Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • stellaz

    addikt

    válasz arnyekxxx #35 üzenetére

    42-ben a nukleáris kutatások minden tekintetben az atombombához kapcsolódtak és nem a polgári energiatermeléshez, hiába ismerték fel, hogy erre is alkalmas a technológia. Szerintem ez a rész 45 után kapott komolyabb figyelmet és erőforrásokat.

    Sőt, miután Fermi a gyakorlatban is bizonyította az elmélet helyességét, utána tulajdonképpen már sokkal inkább műszaki jellegű volt a feladat, mint tudományos, még ha ez erős túlzás is természetesen, de a tudományos alapok immár megvoltak egy áramtermelő (vagy inkább plutonium termelő) reaktorhoz, készített is több ilyet a GE.

    Az atomboma program jelentős részét az emésztette fel, hogy az urán dúsítás és a plutonium termelés hogyan, milyen eljárásokkal fokozható ipari méretekre és egyszerre futtattak többféle megoldást, ami borzasztóan költséges és erőforrás igényes volt. Eleve, az atombomba is kétféle technológiával készült egy időben, mert nem tudták melyik lesz a befutó és biztosra akartak menni itt is.

    A nácik egyébként olyan megoldásokon is gondolkoztak, hogy radiokatív céziummal szennyezik a talajt és vizeket, mert az élőlények ezt kalciumként azonosítják és beépítik a szervezetükbe, nyilvánvaló következményekkel.

    [ Szerkesztve ]

    Hifiman fejhallgatóhoz keresek ballanced kábelt

  • sh4d0w

    nagyúr

    LOGOUT blog

    válasz arnyekxxx #35 üzenetére

    Olyannyira az amerikaiak ismerték fel, hogy Teller Ede volt az elkövető. Mivel tagja volt az erőműveket engedélyező bizottságnak, sorban dobta vissza a grafitmoderálású, vízhűtéses reaktorok építésére vonatkozó engedélyeket. Ennek okán ráakasztották a "reaktorellenző" gúnynevet.

    Aztán persze szigorúan titkosnak minősítették ezt az információt, így nem jutott el a ruszkikhoz...

    [ Szerkesztve ]

    https://www.coreinfinity.tech

Új hozzászólás Aktív témák