Új hozzászólás Aktív témák

  • Cifu

    nagyúr

    Nekem így olvasgatva az jött le, hogy a mozilla pártisok sírnak amiatt, hogy az Opera nem a Gecko-t választotta, tehát kell egy kis anti-reklám az Operának. Ha a Gecko-t választották volna, akkor természetesen ugyanez pepitában előadva, vagyis istenítenék őket "előrelátásuk" miatt. Pedig ez esetben ugyanúgy igaz a felemlegetett "vádpontok" egy jó része (pl. hogy nincs beleszólása a trendekbe - alant nagyszerűen megfogalmazták helyettem ezt).

    Szóval az egész egy kicsit sértődött kisgyerek hangulatban lett megírva.

    Nekem egyébként az a véleményem, hogy az Opera eddig is előremutató volt a böngészők között, de nem tudott kitörni az desktop piacon, ellenben az Opera Mini-vel igen nagy sikereket értek el a mobil piacon. Ezek után viszont előre tekintve azt látják, hogy dönteni kell, és besoroltak a WebKit mellé, egyszerűen azért, mert meghatározó partnereket tudhat így maguk mellett / mögött. Pont, hogy a Gecko kap így egy egyre erősebb kihívót, amely a jelek szerint egyre vonzóbb és vonzóbb. Megértem, hogy a Mozilla közeli erők ezt nem élik meg túl pozitívan.

    Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

Új hozzászólás Aktív témák