Új hozzászólás Aktív témák
-
BiP
nagyúr
UPC-vel tele a csőröm. Pont ma mondtam le egy tök felesleges szolgáltatást szüleimnél, mert az ügyintéző rábeszélte őket valami mobil-internet csomagra, pedig okostelefonjuk sincs. Havi 1500 ment a kukába. Persze kötbért kell fizetni a lemondás miatt, de még így is jobb, mint 1 évig feleslegesen fizetni a semmiért. Neten nem lehet lemondani, úgyhogy ügyfélszolgálat. Amikor le akartam mondani, adta volna olcsóbban, nehezen értette, hogy _nincs rá szükség_.
-
BiP
nagyúr
Nem feltétlenül szenilis lesz az ember, hanem inkább naivitás. Egyszerűen elhiszik azt, amit mondanak neki.
(pl. ez a termék jó, ez a termék ajándék, stb.stb.)
Lásd még: elhiszik azt, amit mond a tévé, amit ír az újság, amit ír az internet. Mert amikor ők felnőttek, még nem az átb*szásról szólt minden, (na jó, a propaganda akkor is propaganda volt), de ez a gátlástalan vadkapitalizmus, ami most megy, nem egy 65feletti tempója már.
Nekem is fáj látni, hogy a lassan 70 éves szüleim fel tudnak ülni ennek, hiába kondicionálom őket, hogy hasonló kérdésben szóljanak előtte nekem, szívesen segítek. A büszkeségük nem engedi, ők belül még úgy érzik, nem vesztették el az önállóságukat, képesek döntéseket hozni, stb. De sajnos már nem úgy, mint korábban, szóval vigyázni kell rájuk.
Új hozzászólás Aktív témák
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Posta, csomagküldés
- Bambu Lab X1/X1C, P1P-P1S és A1 mini tulajok
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Samsung LCD és LED TV-k
- ubyegon2: Airfryer XL XXL forrólevegős sütő gyakorlati tanácsok, ötletek, receptek
- EA Sports WRC '23
- Ukrajnai háború
- Jogász topic
- További aktív témák...
- Bomba! HP EliteBook 1040 G7 x360 Érintős Hajtogatós Ultrabook Tab 14" -70% i7-10710U 16/256 FHD LTE
- BONTATLAN Új Iphone 15 és 15 Plus 128-512GB 1év APPLE garancia gyári független Deák AZONNAL Átvehető
- BONTATLAN Új Iphone 13 128-512GB 1év hivatalos Apple garancia gyári független Deák Azonnal Átvehető.
- ÚJ BONTATLAN Apple Watch Series 8 S8 41-45mm Azonnal Átvehető DEÁK TÉRNÉL 1 Év Apple Garanciával.
- BONTATLAN Új Ipad 2022 10th Minden szín 1 év hivatalos Apple Garancia AZONNAL ÁTVEHETŐ DEÁK TÉRNÉL.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs