Aktív témák
-
janos666
nagyúr
válasz janos666 #21008 üzenetére
Mostanság újranéztem két filmet (ezúttal másodjára, pár év távlatából):
eXistenZ (HDTV-Rip)
Kijavítanám a korábbi 8/10-es értékelésemet 10/10-re!
Elsőre is elbűvölt, és a ~19 hónapos hozzászólásomat visszaolvasva (amire most válaszolok magamnak) már akkor is elég szépen összeállt bennem a kép és hasonló érzéseket váltott ki belőlem.
De persze így, hogy már ismertem a végkifejletet, és nem azon agyaltam menet közben, hogy "ki, mikor, hogy, merre, mit, miért...?", hanem már csak visszafelé gondolkodva ellenőriztem a konzisztenciát (amiről jelentem, hogy 100%-ig rendben találtam! ), már másra is maradt közben időm. Immár mélyebben el tudtak kalandozni a gondolataim azokba az irányokba, ahová szerintem Cronenberg eredetileg is küldeni szerette volna őket: valóság és fantázia konfliktusai.
(Továbbá az is segített, hogy azóta játszottam PC-n RPG játékkal, így jobban értettem a "game loop"-ot és úgy általában a szerepjátékokból indított vonulatokat.)
Így felszabadultabban újra végignézve, felfedezve az utolsó apró kis rejtett utalások nagy részét is, és elmélkedve rajtuk már kikristályosodott előttem a gyémánt: ez a film egyszerűen tökéletes!
Minden a helyén van, mindennek van jelentése, jelentősége és értelme.Szerintem ettől jobban már nem lehet megfogni ezt a témát.
Gyönyörűen végigvezethető, ahogy egyre inkább elvesztik a "szabad akaratukat" a játékosok miközben egyre lentebb kerülnek a játékokon belüli játékokban (pl. egyre többször kapnak script-elt szöveget a szájukba, vagy akár mozdulatot a kezeikbe...).
Nagyon jól jelzi ezeket a szinteket a morbiditás foka: tisztán gépekből gép-organikus hibrid, majd tisztán mutáns organikus gamepod-ok ---> egyszerre válik egyre inkább ösztönszerűbbé ("természetesebbé", ahogy eltűnnek a gépek, és "hús" veszi át a helyüket), és elfajzottabbá (nem csak hús, de mutáns = "gusztustalan"...), ahogy lefelé lépkedünk. ---> Olyan, mint ha a saját elménkben ásnánk le egyre mélyebben, ahol egyre kaotikusabb világban egyre több "szart" találnánk.
A valóság (illetve egyel magasabban álló játékszint) és játék (játékon belüli játék) oda-vissza történő egymásba-hallása ("bleeding effect") is briliáns (ez most a valóság, vagy még mindig játszunk?), ahogy magának a filmnek a lezárása is.
Prime (HDTV-Rip)
Bevallom elsőre nem sokat értettem belőle. Addig még ment, hogy miként működik az időgép, de esélytelen volt, hogy összerakjam a teljes puzzle-t. Viszont még így is elbűvölt már azzal, hogy mennyire túlnőtt a story a felfogóképességemen. (Na jó, mondjuk kicsit mint ha szándékosan történnének a kulcsfontosságú események a leghomályosabban, vagy akár '"a színfalak mögött". Szóval eleve komplex és bonyolult megérteni, de véletlen sem próbálnak segíteni, inkább nehezítik... De ettől még nagyon jó!)
Most így másodjára és kicsit öregebben már egész jól ment, mert sejtettem már, hogy mire kell figyelni, de még ez után is sokat segített ez a keményen spoileres blogbejegyzés, hogy betömjem a hézagokat. Bár azt hiszem úgy lenne igazi, ha most még egyszer megnézném, csak hogy tényleg nem nézett-e be valamit a linkelt cikk írója.
És végül egy szomorú hír: meghalt Lex Gigerof (karácsony este, egyedül otthon).
Szerintem innen kb. senki sem ismeri. Nekem olyan volt, mint Gene Roddenberry a Star Trek fanoknak: jelentős szerepet játszott egy akkor teljesen újszerű, briliáns és megismételhetetlen TV filmsorozat megalkotásában. Még szívesen láttam volna tőle hasonlót.[ Szerkesztve ]
TV/monitor kalibrálást vállalok. ||| "All right , Thom. But understand this: I do care for you. I care for all the lost souls than end up up here."
Aktív témák
- Dell Latitude E5470, 14" HD Kijelző, i5-6300U CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W10, Számla, Garanci
- HP ZBook 17 G5, 17,3" FHD IPS, I7-8850H CPU, 32GB DDR4, 512GB NVMe SSD,1TB HDD, P3200 6GB VGA, WIN 1
- HP ZBook Fury 17 G7, 17,3" FHD IPS, I7-10750H CPU, 32GB DDR4, 512GB NVMe SSD, T1000 4GB VGA, WIN 10/
- HP ZBook 15u G6, 15,6" FHD IPS, I7-8565U CPU, 32GB DDR4, 512GB NVMe SSD, 4GB VGA, WIN 10/11, Számla,
- Logitech G502X Plus RGB LightSpeed Wireless
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest