Új hozzászólás Aktív témák
-
-
julius666
addikt
miközben szerverfarmokat terveznek A9, A15 és A57 alapokra, mert extrémalacsony a fogyasztásuk
Nekem aztán se tisztem, se kedvem az Intelt védeni, de az ARM-os szerverek tekintetében az áhított áttörés gyakorlati értelemben még nem nagyon történt meg, az ARM-os mikroszerverfarmok még mindig csak az elemzői anyagokban tételek, talán lassacskán nem túlzok ha azt mondom, évek óta.
-
zoltanz
nagyúr
-
#06658560
törölt tag
Te tényleg sözvegértés elleni pirulát szedsz. Fuss már neki még egyszer miket írtam, legelébb is a legelsö kommentemet! Értelmezd is! És továbbra is,egy formula1-es autót egy Priusszal miért is vetnénk össze? A közös bennük, hogy el lehet vinni egy embert vele A-ból B-be általában. Itt is a Haswellel ugyan ez a helyzet. Bizonyos megkötések mellett bizonyos dolgokat mindkettö meg tud csinálni, de nem egy terület, nem egy célponttal. A jelenlegi ARM termékek ellen az intel atomját lehet mutogatni, nem a Haswellt. Ezeknek akkor mégis miért pont azt kell emlegetni azon kívül, hogy még inkább magukra fordítsák a figyelmet, amit korábban megkaptak, s ami figyelemért célcsoportot tekintve pont nem a jelen intel bemutatóról kéne ilyen kurva okosakat mondaniuk? ARM-böl van x86 kompatibilis verzió? Innentöl miért is fontos a csóka megjegyzése az ARM-re portolt játékok x százalékával, miközben a Haswell játékok terén is kissé más ligában mozog, ahogy egyéb felhazsnálási területen belül is?
"Ennek ellenére van rá kismókus autocad 360"
Kismókus a nénikéd, egyébként a tag mit is linkelt? Nem CAD-t. Kezdted ovlna ezzel, pár felesleges körtöl megszabadultunk volna."Most viszont az ARM-ről semmit nem lehet tudni, hogy mi van még a tarsolyában, az viszont látványos, ahogy az intel kínlódik. "
A Tik-Tak fejlesztési rohanásukban a technológiai fejlödéssel együtt még bármi lehet, nem tudni mit fejlesztenek három év múlvára, merre tolják a hangsúlyt. nem biztos, hogy a fogyasztásra, ha az ultramobil vonalat nem akarják annyira eröltetni, ellenben pl. grafikát, potenciális konzolokat, HPC-t igen.
-
floatr
veterán
válasz
#06658560 #47 üzenetére
Ebben ne menjünk bele, te sem ezért vagy itt, ráadásul te (is) félreértesz pár dolgot.
Egyrészt az eszköz önmagában nem a legmegfelelőbb a jelenlegi formájában tartalomkészítési feladatokra. Ennek ellenére van rá kismókus autocad 360. Maga a platform viszont már bőven rendelkezik azzal a képességgel, hogy egy munkaállomásban pöfögve, vagy adott esetben bedokkolva képes legyen ellátni ezeket a feladatokat. Az nem a platform hiányossága, ha eddig még nem estek neki a szoftveróriások, az már inkább, hogy nem tudtak egyelőre előállni egy asztali PC kiforrottságát megközelítő és valamennyire elfogadott asztali környezettel.
A teljesítménnyel kapcsolatban meg még mindig nem akarod elcsípni a lényeget. Az A57 már létezik, amiről te beszéltél, az meg csak egy gondolatkísérlet, ami vagy megvalósítható, vagy nem. És a fószer nagyon is tisztában volt azzal, hogy miről beszél.
Azt az intelről lehetett tudni korábban is, hogy pár generációs fejlesztés már rég a zsebükben volt, és amikor az AMD-t kellett kiütni, akkor elő tudták varázsolni a kalapból a core2-t. Most viszont az ARM-ről semmit nem lehet tudni, hogy mi van még a tarsolyában, az viszont látványos, ahogy az intel kínlódik. Sok helyen már azt is pedzegetik, hogy megnyithatná az x86 licencelését, de azzal egyrészt újabb problémákat generálna magának, másrészt meg lehet h ezzel is elkésett. A haswell már nem az intel által hagyományosan futott pályán halad, mert teljesítményben lényegében nem sokat hoz, energiahatékonyság tekintetében kapaszkodik az ARM után, miközben szerverfarmokat terveznek A9, A15 és A57 alapokra, mert extrémalacsony a fogyasztásuk.
-
#06658560
törölt tag
Hol sajnáltam le az ARM-et? Szövegértési problémáid támadtak?
Az, hogy megnyitok egy rajzot, az mióta CAD munka? Az mérnöki munka, nem CAD, ergo a linkelt program nem CAD. Az Adobe Reader sem Adobe Acrobat.
"Csak szólok, hogy az említett növekedés bejelentett prociktól származik, ami meg az energiafelhasználásra vonatkozó jóslatodat illeti, khm... "
Miért is? Ha megjelent, s piacon van a végleges termék, akkor lehet nyilatkozni róla mit tud, addig el lehet hinni minden marketinges szövegét. Jósolni annyit jósoltam, hogy megfordítottam amit állítasz, mert nagyon egyoldalúan következtetsz bármire is. S még mindig, a Haswell és az ARM termékek sehol nem játszanak egy ligában, így az ARM-es csóka szövegelése a bullshit kategória e havi gyözelmére nagyon esélyes.
#44 pakriksz: az Office alkalmazások hazsnálata nem igazán rétegigény, söt. A többi sem annyira, amire reagáltál az a komment egyébként nem is az igény tömegszerüségével foglalkozna, hanem a csóka szavainak értelmetlenségével.
-
floatr
veterán
válasz
#06658560 #43 üzenetére
Na, azért belezavarodsz te is. Amikor GIS-el töltöttem a napomat, annak is voltak vetületei. Egyrészt volt a térképi adatok összegereblyézése, meg az adatok megjelenítése, felhasználása, publikációs rendszerbe szervezése. Senki nem merte azt mondani, hogy az már nem térinformatika, hogy csak a szigorúan geodéta meló az...
-
floatr
veterán
Mondjuk hasonlítsd össze a Moto razr és razr i telefonokat. Vagy próbálj ki egy atrix2-t dokkolt bubival. Ezek sem hoznának közelebb a megoldáshoz.
(#29) bambano bring your own céges telefon. Amúgy meg laptopot most is sokan használnak részben home office megoldásra
(#33) Kopi31415 Csak szólok, hogy az említett növekedés bejelentett prociktól származik, ami meg az energiafelhasználásra vonatkozó jóslatodat illeti, khm...
Amúgy a jelenlegi kis lesajnált ARM szutykeráj dolgokat illeti, azoknak a munkaállomásoknak az architektúrájával rokonok, amik a CISC térhódítása előtt a sokat emlegetett hőskorban vaskos CAD/CAM alkalmazásokkal voltak teli - kis különbség, hogy azok teljesítményének többszörösét hozzák nullponti energia felhasználásával. -
#06658560
törölt tag
Lemaradt:
"de szvsz amilyen fejlődés zajlik most másfél év múlva megháromszorozódik a jelenlegi teljesítményjelentősebb energiafelhasználási többlet nélkül"
Vagy intelesen nézve: másfél év múlva harmadolódik a fogyasztás jelentösebb teljesítményvesztés nélkül.
Ha jósolunk összevetésben nem csak az egyi koldalon illik megtenni.#29 bambano: céges noti, céges telefon, máris ugyan ott vagy. Pláne a home office világával kiegészítve. A hozd a cuccod mozgalom is lehet életképes, ha a cégnél van valami hardverkulcs, ami meglétével, aktivitásával lehet hozzáférni programokhoz, adatokhoz- így a nélkül dolgozni sem tud a pógár. eme problémákon a telefon dokkolása nem változtat.
-
#06658560
törölt tag
Nálunk speciel noti is van dögivel CATIA-val, WS-nek, persze nem fö fejlesztésre, de adatbázis manageléshez kell, ránézni rajzra, modellre- s az ökoszisztéma már megfektetheti a legutóbbi intel procikat is akár percekre is- volt, hogy ilyenen kellett képet készítenem összeállításról, meg mozgatni. Aztán vannak elég érdekes makróink is, amik valahogy eléggé procit fogyasztóak. Ha meg azt nézem, hogy a céges notik egyik jellemzö felhasználási módja a masszív multitasking, megnyitott tizensok alkalmazással, akkor megint kiadhatja azt, az arm kevés.
"Az, hogy a proci teljesítménye mekkora, mindaddig nem számít, amíg nem éred el a korlátjait."
Ez triviális, ellenben nem megfelelöen választott procinál gyorsan bele lehet futni ilyenbe."Gézának a marketingről prezit gyártani, hogy miért nem adtak el eleget már megint, arra elég az arm is."
Vagy nem, elég összetett tud lenni a feladat. Na meg arm és x86 kompatibilitás is kulcsszó."AutoCAD-ezni, programot fejleszteni, áramkört szimulálni meg úgyis rendes sokmagos desktop vagy workstation procikat vesznek, ahol nem a 3W plusz fogyasztáson fog menni a fejvakarás."
Itt sokszor érzem, hogy túl is lönek a célon, persze ész nélküli módon beszerezve a terméket.
-
bambano
titán
válasz
#06658560 #24 üzenetére
"Biztos, hogy midnet hozza? Céges területre is?": nem láttam még ellenpéldát, pedig láttam már pár nagy céget... azoknál a nagy cégeknél, ahol valódi lóerő kell a desktophoz, ott munkaállomásokat vagy nem intel architektúrát láttam eddig. az átlag napi céges rutinhoz, levelezés, word doc, alapvető ppt, alap excel meg nagyon régen elég a processzorok ereje. Egy sap kliens vagy oracle alkalmazás kliense simán elfut egy gagyibb pc-n is, nem kell alá 6 magos xeon erőmű.
Az, hogy a proci teljesítménye mekkora, mindaddig nem számít, amíg nem éred el a korlátjait. Mert ha elég volt a teljesítménye, akkor csak arról beszélünk, hogy mennyi maradt feleslegesen, ebben az intel sokkal jobb, nála marad mindig több felesleg.
Ebben a hsz-ben nem akarom azt állítani, hogy minden feladatra elég az arm, csak azt, hogy ahova nem elég, oda nem az intel mobil procijaiból tesznek majd gépet. Viszont Mancikának word doksit gépelni, meg PowerPoint huszár Gézának a marketingről prezit gyártani, hogy miért nem adtak el eleget már megint, arra elég az arm is. AutoCAD-ezni, programot fejleszteni, áramkört szimulálni meg úgyis rendes sokmagos desktop vagy workstation procikat vesznek, ahol nem a 3W plusz fogyasztáson fog menni a fejvakarás.
-
bambano
titán
a "bedokkolt telefonnal végzik a napi rutint" mondással két bajom van:
- valahol ez a kijelentés nekem ezt a byod dolgot implikálja, azaz hozd a saját cuccod a melóba. szerintem ez nem normális, miért is támogatnám anyagilag a munkaadómat?
- a bedokkolt telefonnal akkor érdemes napi rutint végezni, ha egyébként nagyon mobilisen dolgozol. viszont ha nagyon mobilisen dolgozol, akkor azt hiheti a főnököd, hogy bárhol bármikor munkára fogható vagy, ezzel el is adtad az összes szabadidődet. mert ugye kérdésként merül fel: ha bedokkolt telefonnal dolgozol, akkor, amikor kidokkoltad, minek van nálad a teljes iroda?tehát ahhoz képest, hogy egy desktop pc esetén jól behatárolt a munkaidőd és a munkahelyed, ugyanez egy behozott, saját, bedokkolt telefonnál nem igaz. amikor a népek felismerik, hogy ezek a dolgok még nagyobb munkahelyi kizsákmányolást eredményeznek, akkor sírva fognak menekülni.
-
joysefke
veterán
Nomost akkor akarsz-e benchmarkolni, vagy nem? Mert előbb aszondod, hogy ne az legyen, aztán meg az legyen, de nem lehet. Nagyjából annyit tudsz tenni, hogy egy hasonló felhasználási körben nézed azt, hogy mennyit fogyaszt, ennél közelebb csak laborkörülmények közt tudsz jutni.
Nekem egyelőre villany, hogy ezen a téren az ARM jobb, de azt tudni lehet, hogy erre az intel lehet h túl későn állt rá.Teljesítmény tekintetében egyetlen geekbench eredmény volt ismert pár hónapja, amikor az apple blogon hűháztak, hogy egy páréves MBP eredményeit hozta az SGS IV. Az egyetlen probléma, hogy a teljesítmény már asztali gépeken sem égető probléma az esetek nagy százalékában, ami meg kellhet, arra részben megoldás a GPU és bűvköre.
Igen, azt mondom, hogy kéne találni valami értelmes való életet jól szimuláló általános számítási képességet mérő benchmarkot, de azt is mondom, hogy nagyon nehéz lesz ilyet találni, mert ami átfedés van a két architektúra felhasználásában, azok az applikációk vagy nem sebességkritikusak vagy nehezen mérhető a sebességük /böngésző/, vagy hardveres gyorsítással futnak /video/.
Kiváncsi lennék, hogy egy SQL Servert /Webservert illetve mondjuk valami régebbi játékot (mondjuk UT-t) illetve egy média szerkesztő alkalmazást ARM-re lefordítva és tesztelve mit produkálna. Gyanítom jó nagy hidegzuhany lenne. Ugyanakkor tudom, hogy ez nem von le semmit az ARM jelenlegi értékéből, mert ugye nem ilyesmiket futtatnak rajta.
Szintetikus benchmarkokkal persze össze lehetne hasonlítani a kettőt, de aki azoknak hisz az magára vessen...
J.
-
#06658560
törölt tag
"jelenleg a tabletek/mobilok tipikus alkalmazási köre a tartalomfogyasztás. Amiről te beszélsz, az tartalom gyártása -- ha most azt mondom, hogy lényegesen kisebb erre az igény, akkor nehogy elkezdj te is huhogni, hogy háddenem. Azt is lehet mondani, hogy persze a jelenlegi GPU/APU teljesítmény lényegesen jobb, de szvsz amilyen fejlődés zajlik most másfél év múlva megháromszorozódik a jelenlegi teljesítményjelentősebb energiafelhasználási többlet nélkül."
Nem mondtam, hogy nem nagyobb az igény a tartalomfogyasztásra, mint a tartalomgenerálásra. Azt mondtam, az ARM ezen melldöngetése a Haswell kapcsán teljesen értelmetlen, hisz ahova az szánva van, oda nekik nicns semmijük. S a Haswell nem oda van szánva, ahova az ARM termékek. Ergo a hangoskodó ARM-es tag minden szava annyit ér, mint egy marék hímpor.
-
floatr
veterán
Nomost akkor akarsz-e benchmarkolni, vagy nem? Mert előbb aszondod, hogy ne az legyen, aztán meg az legyen, de nem lehet. Nagyjából annyit tudsz tenni, hogy egy hasonló felhasználási körben nézed azt, hogy mennyit fogyaszt, ennél közelebb csak laborkörülmények közt tudsz jutni.
Nekem egyelőre villany, hogy ezen a téren az ARM jobb, de azt tudni lehet, hogy erre az intel lehet h túl későn állt rá.Teljesítmény tekintetében egyetlen geekbench eredmény volt ismert pár hónapja, amikor az apple blogon hűháztak, hogy egy páréves MBP eredményeit hozta az SGS IV. Az egyetlen probléma, hogy a teljesítmény már asztali gépeken sem égető probléma az esetek nagy százalékában, ami meg kellhet, arra részben megoldás a GPU és bűvköre.
(#24) Kopi31415 jelenleg a tabletek/mobilok tipikus alkalmazási köre a tartalomfogyasztás. Amiről te beszélsz, az tartalom gyártása -- ha most azt mondom, hogy lényegesen kisebb erre az igény, akkor nehogy elkezdj te is huhogni, hogy háddenem. Azt is lehet mondani, hogy persze a jelenlegi GPU/APU teljesítmény lényegesen jobb, de szvsz amilyen fejlődés zajlik most másfél év múlva megháromszorozódik a jelenlegi teljesítményjelentősebb energiafelhasználási többlet nélkül.
-
#06658560
törölt tag
Szép és jó a nagy akkuidö, ha A) közel sem olyan ofntos a valóságban, mint azt sokan hangsúlyozzák, B) nincs hozzá a feladat elvégzésére alkalmas program.
#17 bambano: "Ami kell egy mobil cuccba, azt az arm 10-15%-on hozza, az intel meg 3%-on. Na és? az arm 85%-ban idle, az intel meg 97%-ban. Ennek van semmi értelme."
Biztos, hogy midnet hozza? Céges területre is? Biztos, hogy van hozzá minden? Biztos, hogy nem számít a teljesítmény abban a 3..15%-ban? Biztos, hogy az a jobb, amelyik procinál a nagyobb kihasználás a megnyilvánul a legalapvetöbb feladatok elvégzésénél is, ergo sokkal kevesebb a tartaléka, hamarabb fullad bele a feladatokba ha úgy hozza a sors? -
aprokaroka87
nagyúr
Az Arm-et összehasonlitani az X86-al,semmi értelme,ugyanis az X86 erőből old meg mindent,mig az ARM is de kissebet kell erölködnie
pl eresszünk már rá egy 4k-s videót egy 2.5ghz intel celeron-es x86-os cpu-ra?
Pl multimédiában az Arm sokkal jobb,mert kevesebb utasitás/mp allatt megoldják azt a feladatot.
Az X86-nak egy nagy előnye van az pedig az utasitások száma,persze az megint más kérdés hogy szükség van-e olyan sok utasitásra az adott feladat elvégzéséhez. -
joysefke
veterán
Amellett azt is lehet látni, hogy teljesítmény terén az ARM pár évvel van lemaradva, míg az intel energiahatékonyság tekintetében jóval többel. Ez vszeg architekturális probléma is egyben, ahol egy ilyen 30 éves kompatibilitást magával hordozó komplex rendszer csak a gondot jelenti.
Az hogy az x86 fogyasztásban az ARM teljesítményben van lemaradva az tiszta sor. Arra nézve, hogy az energiahatékonysága jobb lenne az ARM-nek mint az X86-nak tudsz valami releváns forrást mutatni, amely nem szintetikus benchmarkokat használ hanem általános kódokat (nem hardveresen gyorsított feladatokkal)?
Mert én ilyet még nem láttam, ez persze nem azt jelenti, hogy nincs ilyen teszt, linuxon nagyjából összehasonlítható lenne a dolog, feltéve, hogy a benchmarkolásra használt applikációnak látezik natív ARM kódja.
aproparoka87:
A modern ARM procik nem rendelkeznek beépített hardveres videódekóderrel? Mert ha igen, akkor nem túl fair az összehasonlítás.Egy új Cerka gyanítom reggelire megeszik fél tucat legújabb/leggyorsabb ARM procit és akkor még fel sem pörög a venti...
J.
-
bambano
titán
az lehet, hogy az arm nagyon le van maradva teljesítmény terén az inteltől, ha a szintetikus teszteket nézzük. a valóság ezzel szemben az, hogy teljesen mindegy, mennyi a proci teljesítménye, amíg a szokásos feladatok esetén is csak idle módban pörög az idő jelentős részében. Ami kell egy mobil cuccba, azt az arm 10-15%-on hozza, az intel meg 3%-on. Na és? az arm 85%-ban idle, az intel meg 97%-ban. Ennek van semmi értelme.
"azért sokan álmodnak olyant, hogy bedokkolt telefonnal végzik a napi rutint.": szerintem ez nem normális dolog, de majd rájönnek a népek és sírva fognak menekülni.
-
floatr
veterán
Szezont a fazonnal
Nemár
Full HD felbontás 5" és 11"-on, a tabletben 2-3x akkora akksival, és szvsz a szoftveres optimalizáció w8 alatt talán jobb, hogy a samu szoftveresei még most sincsenek a toppon.Legalább egy olyan összehasonlítást hoznál, azonos alapú, mint a motorola két telefonjai.
(#13) Kopi31415 Jó, nézzük akkor erről az oldalról. Egy 40Ah akksival szüttyögő noti idle-ben elpöcög 4-5 órát egy intel b960-as procival, integrált foscsi VGA-val. Ettől biztos hatékonyabb a haswell -- mondjunk valami durvát: legyen 10x optimálisabb -- de az említett noti telejsítménye kb az sgs IV-et idézi
Ez hol versenyképes 20x nagyobb akksi kapacitással támogatva?
-
saelin
veterán
"A felsővezető szerint a kompatibilitás kérdése is az ő kezükre játszik, mert az Intel processzorai esetében sok teljesítményt kell majd az emulációra pazarolni."
Ilyenkor kérdem én, hogy miért arm alapú a windows phone és windows rt? Úgy talán még sikeres is lehetett volna (jó úgy ahogy a wp állja a sarat)... - kopp, kopp - Egy kis összefogás kellene microsoft és intel barátaink között! -
satz18
őstag
SGSIV
Battery runtime
Idle (without WLAN, min brightness)27h 22min
Surfing with WLAN8h 53min
Load (maximum brightness)3h 50min
sony xperia Z
Idle (without WLAN, min brightness)14h 34min
Surfing with WLAN8h 50min
Load (maximum brightness)2h 23min
acer w700
Battery runtime
Idle (without WLAN, min brightness)11h 9min
Surfing with WLAN6h 33min
Load (maximum brightness)3h 08min
Sztem ez nem akkora őrjítő különbség üzemidőben, a teljesítmény viszont igen. Persze lehet más a véleményetek, nem akarlak meggyőzni titeket, de én akkor is így gondolom. Ja és ez még ivy nem haswell. -
floatr
veterán
Más ma már a hangsúly. Ezt a piac trendjein is lehet látni, hogy robbanásszerűen nő a mobil piac az asztali és notebook rovására. Mivel az akku itt a szűk keresztmetszet, az intel marad a szopóágon, akármilyen teljesítményt is tudhatnának kicsiholni. Amellett azt is lehet látni, hogy teljesítmény terén az ARM pár évvel van lemaradva, míg az intel energiahatékonyság tekintetében jóval többel. Ez vszeg architekturális probléma is egyben, ahol egy ilyen 30 éves kompatibilitást magával hordozó komplex rendszer csak a gondot jelenti.
Azért mókás látni azt, hogy épp az intel küzd most a kompatibilitási problémákkal.
(#9) bambano azért sokan álmodnak olyant, hogy bedokkolt telefonnal végzik a napi rutint. Ez mondjuk nincsen olyan messze, mint a hátizsákos akksi nélküli intel mobil
-
Az Intel hétvégén bemutatott új processzorcsaládjának egyik legfőbb feladata, hogy a gyártót a mobil eszközök szegmensében is versenyképessé tegye a jelenleg lényegében egyeduralkodó ARM megoldásokkal szemben
A mobil piacról van szó -
satz18
őstag
Szó nem esett róla hogy mobil, tablet, bármi, ők egyszerűen azt mondták, hogy 1 generációval le van maradva az intel. Szeretném, ha sorolnál nekem pár programot ami csak arm-en fut, nincs x86 os alternatívája 10 évvel az android megjelenése előttről és bármi értelme van. Lehet csak én vagyok szűk látókörű de 4,5 éve használok okostelót (symbi majd droid majd wp8) de nem tudok egyet sem.
-
A mobilpiac és a desktop piac két külön szegmens és a mobilpiacon az intel (is) tényleg le van maradva. Mobilon nem fognak COD-ozni, meg Crysis 3-at játszani.
#7: szerintem elég egyértelmű, hogy a mobil piacról van szó, a hírben is linkelve van, meg az is tudott, hogy az ARM melyik piacon érdekelt.
-
satz18
őstag
A legnépszerűbb 25 ingyenes játék 84 százaléka natív ARM kódot használ Ez magyarázza már el azoknak a 10 millióknak akik diabloval, wowwal, coddal, lollal poe-val és még sorolhatnám mivel játszanak. Ha 1 generációval van az intel lemaradva, akkor kíváncsi vagyok a crysis 3-at hány generáció múlva fogja futtatni az arm.
-
Kashim
őstag
Milyen x86-os alkalmazáslistát tudsz okosmobilra és tabletre? Szerintem pár feature progin kívül ember nincs aki foglalkozna vele.
Kopi31415:
Irodai meg cad-es programcsomagnak mi köze a mobilpiachoz? Most vagy én vagyok helikopter, vagy ennyire nem tudtok elvonatkoztatni az asztali piactól?satz18
Asszem inkább kihagyom ezt a topicot a későbbiekben, már most fáj.
-
#06658560
törölt tag
A legnépszerübb 25 irodai programcsomag, a legnépszerübb 300 CAD program, a legnépszerübb egymillió 3D tervezö, grafikus program 100%-ban X86 kódot használ.
Az ARM teljesítményben hatvan generációnyival van lemaradva.
-
satz18
őstag
Pont hogy az x86-os alkalmazáslista az intel fegyverténye, elég nevetséges, hogy az arm pont azzal példálózik. Az meg hogy egy generációval el vannak maradva, az egy általános, nagyképű kijelentés. Ezt ők mégis mivel mérték le? Manapság boldog boldogtalan táblát vesz, de ebből egyáltalán nem következik az, hogy a PC-ket leváltották volna.
Új hozzászólás Aktív témák
it Alig mutatta be új processzorgenerációját az Intel, az ARM máris megfricskázta a piac változásaira kissé későn reagáló gyártót.
- PlayStation 5
- Fűnyíró topik
- Samsung Galaxy A72 - kicsit király
- Eredeti játékok OFF topik
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Ismét elérhető a One UI 7 a Galaxy S24-re
- Azonnali mobilos kérdések órája
- Gitáros topic
- További aktív témák...
- Csere-Beszámítás! Lemezes Playstation 5 Slim , Ajándék letőlthető játékkal!
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i9 14900K 24 mag 32 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- Telefon felvásárlás!! iPhone 11/iPhone 11 Pro/iPhone 11 Pro Max
- Xiaomi Redmi Note 13 Pro 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest