Aktív témák

  • Geri Bátyó

    őstag

    válasz Vakegérke #21775 üzenetére

    Tisztára olyan vagyok már mint egy rabszolga! :O :DDD

    Na, akkor lássuk a birkapörköltet!

    A füstölt szalonnát felkockázom és egy jókora bográcsban jól kisütöm a zsírját. Amikor ez megtörtént, mehet rá a felaprított hagyma, fokhagyma, paprika és erőspaprika (ez utóbbiból csak annyi, hogy csípős legyen, mert lehet, hogy valaki nem szereti az erős kaját és utólag pótolható). Amikor ezek megfonnyadtak, mehet a birkahús, amit előzőleg megszabadítottam az esetleges faggyútól (elvégre nem akarunk ázott gyapjú ízt érezni a szánkban). Hogyha valaki nem tudná, akkor elmondom, hogy a birkát nem kicsontozva, hanem csonttal együtt szokás főzni, sokkal jobb íze lesz így. A húst fehéredésig pirítom és rászórok egy nagy adag felkockázott paradicsomot. Amikor ez kiengedte a levét, megszórom sóval, őrölt köménnyel, kakukkfűvel és persze pirospaprikával. Összeforgatom, felöntöm a vörösborral és egy kevés vízzel.
    A körettel kapcsolatban arra gondoltam, hogy csinálok inkább pincepörköltet, vagyis, a krumplit is belefőzöm a pörköltbe, valamint teszek hozzá egy kevés felkarikázott répát. Ehhez a majdnem kész pörköltet egy kissé még hígítani kell, mert a krumpli is felvesz a léből, valamint még egy kicsit sózni sem árt.
    Amikor minden megpuhult beleszórok egy kevés őrölt borsot (azért nem korábban, mert az íze elfőne és csak az ereje maradna, de nekem az íze kell), egyet még rottyan és kész is!

    Friss, ropogós kenyérrel tálalom.

    föccer: Bocsika, de közben az unszolás hatására elkészült! :)

    [ Szerkesztve ]

    "Ki a büdös istennyila vagy te bohócképű!?" SzŐr Geri, birodalmi poéta és főszakács (:L topic)

Aktív témák