönnének, akkor is bajban lennék:
18-35/2 GM
50-100/2 GM
56/1.4 vagy 56/1.2 GM
F1.4 vagy 1.2 GM fix valahol a 18-24mm-es tartományban.. -
mikrofon
veterán
Pontosan, több helyen láttam már a Sony-Zeiss közös lencséit Zony-ként rövidítve. Megtetszett mert, kevesebb gépelés így használom lehet helytelenül...
Helyesen pedig a "GM és Zony F1.4-es lencsék" (tehát a GM85/1.4, jövőbeni GM24/1.4, valamint a
ZonySony-Zeiss 35/1.4 ésZonySony-Zeiss 50/1.4 lencsékre gondoltam)[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
Azért ez az F2-es fix sor nem lesz rossz ebben biztos vagyok... De 2020 még messze van és jövőre csak a 35/2 és 50/2 jön, ami meg nem túl jó párosítás... Sokkal jobb lenne a 35/85 vagy 24(28)/50-es párosítás....
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz p_adam #20450 üzenetére
Ööhhh ez az a sor? Azt a mindenit.... és még azt mondják a Sony drága rendszer.
Végül is a PanaLeicaSigma (hogy is kell most ezt hívni PLS?) ugye két vázat rejteget az hírlik, az egyik A9 árában nagyfelbontású a másik meg a fele árban a kisfelbontású, de tudásban kb ugyan az. .... Ha ez így lesz, akkor a Sony a7rIII nagyon jó árban van.....
-
mikrofon
veterán
Olympus inkább fotózást szervez. Az élményre hajt, mint a technikára. Úgy tűnik kicsit elaludtak, lemaradtak, kimaradnak... Ahogy Konyi is írta pár napja ....
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
Jönnek azért Sony-ra cuccok:
Viltrox announced one new autofocus and two manual lenses for Sony Full Frame E-mount cameras! -
mikrofon
veterán
Holnap lesz a nagy bejelentés a Zeiss-nél:
Egy fixlencsés FF fényképezőgép és a Batis 2/40 -
mikrofon
veterán
Azért vannak finomságok is a bejelentések között:
Zenit M: Zenit mix Leica M Typ 240, Zenitar 35 mm F1.0 objektívvel[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
LAOWA 10-18mm F 4.5-5.6 FE ultra széles nagylátó bemutatója is megjelent.
-
-
mikrofon
veterán
Elstartolt a Zeiss batis 2/40 CF. minden pletyka igaz. 1300eur az ára német ÁFA-val. Tejet a magyar 8%-kal lehet drágább. Novembertől szállítják.
-
mikrofon
veterán
Lett egy újabb egyedi ff fényképezőgép csoda.
ZEISS ZX1Vázba integrált lencse 35/2
Vázba integrált Adobe Lightroom Cc
Vázba integrált 512GB
37,4MPx
alumínum váz -
mikrofon
veterán
válasz Mamuska #20513 üzenetére
Csak nehogy eladjam a cuccaimat és vegyek egy ilyet
Nagyon kíváncsi leszek mennyi lesz az ára. Azért ebben benne van egy képfeldolgozásra is alkalmas hardver, amit meg kell fizetni.... meg gondolom szupergyors 512Gb-s adattárA lencsében hasonlít, de a többi jelentősen eltér...
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz lugosi #20518 üzenetére
Itt vannak valódi képek is.
Nekem egyébként tetszik@Mamuska: annyit nem adok érte az biztos. Hogyis fogalmazzam meg...
Azért nagyot alakított a Sony ha azt nézzük, hogy a Sony adja az elektronikát, ami egy mini számítógép grafikus csippel és jó hővezetéssel. Ha tényleg tudni fogja ezt a képszerkesztés dolgot nem csak mutatóban.
4.3″ multi-touch display, slightly bent screen
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz p_adam #20522 üzenetére
Elhozták a jövőt:
"Zeiss are launching an exiting new device that combines the image quality of a Zeiss lens with a smartphone. Shoot. Edit. Share. All on the same device."Ezt viszont én szeretem. Mármint azt hogy ez egy igazi technológia, technikai "elsőlépés" a világban.
Gyanítom és pár év és ez lesz a pro "kompakt" kategória.Abban igazad van ez már nem csak a fényképezésről szól így itt nincs szükség filmre való visszatérésre. Ez már teljesen más világ...
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz mikrofon #20510 üzenetére
Már mintaképek is vannak a Zeiss Batis 2/40 objektívvel a flickr-en
Jah és a látószög alapján ez kb 41mm. Tehát nincs olyan nagy eltérés mint a 2/25-nél és nem lefelé...
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
válasz konyi79 #20526 üzenetére
teljesen igazad van a zx1 külsejével.
0% ergonómia 100% design...
Szerintem jól néz ki.Hát igen. Sok valódi tény nincs a bejelentésben. Szerintem mertek nagyot álmodni, kicsit becsomagolták, aztán majd kiderül mi valósul meg a következő év elejére. Szerintem ezért nincs bejelentési idő és ár sem. Mert azért az árhoz nem árt először egy pontos specifikáció is...
-
mikrofon
veterán
Ezekszerint
Az EVF- ben az a legérdekesebb, hogy a Sony-nak 2018 novemberében fog kijönni a legújabb: 5,6m dots 240fps EVF .
Tehát még egy lépcsőt le kell fejleszteni jövő év elejére...Sigma flash compatibility: lehet hogy Sigma támogatással készül és a Zeiss végleg szakított a Sony-val? és ugye a lencse is distagon és nem sonar mint a Sony-s...
Available through “select” dealers only => Limited edition camera...
[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
Ennél rövidebben nem ment
Zeiss Batis: Egy Zeiss gyártmányú (tervezésű) típus család Sony E bajonettel. Egyetlen Zeiss típus sorozat aminek Sony-E bajonettje van és autófókusszal rendelkezik. Én prémium kategóriába sorolnám. Kb. GM szint csak nem olyan fenyérős viszont jobb az AF-je. Alu test, időjárás- és porálló kivitel, gumi tömítéssel a bajonettnél. OLED kijelzővel ami az AF pont távolságát és a mélységélességi tartományt mutatja. a 85mm-es és a 135mm-es optikai stabilizátort is tartalmaz. Közös jellemző, hogy nagyobb a mérete, de nagyon könnyű, a 18m-es kivételével az összes szúrómérete 67mm-es. Annyira, hogy első kézben fogásnál meglepődik az ember... Tagjai: 2.8/18; 2/25; 2/40; 1,8/85; 2.8/135
Distagon, Planar, Sonnar, Biogon, stb: Nem összekeverendő a többivel, mert ez nem típus jelzés, hanem ez a belső lencserendszer kialakítása, jellegzetessége, tervezési alapja......
Vario-Tessar: Zeiss saját elnevezése a Tessar lencserendszerre. Az előző linken ott van mi a Tessar tervezés lényege. Illetve ennek a vario => variable => változtatható, tehát zoom változata.....
Vannak még a Sony-Zeiss közös lencséi (ZA vagy Z jelöléssel, külföldi fórumokon Zony rövidítéssel került a köznyelvbe): A fixek szinte mind prémium minőségűek, főleg az F1.4-esek, sajátos Zeiss megjelenítéssel. a 35/14.-nél nagyobb a minőségi szórás. A GM előtt ez volt a felső szint. A zoom lencsék közül a 16-35/4-et nagyon szeretik, dicsérik, de a 24-70/4-et nagyon szidják, ez talán az egyetlen kivétel a minőségben... Sony-e bajonettel és AF-fel vannak.
Egyéb Zeiss típuscsaládokat ITT találsz
ZEISS Lenses for Mirrorless System Cameras
1. Batis Lenses
Full Frame | Autofocus | For Sony E-Mount1
Professional full-frame AF lenses for mirrorless system cameras from Sony.
2. Loxia Lenses
Full Frame | Manual Focus | For Sony E-Mount1
Compact, full-frame MF lenses for mirrorless system cameras from Sony.
3. Touit Lenses
APS-C | Autofocus | For Sony E-Mount1 | For Fujifilm X-Mount1
High image quality with a fast and accurate autofocus function.ZEISS Lenses for SLR Cameras
1. Otus Lenses
Full Frame | Manual Focus | For Canon EF-Mount1 | For Nikon F-Mount1
Mediumformat look and quality on full-frame cameras.
2. Milvus Lenses
Full Frame | Manual Focus | For Canon EF-Mount1 | For Nikon F-Mount1
Lenses that unleash the performance of high resolution cameras.
3. Classic Lenses
Full Frame | Manual Focus | For Canon EF-Mount1 | For Nikon F-Mount1
Proven optical design with a legendary bokeh in a sturdy metal barrel.ZEISS Lenses for Rangefinder Cameras
1. ZM Lenses
Full Frame | Manual Focus | For Leica cameras1
The world-famous lens family with intuitive operation for exceptional creativity.[ Szerkesztve ]
-
mikrofon
veterán
Nah és akkor még egy kis csemege: Voigtlander are showing a new Nokton 50mm f/1.2 E-Mount lens
-
mikrofon
veterán
válasz konyi79 #20623 üzenetére
Úgy tudom nem lesz. Ha csak valahogy nem sikerül egyet szerezni. Sajnos egyelőre még előrendelni sem lehet, mert nem ismert a magyarországi ár.... Jelentsen is ez bármit.....
Lehet, hogy míg az a7RIII és 24-105/4G termékek első ellátásánál nálunk előbb volt elérhető mint az USA és EU piacon kb 7-10 nappal... Ráadásul a fogyáshoz képest több darab is volt.... Lehet minket most kihagynak és később kapunk.... Lehet most a gyorsan és nagy mennyiségben fogyó piacra összpontosítanak az első körben...[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- DJI Osmo Action 4 Standard Combo akciókamera - hibátlan állapotban +ND filterek +Care Refresh
- Dupla markolatos válltámaszos stabilizátor szett follow focus-al és mate boxal
- DJI Action 2 Power Combo + Ulanzi alumínium védőtok
- Fujinon XF 18-120mm f/4 LM PZ WR garancia
- Carl Zeiss Distagon 2,8/21 ZE Canon
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen