Aktív témák

  • Orsyka

    tag

    Hát, a mai napom kétséget kizáróan az eddigi legérdekesebb napom volt.
    Páromék háza előtt álltunk a kapuba (Gellért-térnél), és egy szomszédjával beszélgettünk. Egyszercsak jön ki egy vén szakadt fószer egy biciklivel. Még néztem is, hogy ismerős a canga, de nem kapcsoltam. Eltelt 2 perc, a szembeszomszéd csaj jön ki a kapuba, tanácstalanul néz körbe. Koppant, hogy az Ő biciklije volt és épp most lopták el az udvarból. Páromnak se kellett több, rápattant a sajátjára bicójára és utána ment. A Móricz előtt a török étteremnél fogta meg. Mondta, hogy befarolt a csávó elé és ráordított, hogy takarodjon a p*csába. Mire a fickó elkezdett dadogni, hogy ő most vette, most vette. Utána megfogta a biciklit, lelökte róla a csókát és közölte vele üvöltve, hogy vagy eltakarodik, vagy nagy baj lesz. Ez hatott, így elment. A bicikli épségbe visszakerült, Párom volt a nap hőse a házba :DD
    Utána ülünk bent, haljuk jönnek a tűzoltók ezerrel, darus kocsi, minden nyavaja. Na mondom megint felmászott valami IQ fighter a hídra, menjünk ki, nézzük meg. Elindultunk, vittük a fényképezőgépet is, amit a nyakamba raktam. Közbe párom mondta, hogy induljak el, utánam teker, mert még szól havernak gyorsba, hogy jöjjön, végül is ingyen cirkusz van. Kiértem a Gellértre, álltam a házasságkötő terem előtt a nagy tömegbe, egyszercsak azt veszem észre, hogy egy bumfordi, zöld pólós fickó engem figyel, de meredten. Először csak azt hittem engem néz, utána leesett, hogy nálam van a fényképezőgép (Sony H7). Gondoltam játszunk egyet, úgy is ki akarok próbálni 1-2 önvédelmi trükköt. Elkezdtem sétálni szépen lassan lefele a Budafoki sarkára, és nézelődtem, mintha nagyon várnék valakire. Fickó osont mögöttem az épület mellett. Álltam és vártam, aztán mentem visszafele. Míly meglepő, árnyék jött. Elindultam a duna irányába, de pont jött párom. Jó feltűnően odabújtam hozzá, adtam neki egy puszit, és a csávót nézve belesúgtam a fülébe, hogy épp most akartak volna fényes nappal kirabolni. Na, párom fogta magát, utána ment, de csak jó közel elment mellette ijesztegetés szempontjából. Mondanom se kell, elhúzta a csíkot.
    És az ingyen cirkusz. Laza volt :D

    [ Szerkesztve ]

    Én nem próbálok úgy tenni, mintha az emberiség barátja volnék.

Aktív témák