A kínai külügyminisztérium ma ingerült közleményben reagált arra a hírre, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma állítólag exporttilalmat (amerikai nézőpontból: importtilalmat) vezetne be a ZTE távközlési vállalat termékeire, mivel úgy ítélik meg, hogy a kínai cég megsértette az amerikaiak Iránra vonatkozó tiltásait.
Hirdetés
A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy a tervezett korlátozások már holnap életbe lépnének, és mindenkire érvényesek lennének, akik ZTE-termékeket akarnak beszállítani az USA-ba.
A kínai külügyminisztérium határozott tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az amerikaiak saját törvényeikre hivatkozva gátolják a kínai vállalkozások tevékenységét, és kifejezték abbéli reményüket, hogy ezt a hibás döntést mihamarabb visszavonják.
Kína és Irán egyébként igen szoros kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatokat ápol, Kína nem kis részben vett részt az iráni atomprogram támogatásában – épp ezért követelik meg tőlük az amerikaiak az exportkorlátozást, melyet azzal is megerősítettek, hogy a ZTE nemcsak saját, hanem amerikai vállalatoktól megvásárolt termékeket is szállít Iránba – igazából ez utóbbi a bojkott igazi oka.