Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
kw3v865 #57568 üzenetére
A lényeg, hogy 50-re gyorsítás 1,5× annyi üzemanyagfogyasztás , mint 30-ra gyorsításkor.
Az átlag sebesség viszont csak néhány km/h lesz kevesebb, de a megtett táv rövidsége miatt, ez időben kevés veszteség.
Ha a baleseteket csökkenését nem is veszük figyelembe, akkor már környezetvédelmi szempontból sokat nyerünk. Ráadásul kis sebesség határnál már a kerékpár és más közlekedési eszközök is nagyobb teret nyernek."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
Reggie0 #57571 üzenetére
Pécsen lehet látni az új beköltözőket, akik hagyományos kerékpárral próbálkoznak.
De csak egyszer, mert hamar elfogy az erő az első, itt kicsinek számító dombnál és tolja felfelé.
Amin a házam áll telek, azon van csak 6 méter szintkülönbség, pedig négyzetes és összesen 33x33 méter az egész. (Egy szint kb 3m és a második szint tetejével van egy magaságban a telek magasabb széle.)
Nincsenek is kerékpárosok, még az ételfutárok között is marginális a számuk.
Gyalog a 10km-es táv minimum 2 óra lenne.
Napi 2x 2 óra utazás nem elfogadható.
Elektromos kerékpárral viszont simán élhető lenne, ha nem lenne nagy a sebességhatár."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
Reggie0 #57575 üzenetére
Milliliterben 1,5× több üzemanyag fogy egy gyorsításnál.
Legalábbis a telemetria ennyit mutat nálam.
De ha akarom akkor végtelen, mert 30-ra elektromosan is bármikor felgyorsít a hybrid rendszer, benzin nélkül.
Legközelebb KW-ban nézem meg."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
philoxenia #57582 üzenetére
100 éve a lovak mellett is hasonló érvek voltak a benzinessel szemben, mint most a benzines mellett az elektromossal szemben.
A ló bárhol eszik szinte ingyen, olcsóbb megvenni, ha több van akkor önreprodukáló, önvezetés képessége, egymagában használva egy embernek tökéletes, szekeret rakok mögé akkor teherautó, ha két lovat rakok a szekér elé, akkor nagyobb teherautó stb. Ezzel szemben az autót tankolni kell, nincsenek is benzinkutak, patikába jártak benzinért, büdös, hangos, robbanásveszélyes, rozsdásodik, kell külön motor, autó, teherautó, gyakran meghibásodik, terepen nem használható, szerelő kell hozzá, csak úri hóbort a gazdagoknak.
Nem is értem hogy cserélhettük le a lovakat."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
philoxenia #57586 üzenetére
30-ra gyorsítás 21ml üzemanyag felhasználásával jár.
50-re gyorsitás 30ml üzemanyag felhasználásával jár.
50-re gyorsítást nem lehet kevesebb üzemanyagból megúszni, mint a 30-ra gyorsítást.
Ez az alapja a 30-as sebességhatárnak."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
philoxenia #57591 üzenetére
Városban többet fogyaszt, a több gyorsítás miatt.
Ha kisebb sebességre gyorsítasz fel, akkor kevesebb üzemanyagot használsz.
Szerinted kevesebb lenne a fogyasztás, ha két lámpa között 80km/h-ra gyorsítanál, majd fékeznél és így közlekednél az egész út alatt?[ Szerkesztve ]
"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
Itt szinte senki nem használ kerékpárt. Pedig elsőre jó gondolatnak tűnik.
Aztán mindenki ugyarra az eredményre jut.
Ha már tolja, akkor előbb beérne ha nem tolna útközben magával egy kerékpárt.Fiatalon én is nyomtam. A 12-14 km/h-ás átlag már jónak számított hazafelé. Igaz munkába menet lazán megvolt a 30 feletti átlag, de akkor az út háromnegyedén még tekerni sem kellett, csak fékezni.
A kilométereken át tartó emelkedő a legtöbb embert megadásra készteti.
Viszont kemény sportolóknak jó edzési lehetőség.Nem véletlenül kerékpároznak sokan Hollandiában.
[ Szerkesztve ]
"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
Reggie0 #57639 üzenetére
Ennek a gyakorlatnak külföldön az lett a vége, hogy akit elgázoltak, azon még visszatolattak kétszer, hogy biztos meghaljon.
Magyarázat, hogy az évekig tartó orvosi kezelés sokkal nagyobb költség lesz, mint egy sima kártérítés + temetés."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
Reggie0 #57642 üzenetére
Ha nem hal meg, akkor a kieső jövedelem, plusz orvosi kezelést kell megtéríteni.
Ha meghal, akkor csak a kieső jövedelem, mínusz a már nem létező saját (ha élne) fenntartási költségei (kaja, stb)[ Szerkesztve ]
"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
philoxenia #57656 üzenetére
Láttam olyan kínai videó is, amikor 2,5 éves gyereken hajtott át a furgon. De hogy biztos legyen, a hátsó kerekekkel kétszer is.
Nem látta senki a z esetet, a sofőr is ebben a hittben volt, csak egy biztonsági kamera épp felvette.
Érthető okokból a felvételt gyorsan eltávolították."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
Szada85 #57768 üzenetére
"a morál már mint olyan elveszett"
Nem is volt. Sőt, a számok folyamatos javulást mutatnak.
Régen sokkal kevesebb autó közlekedett az utakon, alacsonyabb volt a megengedett sebesség, a közlekedési balesetek száma mégis sokkal több volt. Nagyon kevés a baleset történik 1990-hez képest."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
Közben megduplázódott a gépjárművek száma, és autóként több utat is tesznek meg.
A balesetek száma közben folyamatosan csökkent.
Azt akarod sugallani, hogy az egész statisztika csak a biztonsági öv használata miatt lett ennyivel jobb? Nem lettek ennyivel biztonságosabbak az autók"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
nyikszi #58105 üzenetére
A kukásautó vezetőjének volt szerencséje, mert meghurcolták volna egy idióta miatt.
A Darwin-díjasunk megérdemelte volna a halált. Így csak még több embert sodor veszélybe.
A kommentek sok hibát felsorolnak, de a papucsba kerékpározás forgalomban nem említik, pedig már az előrevetíti az elkerülhetetlen balesetet.
Tiltani kéne a papucsban kerékpározást."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
tyielow #58163 üzenetére
Mindig piszkál ez a 60-70km -es sebesség.
Voltam olyan helyen (Kiskunság) ahol országúton mindenki óra szerint 70-nel ment.
Szerintem tök nyugalmas volt út, senki nem előzött senkit.
Autópályán sem zavarhat senkit a 60km/h, hiszen használhatják olyan gépjárművek, amik ezt a sebességet sík úton képesek elérni, így emelkedőn még ennél lassabban is közlekedhetnek.Inkább azt a nézetet kéne feladni, hogy a megengedett sebességet minimum sebességként kezeljük. Amúgy egy előzés közben sem lépheted túl a megengedett sebességet még 1km/h-val sem. A nagyobb túllépés csak a kiskapuk és mérési hibahatárok és egyszerűbb/biztosabb felelőségre vonás miatt alakult ki.
Mondhatjuk azt is, hogy ha valakit felidegesít az, hogy az előtte lévő 90 helyett 70-nel halad, akkor ő nincs vezetésre képes állapotban. Az hogy siet, nem érv az idegeskedésére vagy türelmetlenségére.
[ Szerkesztve ]
"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
A felsorolta helyzeteknek nem szabad előfordulniuk.
Nem zavarhat a mögötted lévő, nem kényszeríthet nagyobb sebességre. Ilyenkor inkább az elengedés a megfelelő viselkedés.
A út nem versenypálya!!
Helyes magatartás:
Országuton Tempomattal az óra szerint megengedett sebességgel haladsz (ammenyiben a körülmények megengedik).
A mögötted levő bekapcsolja a radaros tempomatot és megfelelő követési távolságot tart.
Szépen mindenki így hald az úton.
Lassú jármű (traktor, segédmotoros kerékpár, stb minden ami 60km/h alatt halad) utolérése esetén szépen kikerülik egyesével a gépjárművek és folytatják az útjukat, ahogy addig is.
Két eset van. Korábban indulsz és korábban érsz az úticélodhoz, vagy elkésel.
Ha valaki elkésik, nem lesz belőle gond, de inkább induljon el korábban és ne az út alatt akarja behozni a késését."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
tyielow #58168 üzenetére
Illendő lenne a "pappernek" elengednie a mögötte lévőket, ha azok száma eléri a négyet.
Ez mindenki másra (traktorokra) is vonatkozik.
Persze ez nem kötelező de közlekedés egy közös feladat, és egymást segítenünk kell.
Az USA-ban asszem' akkor büntethet a rendőr, ha már 5 járművet tartósan feltartasz. (vagy Urban Legend)
Van olyan, hogy elengedek embereket, és jelzek nekik. Mindenki megköszöni.
Néha "játszottam", hogy munkába menet vagy jövet (kb 8-9km távon) minden út alatt legalább négy köszönést begyűjtsek. (gyalogosok nem érnek, mert azzal négy átkelővel már meglenne)
Nektek mennyi szokott összejönni ilyen távon?
Volt hogy buszos berakta az autóm képét az autóm FB márka csoportjába és ott megköszönte, hogy mindennap elengedem."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
Di Natale #58174 üzenetére
Amikor munkába megyek, akkor a 30 fölé is ritkán kerülök, mert a forgalom nem engedi.
Iskola időben kb 9 kilométer 30-45 perc, megnézném azt aki akkor 60-nal gyorsabban tud menni.
Rád visszatérve: Elkésik, ha nagyon fontos akkor legközelebb majd időben elindul.
Nem fog senki meghalni, mert 5 perccel később érkezik meg."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
Reggie0 #58180 üzenetére
Volt olyan hogy két csíkot láttam előre a terelővonalból, akkor a 30-at is soknak éreztem.
Nem mindig abból kell kiindulni, hogy az előtted lévő direkt halad lassabban.
A sógorom is megelőzte a szerinte az országúton indokolatlanul 60-nal haladót, aztán 50 méterrel később a kanyarban fekete jégre futott és az árokban végezte.[ Szerkesztve ]
"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
tyielow #58184 üzenetére
Hogy könnyedén, sebességhatár túllépése és izgalom nélkül megelőzd.
Országúton, egy hosszú egyenesben, napfényes időben jól belátható szakaszon, egy 70-nel kolbászolót úgy előzök meg, hogy a pulzusom eggyel sem növekszik."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
Most jöttem meg Montenegróból.
Itthon nagyon szépen és türelmesen vezetünk.
Köszönöm."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
mephi666 #58279 üzenetére
Ne menjél más országba vezetni, mert ilyen esetek minimum félpercenkét fognak megesni veled.
Újabb jelenség, hogy a Német és Osztrák rendszámú autók már nem tudják más országban a sebességhatárt tartani.
Tök furi, hogy egy idegen országban a sebességhatárt nem tartok 90%-a német és osztrák utós. Egyszerűen nyomják mint az állat, a lakott területeken is."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
mephi666 #58281 üzenetére
Múlt héten 3 körforgalomon mentem át egymás után, mindháromban volt olyan aki az autójával a zebrán fordult meg. És ez csak egy szabálytalanság fájta 5 percen belül. A többit nem is említem.
Itthon azért ilyen nincs.
A sebesség egy ettől független téma."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
konci79 #58599 üzenetére
Ebben az esetben igen megállsz, de a rolleres amennyire körülnézett, annyira az is benne van, hogy a simán behajt egy autó féktávjába.
De a rolleres magatartását nézve, bármikor begurulhat eléd 3 méterrel, erre vonatkozott a kérdés.Értem, hogy az autós volt a hunyó, de ezt ketten hozták össze. Bármelyikük figyel, akkor nem történik meg a baleset.
Most a rolleres a korházban, később tolószékben hiába mondja, hogy elsőbbsége volt.
Az igazság és kártérítés nem szünteti meg a szenvedéseit.[ Szerkesztve ]
"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
-
válasz
Hi!King #58632 üzenetére
Nem látom, hogy nem törődnének vele.
Ahogy egy gyalogos a zebránál megáll, egyből átengedik. Száz esetből egy ha elmegy és nem engedi át.
Gyalogosként én érzem magam szarul, hogy megfogom a forgalmat, mert öt autót még simán elégedettem volna, és az üres úton szépen átmegyek. Helyette egyből megáll mindenki és átengednek, ezért már jóval messzebb megállok a zebrától és megvárom míg elmennek.Legtöbb esetben nem jól láthatóak a gyalogosok. A ruházatuk beleolvad a környezetbe. Beáll egy villanyoszlop mögé, vagy más eltakarja.
Nekem is rohadt szar érzés, amikor későn veszem észre, hogy ott áll egy gyalogos és nem vettem észre."Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa
Új hozzászólás Aktív témák
- Acer notebook topic
- Philips LCD és LED TV-k
- Hivatalosan is beazonosította az egyes CPU-k stabilitási gondját az Intel
- Posztmodern felhangokkal színezett hardverszonáta
- ArchiCAD és Artlantis topik
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- ASZTALI GÉP / ALKATRÉSZ beárazás
- Crypto Trade
- Milyen légkondit a lakásba?
- Windows 10 Mobile (Windows Phone) szakmai topik
- További aktív témák...
- BONTATLAN Új Iphone 15 PRO 128-512GB Független 1év Apple GARANCIA Deák Térnél Azonnal Átvehető.
- BONTATLAN Új Magyar Magic Keyboard és Smart Keyboard iPad Pro 12.9 Azonnal Átvehető DEÁK Térnél
- Új bontatlan Sandisk Ultra 3d SSD 4TB és Samsung 2.5 870 Evo 500GB SATA3 + Sandisk Extreme Portable
- ÚJ Bontatlan MacBook Pro 16 M3 Pro 12CPU/18GPU 18GB/512GB SSD Magyar billentyűzet Azonnal átvehető.
- ÉRKEZETT Bontatlan Új M2 M4 IPAD PRO 2022 11 128GB - 256GB Wi-Fi Azonnal Deák Térnél Átvehető.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen