-
IT café
Új hozzászólás Aktív témák
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz Remus389 #106215 üzenetére
Mennyivel olcsóbb párna helyett vezetékeket rendelni. Persze az már kerül annyiba, hogy "egyértelmű javulás" lesz. Vagy ugyanezt megjátszani egy másik DAC/AMP-al.
Valamelyik fejesen bejön a párnacsere, valamelyiken nem. Persze meg kell venni a legdrágábbat abból is, mert az az jó. Vagy nem. Persze utána már elmegy a kedv a párna cserétől, mert az persze sz@r.
Meg itt van az örök példa, hogy melyik erősítővel szól szebben egy Grado SR60-as, aztán 2$-t sajnálunk egy "kínai szar" párnára. Gondolom ezzel costum megoldással már eladható lesz.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz Ba cy lus #106217 üzenetére
Ha van rá lehetőség, és akarat, akkor egyértelműen a gyári párna javasolt részemről is. De több alkalommal találtam már jobbat. Viszont - hogy ne essek ebbe a helyzetbe - vagy megőrzöm a gyári párnát, mint pl. a GW100-as esetében, vagy szerzek be másik gyárit (AT TAD-500, OneOdio Pro-50-es, hogy azzal legyen eladhatatlan .)
Meg ott a szitu, amikor egyszerűen nem találsz gyári párnát, de semmi sem, vagy semmi más nem indokolja, hogy megszabadulj a fejestől. Talán - hogy ne csak saját példát mondjak - a NAD Viso HP50 ilyen, de ha rosszul tudom, akkor majd kijavítotok. Saját példa ugyanerre a Pioneer SE-A1000-esem, amihez nincs is már gyári párna, viszont a Superlux 681EVO párnája jó rá, sőt jobb a gyárinál. Ugyanígy jártam a Technics EAH-820-al (ja, találj egy 40 éves fejeshez párnát), de így fogok járni - hogy BT-set is említsek - az OneOdio A30-assal is.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz Ba cy lus #106219 üzenetére
"Ha te párnát cserélsz, azzal gyakorlatilag fejhallgatót cserélsz."
Van itthon olyan, amire csont nélkül és szó szerint igaz.
Előzőt kiegészítve meg ott van az az eset, amikor a cég olcsósít szándékosan párna fronton, erre példának
okádékott van pl. az Omnitronic SHP-600-as, vagy akár a Sennheiser HD560s esete. Előbbi mellett szóljon, hogy szerintem az se szar párna (gyakorlatilag HyperX Cloud textil párna, csak más színben), de az "eredetit" sajnos nem volt módon hallani.#106220Remus389: Nálam a 2. dolog, hogy kipróbálom egy másik párnával. Néhány van itthon erre a célra, bár a készlet folyamatosan változik, mert 2-3 pár azóta rendelve lett, de azóta fogyott is. A 95mm-es hibrid párnám jött azóta szét, meg a Brainwavz Round járja már a végét. X2HR-re meg már kipróbálnék egy műbőröset.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz s4tch #106226 üzenetére
"HP50 esetében a lelakott, foszladozó, kilapult gyári párna sokkal jobban szólt, mint háromból három szett kínai."
Annak se volt sok köze a gyári hanghoz. Hogy melletted is szóljak, nekem is van itthon pl. az OneOdio Monitor 80-as, amihez az ég egy adta világon semmi se jobb, mint a gyári.
Egybént meg az is szép ebben a hobbiban, hogy az is jól tudja érezni magát, aki ragaszkodik a gyári cucchoz, meg az is, aki szeret kíséreleteni. Párna ügyben nincs fehér meg fekete.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz bitrograde #106242 üzenetére
"Ha és amennyiben meglesz a meggyőző beszámoló, megyek a varrónőhöz, és csináltatok a Philiph N6330-ra egy új párnát. Mi több, megírom a logoutra is, amikor elkészül!"
Azért ne lepődj meg nagyon, ha nem vállalja el mondjuk 5-ből 4. Annyi idő alatt, amíg azt elkészíti, kb. 1 tucat nadrágot vissza vág. Vagy a sor végére rak, és kb. fél év múlva lesz valami. Aztán lehet nem olyan anyagból lesz, amit te szeretnél, hanem amivel tud is dolgozni.
Lehet egy bőrdíszművessel vagy egy cipésszel jobban járnál. Nálunk olyan 6-8ezer Ft-os rezsi óra díja van annak, akihez el is viszem a cuccokat, szóval lehet egy Dekoni olcsóbbra jönne ki.
Nagynéném egyébként varrónő, fejpántokat rendszeresen javíttatok vele, de ha fülpárnát is csináltatnom kellene, szerintem kitagadna a családból.Szóval sok szerencsét a párna készíttetéshez, és várom azt a logout írást róla. Feltételezem, hogy a hanga már most jobb, mint az eredeti volt.
#106250stellaz: Igaz nem SR225X, hanem GW100, de nekem EZ a kombináció jött be. Gyárinál szellősebb megoldás, de nekem megfelelő. Előtte EZEKKEL próbáltam, de azok nem jók.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz Limiter82 #106365 üzenetére
Ne cseréld le a Cloud 2-t. Onnan inkább a Cloud Alpha-ra váltanék a felsoroltak helyett. MS5T-t már max használtan kapsz, M30X meg nem lesz jobb. A másik 2-t nem ismerem.
Egész fület takaró fejes ebben az árkategóriában az OneOdio Monitor 40-es, meg a 60-as. A 40-eset sajnos még nem hallottam, de elvileg ugyanaz a driver van benne, mint a Pro-50-esben, és az kifejezetten jó lenne elektronikus zenére. Ez legalábbis az elmélet. A 60-as egy hangyányit kiegyenlítettebb, de az is V hangzás.
Én maradnék a Cloud vonalon, a többi mellé lépés lenne csupán.
#106363emiki6: Szerintem barátkozz meg a gondolattal, hogy barkácsolsz, vagy barkácsoltatsz. Igaz, sok időt nem szántam rá, de alin kerestem, hátha tudok segíteni. De csak olyat találtam, aminek 3,5-es dugó volt a vége. Esetleg olyanból egyet berendelsz, és kicseréled vagy cserélteted a végén a dugókat 2,5-esre. Vagy komplett kanócot csináltatsz.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz F-ECT$ #106386 üzenetére
Ha nem felejtem el, a cégtől haza viszem a Monitor 60-asat, és próbálgatom néhány cuccról (Tempotec Sonata HD, Loxjie D10, meg Ifi Zen DAC V2 van). De szerintem felesleges alá akkora vas, lehet elég volna hozzá a butított verziója, az Ifi Zen Air Dac. Balaced úgyse kell a Monitornak.
-
Gzula[HUN]
őstag
Sikerült megvásárolnom Yodamest Sennheiser HD559-esét. Próbáltam elvonatkoztatni az itt elhangozott véleményeken, de sajnos nem ez a hang, amit keresek egy fejhallgatóban.
Szóval elég sötét. Ha egy basshead keresne chilre egy nyitott fejest, tuti ezt ajánlanám neki. Pozitív még a cserélhető vezeték, de az már hátrány lehet egyeseknek, hogy alapban 6,3-as dugója van. Aztán ezen kívül sajnos azt kell mondjam, hogy ebben az ársávban azért volt már rajtam olyan fejhallgató is, ami közelebb állt az ízlésemhez. Bár jobban szeretem a mélyebb, sötétebb fejhallgatókat, nekem ez már kicsit túl sok. Illetve a közép és magasabb hangokból pont kevés.
Loxjie D10-ről talán kap egy kis "világosságot", de Ifi Zen Dac V2-vel nem a legjobb páros.Egy használt HD559 vs. új Omnitrinic SHP-600-as dilemma tud lenni. De ha találsz egy jó áron egy használt Omnitronicot, ami előző gazdija átalakított cserélhető vezetékessé, bele fér mellé egy személyre szabott kanóc, és egy új párna is. És akkor már inkább a kínai felé hajlanék.
Nem hallgathatatlan, de sajnos többet vártam. Azért még pár napig ismerkedünk, mielőtt megint meg fel újra az apróra. Az esetleges támadásokat kérem mellőzni, elhiszem, hogy valakinek ez egy tök jó választás, és amennyit adtam érte használtan, megéri, de itthon több fejes is van, ami jobban bejön.[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz DeFranco #106502 üzenetére
Lidlissel jól járnál, de most nincs akcióban. OneOdio Pro-10-es most jó áron van, 7-8ezer HUF, annyiból ilyen jó ár érték arányú fejest nem kapsz. Takstar HD2000-eset kapsz Aliról 27-33$-ért, itthonról az már 15ezer felett van. Annyit nem érdemes adni érte, annyiból már inkább egy jó használt.
Nekem spec. a ZX110-essel sincs konkrét bajom, 4-5ezerért a legjobb. De a Pro-10-es jóval kényelmesebb lenne a zongorázáshoz, plusz cserélhető a kábele. Ha megtörik a vezeték, vagy eltöri a gyerek a dugót, nem kell egyből a fejest kisdobni. Alapban 2 vezeték jár egyébként is hozzá. -
Gzula[HUN]
őstag
válasz DeFranco #106505 üzenetére
Fogalmam sincs milyen lehet, gondolom valamilyen hangot kiad, ha bedugod. Lidl-ben kiszámíthatatlan mikor lesz akció, szóval részemről plusz 1 szavazat a Sony mellett, ha csak ezek jöhetnek szóba.
Azért először a tieddel kipróbálnám, hogy elég hosszú-e a vezeték, mert ha nem, akkor kell egy hosszabbító kábel is. -
Gzula[HUN]
őstag
válasz RetepNyaraB #106508 üzenetére
Gradora EZ a fajta pánt tökéletes. GW100-asra legalábbis az.
#106509DeFranco: Egy Shure SRH440 jobb lenne, de nyilván az más árkategória. A Sony ZX110 próbál inkább kiegyenlítettebb jellegű lenni, nem éreztem rajta túlzó mélyeket. Egyhe V hang, olcsóbb szegmensben inkább a puffogó basszus a jellemző. Szóval szerintem jó lesz, ha csak ekkora a keret.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz btraven #106514 üzenetére
Irodatársamnak ilyen van. Csajos és olcsó. Vett egy JBL Tune 500-ast a lányának, meg egy ZX110-est magának. Neki a a JBL tetszik jobban, pedig az egy tipikus bass kimelet tucat termék, és már szerelnem is kellett, mert a dugója eltört. A Sony fele annyiba került és szerintem jobb a hangja. Ebben a dimenzióban érdemes kezelni. Hogy kritikát is mondjak, a párnája lehetne vastagabb/kényelmesebb.
Egyedül a Monitor 80-asomat EQ-zom, azt is céges gépen, mert a textil párna miatt muszály.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz Gzula[HUN] #106515 üzenetére
Monitor 60-asat*
-
Gzula[HUN]
őstag
Ebből több, mint 700 párat adtak el, és 4,7-es értékelésű. Szerintem eladáshoz ez is megfelelhet. De inkább rendeld meg a Dorien által linkelt Dekonit, és tartsd meg tartaléknak az M40X-et.
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz s4tch #106561 üzenetére
"Azonos érzékenységű fejesek azonos forrásról azonos hangerővel kell, hogy szóljanak, ha azonos teljesítménnyel hajtják őket, és ha a gyártók azonos feltételek mellett adták meg a specifikációkat."
Szerintem meg nem. Ha eltérő ellenállású driverük van, nem fog összejönni, mivel az ellenállás a feszültség és az áramerősség hányadosa. És ha nem lesz kraft, nem lesz hangerő se.
Gyakorlatban meg ez nálam úgy valósul meg, hogy a 100db érzékenységű OneOdio A30-as (32 Ohm) , a 100db érzékenyégű OneOdio Monitor 80-as (250 Ohm), és a 100 db érzékenységű (100 Ohm) Technich EAH-820-as vintage planárom b@szottuk nem szól ugyanolyan hangerővel ugyanolyan az Ifi Zen Dac V2 állásánál. Sőt, a planárnál még akkor is "feljebb" van tekerve, ha a power match be van kapcsolva.Tök jó volna nem leköpni Ohm törvényét.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz Gzula[HUN] #106562 üzenetére
Segítség az adatok visszaellenőrzéséhez (szép kerek szám, az a 100db):
A30, Monitor 80, EAH-820. Szívesen lemérném, hogy egy adott potméter állásnál mekkora a hangerő az egyes fejesnél, de sajnos nincs hozzá eszközöm. Hidd el, hogy van különbség. Hangerőben. Is.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz s4tch #106565 üzenetére
Nem a véleményem ez, hanem konkrétan ez van. Javaslom, hogy vegyél elő 2 ugyanolyan érzékenységű, de lehetőség szerint jócskán eltérő ellenállású fejest. Nekem sikerült 3-at is. Most is itt vannak mellettem. Bocs, hogy nem neked hiszek, hanem a fülemnek.
Részemről ennyi, inkább nem erőltetem a témát.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz mettek #106590 üzenetére
Az 569-esben, illetve az 599-esben több a bass, mint a Denon D5200-asban?
Nálam csak 559-es volt, ott a mélyekből volt bőven elég, csak a közép meg a magas volt kevés, és nekem egy kicsit mosott. 569 senn. outletből elég jó áron van, de egy részről az 559-es után én már nem nagyon akartam kísérletezni, illetve Z review-ban is lehúzák (ez már nem jelent nekem sokmindent),
meg a pénzem is elfogyott. -
Gzula[HUN]
őstag
válasz btraven #106619 üzenetére
Amit ajánl helyette, a Koss Porta Pro 3X annyiba kerül. (5ezer vs. 15000 HUF) Lehet náluk egy árban van, de nálunk nagyon nem.
Szerk.: A hozzászólásoknál is felmerül, hogy egy 10$ fejest hasonlít egy 40$-hoz.Nagyon sok emberrel találkoztam, akik elvi okokból sem fognak 10ezernél többet kiadni fejhallgatóra. Annyiból meg jellemzően megveszik a JBL Tune 500-ast ("on ear"-ben). Annál SZERINTEM jobb, pedig fele annyiba kerül.
Nem azt mondom, hogy jó fejes a Sony, hanem azt, hogy ÁRÁBAN nem rossz. Volt már rajtam sz@r@bb is, nem is egy.
Több, mint 2,5 éve kerülgeted azt a fejhallgatót, lehet már ideje volna kipróbálni. És akkor el tudnád dönteni, hogy pontosan milyen.
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz Ba cy lus #106623 üzenetére
#106634hucsikoi: Olcsó, de ár/érték arányban jófejest a Superlux, OneOdio, Takstar, Invontone, ISK, Lewitz vonalon érdemes nézni. A linkelt Yamahát nem hallottan, de az nagyjából a JBL Tune 500, Sony ZS110 kategória nagyjából (a Yamaha mellett szól, hogy legalább nem "hártyás" műbőrből van a párnája). Azoknál jobb választás tud lenni valamelyik "kínai".
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz geprombolo #106643 üzenetére
681 EVO-ra konkrétan INNEN rendeltem méret alapján.
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz Dorien #106647 üzenetére
Ez ugyanolyan lesz, mint amit én rendeltem, csak "levették a méregetés terhét" a júzerről. Nem volt egyébként vastagabb a gyári párnánál, közepén a lyuk volt nagyobb 5mm-el. Hangon nem éreztem szignifikáns változást, a vastagsága az anyaga nagyon hasonló volt a gyárihoz.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
EJJ, mit találtam!!! Eredeti Hellodigi One99 Classic
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
Érkezett hozzám egy használt HyperX Cloud Alpha. Kis törődést igényel, de még így is ár/érték arányban az egyik, ha nem a legjobb, fejes, amit hallottam. Később majd még írok, de előtte még egy kicsit rendbe szedem.
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz ginola #106671 üzenetére
Az ár elég jól körbehatárolja lehetőségeket. Van az OneOdio Monitor 80-as, az Omnitronic SHP 600 (alias ISK HF2010, vagy Freeboss HF2010), esetleg használtan egy Sennheiser HD559. Az OneOdio nagyjából kiegyenlített, az Omnitronic enyhe V hang, az 559-es meg sötét (én csak mélyet hallottam, meg kevés közepet és magasat).
Ha mégis az 559-es mellett döntesz, ezt ajánlom. 2 volt neki, az elsőt nekem küldte. Sajnos nekem annyira nem jött be, de már én is elpasszoltam. Állapota tényleg jó volt.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz lezso6 #106677 üzenetére
Szerintem aliról tudsz rendelni. Szövettel az lesz a gond, hogy megváltoztathatja nagyon a karektert világosra. Valószínű mókolni is kell vele a műanyag keretre.
(Te nyerted a vaterásat? 25ezernél majdnem rányomtam, de ha jól tudom, a leírás rossz volt, nem jó hozzá a 3,5-es dugó, én meg nem akartam még egy kanóccal kínlódni. Meg az akku is nagy kérdés használt fejesnél.)
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz lezso6 #106680 üzenetére
Műbőr párnát másik műbőrre lecserélni a legkisebb lutri. ITT 53 párat már eladtak belőle, és 5-ös értékelése van. Én tuti innen rendelnék. Nem kell kínlódnod a párna keretre rászerelésével, leveszed, felrakod az újat. Leírásban ketten is raktak fel fényképet. Szerintem kisebb esély egyébként a csalódásra, mintha rendelnél hozzá egy gyáritól eltérő textil Dekonit, vagy akármit. Ha mindenféleképp ebbe az irányba mennél, akkor is inkább olyat néznék, aminek legalább az oldala műbőr, ha már a közepe textil.
#106682s4tch: Igen. Múlt héten kijött volna belőle egy pár fülpárna, és ajándékba adtak volna még hozzá egy Aonic 50-est fülpárna nélkül.
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz RetepNyaraB #106702 üzenetére
Egy cipészt azért megkérdeznék, mennyiért varrná össze. Egyébként kép alapján egész igényes lett.
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz btraven #106717 üzenetére
Kínából amikor megveszed, már kifizeted az ÁFÁ-t. Max a vámkezelési díjat bukod, ha "megfogják", az meg attól függően, hogy átutalod előre, vagy a helyszínen fizeted a 400 vagy 800 Ft-ot. (Nyilván ennél bonyolultabb a rendszer, de ilyen szinten minket kb. így érint.)
[ Szerkesztve ]
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz UserX #106745 üzenetére
Aztán vagy jó lesz hozzá az "erre való gomb", vagy nem. Ifi Zen Dac V2-n is csak 1 fejesen jön be a truebass, mondjuk annál meg nagyon.
Pár sort azért írhatnál a Superlux a Pro-50-es összehasonlításáról. Előre is köszi!
Driver mérete csak egy dolog. Most már engem is érdekel, milyen az a FOSSTEX.
-
Gzula[HUN]
őstag
válasz F-ECT$ #106753 üzenetére
Az Audio-Technica TAD-500-asomon. De ott a gyári párna ki lett cserélve a HyperX Cloud textil párnájára is. Szereztem tök új gyári párnát is, de ennek ellenére maradt a Cloudé. Alapban nekem túl világos a TAD, és mielőtt meg nem jött az Ifi, eléggé el volt hanyagolva. Inkább az X2HR volt használva. De az ifivel nagyon bejön a hangzása (truebass on).
Mivel egy japán belpiacos, most már nem gyárott modellről van szó (eliveg az AT AVA-500-as tök ugyanez, csak reskin, legalább is az adatok alapján), és azt is párna moddoltam, ezért nem szoktam ajánlani. Ráadásul a vezeték cserélhetővé alakítását is én oldottam meg, mert alapban nem az.
Egyébént egy igazi hűséges harcostárs, már megvan 2014. nyara óta. Kicsit alakítottam a színkombináicón is korábban.#106752UserX: Én tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre. Old school fórumosok inkább Superluxosok, és nem nagyon lépnek vissza már budget kategóriába, hogy egy OneOdiot is vegyenek a drágább mellé. Meg is értem. Én Superxuból csak a 681 EVO-t hallottam, az nem volt rossz, de szerintem a Pro-10-es jobb volt.
Szóval jó lenne másnak is a véleménye az olcsó fejes kategóriában, több fül többet hall.[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Bemutató Beyerdynamic DT880 Bass Mod
- Hír Eszement zajszűrő koncepció a Panasonictól
- Hír Üvegborítású high-end fejhallgató a Sennheisertől
- Hír Hamarosan érkezik a kézzel készített high-end fejhallgató Japánból
- Hír Abszolút prémium high end fejhallgatót villantott a Grado
- Blogbejegyzés Gyémántokkal "kipitykézett" Focal fejhallgató 30 millióért
- Hír Korrektnek tűnő fejhallgatóval jelentkezik az Onkyo
- Hír Fa fejhallgatóval próbálkozik a JVC
- Dell Latitude 7430 2 in 1 - i7 1265U/32GB/256GB SSD
- Tyű-ha Lenovo Thinkpad T14s G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i5-1135G7 4Mag 16GB /256GB FHD IPS
- Gigabyte Ryzen Gaming PC: RTX 2060 Super 8Gb / 16Gb Ram / 512Gb SSD
- LENOVO LEGION GO 83E10032HV + INGYEN futár
- HP Pavilion x360 14-dy Érintős hajtogatós Laptop Tab 14" -35% i5-1135G7 16/512 FHD IPS
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen