- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Gondoskodik róla az EU, hogy az Apple felnyissa a rendszereit
- Proxmox VE
- Mozilla Thunderbird
- Crypto Trade
- Pokémon-tolvajnak mondják, beperelték a fejlesztőt
- Mobilinternet
- Bevált az AI, egy nagy cégnél sorra váltják le az embereket
- Windows 11
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
Új hozzászólás Aktív témák
-
Kékes525
félisten
válasz t72killer #30747 üzenetére
"Mo.-gon nem biztos, mert úgy tűnik alacsony dózist kaptunk eleve, csak be ne hozza egy Djokovics szintű agytröszt."
Mindenütt amikor indult kevesen voltak. Ha nem védekezünk akkor 1 személy is el tud indítani járványt. Most pedig a reprezentatív felmérés szerint legalább néhány ezer fertőző személy van. Jó részét nem ismerjük. Másrészt külföldről is jöhet utánpótlás.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
A legnagyobb baj az, hogy hiába tagja a kormányzati védekezésnek, nem igazán veszik számba a véleményét. A lazítások messze túllépnek "a korábbi, megfelelő viselkedésén senki ne változtasson..." ezen. Például nem szabadna engedélyezni tömegrendezvényeket, az augusztus 20.-ai ünnepségeket és a Pride-ot sem.
A vírus egyértelműen jelen van, a szennyvizekből kimutatható. [A szennyvízben kimutatott koronavírus hetekkel előre jelzi az újabb megbetegedéseket] (azért ORIGO-s cikk mert ez az eredeti, a többi újság ezt vette át) Addig amíg az átfertőzöttség alacsony és/vagy nincs védőoltás minden csoportosulást, nagy tömeg rendezvényeket tiltani kellene és minden védekezést betartatni azért is, hogy a gazdaság működtethető legyen. A lazítás véleményem szerint csak addig engedtethető, amíg az a gazdaság működtetéséhez szigorúan kell. A többi már szimpla felelőtlenség. Ha ismét elterjed a vírus, akkor ismét lefogják, le kell zárni a gazdaságot. Kérdés az, hogy ezt akarjuk e? Most úgy tűnik igen, mert az intézkedések ebbe az irányba mutatnak.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Nem érted a lényeget. Ha mindenben lazítunk akkor ismét teljes lezárások lesznek, ami a gazdaság megbénulását is jelenti. Ha tetszik nincs választásunk. Vagy a teljes lezárásra szavazunk, vagy az ÉSZSZERŰ LAZÍTÁSRA ami csökkentett értékű lazítást jelent. Amit már sokszor kifejtettem. Egy olyan országban, ahol tombol a járvány a kutya sem fog éttermekbe, moziba, rendezvényekre járni és nem lesznek turisták sem. Ha pedig még tovább terjed a járvány akkor ismét megbénul a gazdaság. Ez van. Nagyon, de nagyon nem tetszik nekem se, de nem tudjuk megváltoztatni a virológia és az epidemiológia törvényeit és látom, hogy mi van más országokban. Még egyszer ez van, még ha nagyon nem akarom, akkor is.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz radi8tor #30775 üzenetére
Ha a többség úgy gondolkodik mint te, akkor ismét lezárások lesznek és még annyi szabadságod sem lesz, mint most. Amit mondasz oda vezet. Zárassuk be magunkat, minek a szabadság és tegyük tönkre a gazdaságot is, úgy is elég jó dolgunk van most.
Azt kellene megérteni, hogy ez egy külső tényező miatt van, amit nem mi irányítunk. Csak gondolkodva, bizonyos dolgokról lemondva tudunk eredményt elérni. Ha nem ezt tesszük, akkor ismét járvány lesz, lezárásokkal és a gazdaság leállásával.
Nem kell nekem hinni, de a szakértők is ezt javasolják és látni azt a külföld példájából, hogy mi fog történni ha ezt nem tartjuk be.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
"Max ahol lehet hordjunk maszkot,tartsunk távolságot."
Ha legalább ennyit tartanának be az emberek. Sajnos azonban ebben is lazul a fegyelem.
(#30795) VinoRosso +1
"Ha csak a szolgáltató szektor áll le még mindig az a jobbik lehetőség. Ha semmilyen korlátozás nincs akkor mindenki elkapja a vírust, és azok se fognak tudni dolgozni akik a korlátozások mellett egyébként tudnának"
Ez a lényeg és ezt nem akarják megérteni az emberek. Olyan ez mint amikor kevés a lélegeztető gép. Hogy döntsünk? Úgy hogy senkit sem teszünk a lélegeztető gépre és mindenki meghal, vagy valakit hagyunk meghalni, míg másokat megmentünk. Ez között van csak választás. Sajnos.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Még egyszerűbben: vagy te, vagy én vagy mindketten. Betegek leszünk, meghalunk, tönkremegyünk, éhezünk stb. Pedig vannak gyerekeink, rezsit kell fizetniük, stb., stb. Mit választasz, Én vagy Te, vagy Mindketten?
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Lehet, de én nem a jövőről én a máról beszélek. Szeptember-október körül meglátjuk.
Amúgy mindenki gondoljon bele, aki az influenzával bármilyen szempontból hasonlítgatja össze, hogy a koronavírus ennyi halottat, mint ami most van 2-3 hónap alatt csinálta. Ez folyamatosan fog növekedni a természetes vagy mesterséges immunitás megszerzéséig. Most 480 ezernél tartunk. Ezt beszorozzuk 4-el (1 évre vetítve) 1 920 000 majdnem 2 millió. Ennyi halottat az influenza 1 év alatt nem csinál.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Hieronymus #30812 üzenetére
"A korona appok sokat segíthetnek"
Így igaz, feltételes módban. A valóságban szinte semmit, mert alig töltik le. Ahhoz hogy valamit érjen az emberek döntő többségének le kellene tölteni és alkalmaznia kellene. Talán, ha operációs szinten teszik bele a rendszerbe. Az Apple és a Google gondolkozik róla, de még csak gondolkoznak.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Ringman #30835 üzenetére
Amúgy a zárt helységekben az is fontos, hogy 1 köbméter levegőre hány ember jut. Másrészt fontos hogy légkondit hasznának e, amely jól megkeveri a levegőt és így kvázi jelentékteleníti a távolságtartást pozitív hatását. A jobb légkondik képesek fertőtleníteni a bejutott levegőt, de ezek drágábbak és ritkábban használják, másrészt a légkondik elhelyezése is fontos. Oldalt elhelyezve végig söpörnek a helységen, míg a plafonon elhelyezve kevésbé terelik a levegőt az emberek felé.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Fotonhámozó #30948 üzenetére
Általános esetben ki fognak derülni a COVID-19 szövődményei, mert nagyon sok gyógyult van. Ha statisztikailag sokkal nagyobb egy bizonyos betegség gyakorisága náluk a későbbiekben, az nagy valószínűséggel a COVID-19 számlájára írható. Konkrét esetben akkor gyanítható, ha előtte valamikor igazolt COVID-19 betegsége volt.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
"Szerintem nem lesznek már ilyen zárások később."
A lezárások legtöbb esetben csak akkor szükségesek, ha a járványvédekezés valami miatt nem hatékony. Ha megfelelően irányítják és az emberek is nagyrészt betartják akkor nem lesz rá szükség. Alapfeltétel, hogy a politikusok hallgassanak a szakértőkre. Magyarországon is a szakértők tudják a dolgukat. Például [Virológia Pécs]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz #86564352 #31051 üzenetére
Ja, ez csak egy influenza, vagy még az se, csak egy szúnyogcsípés. 10 millió regisztrált fertőzött és 500 ezer halott gyakorlatilag 3 hónap alatt az nudli. Hátra van még mintegy 7 milliárd ember. Az mennyi halott is?
A kételkedőknek. A vége felé már nem fog ilyen gyorsan terjedni, mert egyre kevesebb fogékony ember lesz, de az összehalottak száma nem hiszem, hogy csökkenne, mert a fejletlen országok még hátra vannak, ahol sokkal gyengébb immunrendszerű emberek élnek.
A spanyol náthával való összehasonlítás az nem teljesen OK, mert a globalizáció miatt sokkal gyorsabban tud terjedni a vírus, mint akkor. Másrészt a népességszám és a népsűrűség is sokkal nagyobb. Továbbá sokkal több legyengült, gyenge immunrendszerű ember él a földön (éhezők és elhízottak, több milliárd ember), mint akkor. [Közel egymilliárd ember éhezik a világon, de közben a túlsúlyosak száma is növekszik]., [Elhízott vagy túlsúlyos a világ népességének csaknem egyharmada]
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz t72killer #31075 üzenetére
Akkor a föld lakossága 2 milliárd alatt volt. Most meg majdnem 8 milliárd. Most több mint 4 milliárd ember van (idős, beteg, rosszul táplált, túltáplált) aki nagyon fogékony erre a vírusra.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Igen, dühítő, de azért mert sokan nem hordják, nekünk nem muszáj követni a példájukat. Attól, hogy más nem követi a törvényt, mi még törvénytisztelők lehetünk.
"Valahogy meg kell tanulnunk vele élni és nem hiszem,hogy a maszk a megoldás."
Amíg nem lesz védőoltás, addig igen. A higiénia betartása, az észszerű viselkedés az az állampolgárokon múlik. Helyettünk senki nem tudja megtenni. Hordani kell, ha nem akarunk lezárásokat. Aki nem hordja, nem viselkedik észszerűen, az keményen hozzájárul az esetleges újbóli lezárásoknak. Ezt pedig komolyan senki sem akarhatja.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Ringman #31179 üzenetére
Az utaskísérő pedig csak dísznek van. Az utasok, akik nem szólnak ezért, azok sem különbek. Ha bárki az úton megfertőződik, az ezután a légitársaság sara. Fizethetnek milliós kártérítéseket. Amúgy az ilyen helyeken nem elég az egyszerű sebészi maszk, persze, ha védeni akarja magát.
(#31180) pjen
Ezt hogy érted? Látjuk, azaz a valóság, persze ha nem retusált kép. Úgy gondolod, hogy ezt nem értjük, nem tudjuk?
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Nagyon "pontos" a hivatalos statisztika vezetése: [2020-as COVID–19-koronavírus-járvány Magyarországon] Lásd "Az összes fertőzött eloszlása megyék szerint", CSCS (Csongrád-Csanád megye). Ez az adott időpontban aktív fertőzött, az addig meggyógyult és az addig elhunyt személyek számának összege. Nemcsak növekszik, mint rendesen, hanem az idő múlásával csökken is. Ez sohasem csökkenhet rendes vezetés esetén. A Wiki forrása a hivatalos statisztika.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Ez újdonság? Az emberek mindent szeretnek, ami kötelező, vagy nagyon hasznos? Gondolom eddig úgy gondoltad, mivel ezt az egyet állandóan kihangsúlyozod. Akkor szólok, hogy bizony ez így van, az emberek nagyon sok mindent nem szeretnek, még akkor is, ha kötelező, vagy nagyon hasznos.
A koronavírusról ilyen összefüggésben miért nem beszélsz állandóan? Azt szereted?
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
" nem tudjátok elengedni ezt a maszk témát."
1. Amikor szólunk nagyon sokszor nem Magyarországot említjük. Máshol tudod tarol a vírus.
2. Mivel a magyarok is emberből vannak, ezért nagy valószínűséggel nálunk is bármikor kitörhet. Az okos ember előre készül erre, mert látja a más kárát. Hangsúlyozom, hogy az okos ember és azok akikben van valamilyen érzés az embertársaikkal szemben is, mert a nem hordás azokat is veszélyeztetik. És még a törvénytiszteletét nem is említettem... Ja és nem akarjuk, hogy a gazdaság ismét leálljon, mert az mindenkinek fájni fog, még a vírussimogatóknak is.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Drizzt #31196 üzenetére
"Idonkent elrontjak az adminisztraciot, "
Úgy gondolom, hogy nem tudom, hogy ez így történhetett? Arra céloztam, hogy ez megengedhetetlen. Egy egyszerű Excel táblázat, azt azért tudni kellene pontosan vezetni, ráadásul még ellenőrzik is. Ha még ebben is hiba történik, az nagy blamázs.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
".Ha itt van és lazítunk megint felszálló ágban lesz.Viszont mindenképpen lazítani kell.Az életnek tovább kell menni."
"Az életnek tovább kell mennie"-ből nem az agyatlan lazítás következik. Az élet akkor megy, mehet tovább a szó átvitt és közvetlen értelme szerint is, ha észszerűen lazítunk. Ha mindent bele módon, ész nélkül akkor a gazdaságot ássuk alá és az pedig betesz az életünknek. Ezt kellene megértenie azoknak, akik csak azért akarnak lazítani, mert nem tudnak elviselni néhány apró kellemetlenséget, vagy mert macsónak érzik magukat. Akkor viszont nyüszíteni fognak, ha miattuk leáll a gazdaság.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Felesége pozitív. Ha két idős ember együtt él, akkor biztos, hogy mindkettő elkapja. Másrészt rosszul tudod, Bálint Györgynek a kistarcsai kórházban elvégzett utolsó koronavírus-teszteredménye pozitív lett.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Alex91 #31250 üzenetére
Már elég rég elkezdték vizsgálni a nagyvárosok szennyvizét, de még csak Budapestről láttam eredményeket. Ügyesen titkolják. Végül is mi köze hozzá az embereknek. Esetleg az eredmények láttán talán még valami intézkedéseket is követelnének.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Stanlee #31290 üzenetére
Te tudod, hogy milyen szövődményei lehetnek a koronavírusos fertőzésnek? Náluk is lényeges, mert megtámadta az idegrendszerüket (íz és szagérzés elvesztés is van a tünetek között) is, ami lehet hogy maradandó károsodást okoz. Még nem tudjuk. Másrészt 2-3 hét után is súlyosbodhat. Akár rossz esetben halálhoz vezethet. Sokkal nagyobb a koronavírusnak a halálozási rátája mint az influenzának. Úgyhogy ne terjessz fake newst. Zállatorvostól:
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Stanlee #31296 üzenetére
" ne misztifikaljuk mar tul a koronat."
Te szándékosan nem akarod érteni. Ez új vírus, és nem ismerünk védőoltást és gyógyszert sem ellene. Nem ismerjük teljesen a betegség tüneteit sem, és még inkább nem ismerjük a szövődményeit. Ráadásul nagyon alattomosan és gyorsan terjed, ami megnehezíti a védekezést ellene. Még egy ilyen másik aktív kórokozót nem ismerünk. Ennyi nem elég neked?
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz t72killer #31299 üzenetére
Egyesek csak azért bagatellizálják, mert azt gondolják, hogy rájuk nem veszélyes és számukra a másik ember nem számít. Pedig mindenkire veszélyes lehet [A 20-44 évesek közül majdnem feleannyian kerülnek kórházba koronavírus miatt az USA-ban, mint a 65 év felettiek közül], pláne ha elbagatellizáljuk.
[Most a fiatalok között terjed a koronavírus az Egyesült Államokban][ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
A koronavírus bagatellizálóknak és mindenkinek : [KIBOGOZÓ - 1. rész: Interjú dr Kemenesi Gábor virológussal]
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
"hány koronavírussal találkozunk úgy amúgy jellemzően? "
[Tízezerből három koronavírusos és 69, a fertőzésen már átesett embert találtak]
"A reprezentatív mintavétel alapján május első felében 2421 ember lehetett koronavírus-fertőzött, és 56 439 eshetett már át a fertőzésen Magyarországon."
Ha a mutációira gondolsz, akkor [COVID-19 Will Mutate — What That Means for a Vaccine] "The new coronavirus is mutating, but very slowly " De ezt azt hiszem említette. Meg azt is, hogy a mutációknak a védőoltás szempontjából kisebb jelentősége van. Ha egy módszer jó, akkor az új mutáns ellen már sokkal gyorsabban lehet elkészíteni a hatékony oltást.
"hogyhogy "csak" 500 ember halt meg itthon?"
Ez még relatíve elég sok (az összefertőzöttekhez képest 14%). Azt pedig, hogy abszolút értelemben miért kevés a fertőzött szám is, azt pontosan senki sem tudja, de nagy valószínűséggel az van amit Merkely is mond: akkor történtek a lezárások, amikor még nagyon kevés volt a fertőzött. Mindenütt, ahol nagyobb a fertőzés, ott sokkal később intézkedtek.
A második hullámot pedig szerintem meglehet előzni, vagy legalábbis méretében lényegesen lehet csökkenteni, a városi szennyvizek ellenőrzésével. Ezek időben jeleznek és így gyorsan meg lehet tenni a szükséges intézkedéseket, a lehető legkevesebb gazdasági, szociális, pszichikai mellékhatással. Másrészt az embereknek viselniük kell a maszkot, higiéniát szociális távolságtartást be kell tartani.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz fatal` #31443 üzenetére
Nem szükségszerűen, mert "A második hullámot pedig szerintem meglehet előzni, vagy legalábbis méretében lényegesen lehet csökkenteni, a városi szennyvizek ellenőrzésével. Ezek időben jeleznek és így gyorsan meg lehet tenni a szükséges intézkedéseket" Ha a szigorítás törvényeit időben meghozzák, akkor talán jobban betartják. Persze tudom, ez az elv, a gyakorlat sajnos egészen más.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Nem tartom valószínűnek. A globalizáció ellenére ezek az enyhe megfázásos tüneteket okozó koronavírusok miért csak nálunk, vagy néhány más országban okoznak védettséget? Ezek elég régóta léteznek, és mivel csak enyhe tüneteket okoznak nagyon könnyen tudnak terjedni (a vírusgazdákat nem korlátozza a mozgásukban). Biztos, hogy a világon mindenütt nagy számban előfordulhatnak. A másik ellenérvem a kereszt-immunitás védelemnek a COVID-19 betegséggel szemben: az idősek nagy fokú érzékenysége, fogékonysága az új tipusú koronavírussal. Ők aztán ki voltak téve a más koronavírusokkal való fertőzöttségnek, mégis érzékenyek az új koronavírussal szemben.
Másrészt genetikai okai is lehetnek ennek védelemnek (pl.: kicsit más konformációjú ACE2 receptor).
Szociológiai okok, más üdvözlési szokások például Japánban, a lakosság elöregedése, fizikai állapota, éghajlat, D vitamin színt, stb., stb.,
Magyarországon elegendő magyarázatnak tűnik az intézkedések időben való megtétele. Néhány fertőzés után azonnal intézkedtek. Persze voltak hezitálások, ellentmondások a politikusok megnyilvánulásaiban, de ez időben nem nyújtotta el a lezárásokat. A kórház kiürítések is használtak ebből a szempontból, persze más kérdés az, hogy egészen másképp kellett volna végrehajtani, másrészt a megfelelő védőeszközök és megfelelő logisztikával, szervezéssel elkerülhető lett volna.
Nem lepődnék meg, ha nem csak egy oka lenne ennek a védettségnek....
Egy érdekes cikk ebben a témában:
[Are we underestimating how many people are resistant to Covid-19?][ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
"Hol is vannak a tudományosan megalapozott tények"
Tipikus tudomány ellenes érv. "Hol is vannak a tudományosan megalapozott tények?" Nézz körül és láss, ne csak nézz ([Illés - Láss ne Csak Nézz]). Éppen most is használod. Minden, ami körülötted van, az a tudománynak köszönhető. Másrészt a tudományt is emberek művelik. Az ember pedig tévedhet. Attól azonban van és hatékonyan, jól és gyorsan müködik.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
"És hol is vannak akkor a tudományos tények"
Az új tipusú koronavírus szerkezete, felépítése teljesen ismert. Néhány évvel ezelőtt ehhez évek kellettek volna, most 1 hónap is elég volt.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
"És hol is vannak akkor a tudományos tények" Ha rendben van, akkor miért írsz ilyeneket?
"Az rendben,de a fertőző képessége,a fertőzés hatása még mindíg ködbe vész."
A tudomány nem mindenható és nem csettintésre müködik. Mint mindenhez, neki is idő kell.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Amit tudunk néhány pontban felsorolva:
1. Cseppfertőzéssel terjed.
2. A szociális távolságtartás nagyon fontos megelőzési eszköz.
3. Kritikus helyeken (potenciálisan fertőző gócpontokban) maszk viselés szintén a megelőzésében fontos.
4. Zárt térben veszélyesebb, mint a szabadban.
5. Általános higiénia betartása szintén fontos védekezési eszköz.
6. Ígéretes vakcina jelöltek vannak.
7. Ígéretes gyógyszer jelöltek vannak.
8. Zömmel idősek és/vagy bizonyos alapbetegségekben szenvedők betegednek meg.
9. Felépítése, szerkezete teljesen ismert.
10. A betegség tünetei jól ismertek, a legtöbb ismert esetekben ezek fordulnak elő.
Hirtelen ennyi jutott eszembe.
Mindez néhány hónap alatt. Erre azt mondani, hogy semmi, az enyhén szólva is erős túlzás.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Ismét kezd Magyarországon emelkedni a fertőzés!
Forrás: [Koronavírusról biofizikus szemmel 2020. július 1-én]
Vegyétek komolyan! Minden járvány, amely valaha volt a földön, nagyon kevés számú terjesztőből indult ki.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz perempe #31501 üzenetére
Lehet, mivel ők is terjesztők. Addig szabadon mozogtak, míg le nem tesztelték őket. Ma is 9 új eset volt. Horvátország, nálunk sokkal alacsonyabb szintről, meghússzorozta az esetszámot.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Stanlee #31519 üzenetére
A baj az, hogy több milliárd kellene. Az oltóanyag létrehozásában furcsamód nem a kifejlesztés, nem a tesztelés, nem a terjesztés, nem a szétosztás és nem a beoltás a limitáló tényező. A limitáló tényező az oltóanyag tároló üvegecske legyártása ilyen elképesztő mennyiségben. Tegnap olvastam, vagy hallottam valamelyik youtube videóban, vagy podcastban. Ez nekem is új volt. Egyszerű műanyagban nem lehet tárolni a műanyag oldódása miatt. Vannak módszerek, amivel a műanyagot kezelni lehet, hogy ne oldódjon, de ez a technika még nagyon új.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Konkrétan nem találom, de ez alapján rákerestem és nagyon sok cikk szól erről. Ime néhány:
[Chipgyártókhoz fordultak a koronavírus-vakcinák készítői]
[Nem akárhonnan remélnek segítséget a vakcinagyártók]
[Vaccine Makers Turn to Microchip Tech to Beat Glass Shortages]
[Vaccine makers face biggest medical manufacturing challenge in history]
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
Holnap ismét rekord lesz a világon az új fertőzések számában (200 000 fölötti), másrészt a regisztrált fertőzések száma átlépi a 11 milliót. Eszeveszett módon növekszik a járvány. K@rvára szerencsések vagyunk. Eddig...
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz aprokaroka87 #31549 üzenetére
Szerintem nagy az esély arra, hogy hamarabb végig megy a világon, mintsem lenne beoltásra kész megfelelő mennyiségű vakcina ellene. A regisztrált fertőzöttek számát nyugodtan megszorozhatjuk legalább 50-100-al, hogy a tényleges fertőzöttek számát megkapjuk a világon.
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz Kékes525 #31548 üzenetére
A jóslatom sajnos beteljesült.
[Mire számíthatunk a jövőben koronavírus-ügyben? - dr. Balkányi László a Klubrádióban (2020.07.01.)]
[ Szerkesztve ]
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
-
Kékes525
félisten
válasz aprokaroka87 #31596 üzenetére
A vírusbagatelizálók, akik nagy ívben tesznek a másik emberre. Ezeket én büntetném.
Minden számítógép füsttel működik, ha kimegy belőle, akkor nem működik.
Új hozzászólás Aktív témák
Információk, statisztikák:
● koronavirus.gov.hu
● vakcinainfo.gov.hu
● vakcina kisokos
● minden fontos információ a vakcinákról
● dunántúli kórházi oltópontok
● EU vaccine tracker oldal
● pandemia.hu - megyei statisztikával
● gisanddata.maps.arcgis.com
● worldometers.info
● ncov2019.live
● atlo.team
● google mobility reports
● euro momo
● covid-19 projections
Egyéb hasznos tanácsok:
● bevásárlólista házi karanténhoz
● karanténnal kapcsolatos tudnivalók
● AZ oltás időpont módosítás
- DJI Mavic Mini Fly More Combo+nd szűrő szett
- Dragon ball kártyákat figura kártya gyűjteményeket keresek dragonball songoku
- Könyv, Tolltartó, Füzet, Zsírkréta, Ceruza STB... eladó / Csere is van!
- Kurkuma gyömbér komplex szabványosított, 1800 mg (adagonként), 120 Gyorsan oldódó szoftgél
- Méhpropolisz , 600 mg, 180 Gyorsan oldódó kapszula
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen