Új hozzászólás Aktív témák
-
dajkopali
addikt
nem kérhetik csak úgy, a saját törvényeik csak az amerikai állampolgárok adataira vonatkoznak - illetve igen, de akkor terrorgyanúval kell illetni az adott külföldi magánszemélyt vagy céget - ez esetben szabad a vásár, hacsak az adott ország nem tiltakozik (nem szokott - ált. nem is tudnak róla)
nemzetközi együttműködés keretében persze kérhetik
illetve van még egy gond - de erről már az újbudai történet kapcsán írtam -: amennyiben egy amerikai polgár vagy cég érintett egy nyomozásban, akkor pl. a Patriot Act értelmében a teljes kommunikáció kikérhető
itt az a faramuci, nem életszerű helyzet áll elő, hogy a jog szerint az amerikai fél adataihoz jogszerűen férnek hozzá, a partneréhez viszont nem
vagyis félig becsukott szemmel kéne olvasni a doksikat - ez nyilvánvalóan nem működik (ehhez nagyon hasonló a helyzet a magyar céges felügyelet kapcsán is, amiről akkoriban írtam: ha pl. egy munkáltató azt gyanítja, hogy átveri az alkalmazottja, és emiatt elkezdi figyelni a levelezését, akkor a céges leveleket jogszerűen figyeli meg, de az esetlegesen onnan bonyolított magánlevelezést már nem, mivel sérti a harmadik fél jogait)
ez a gond mindmáig megoldatlan[ Szerkesztve ]
"fácánjava calvadosban/teljesítünk, egyre jobban " - Konok Péter
Új hozzászólás Aktív témák
- Mobil flották
- Facebook és Messenger
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Spórolós topik
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Autós topik
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Kerékpárosok, bringások ide!
- A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
- Politika
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs